Amerikából jöttem II. (HP fanfic)

7. Sipor, a házimanó

Sziasztok! 

Ne haragudjatok a lassú frissítésért, igyekszem gyakrabban hozni a részeket (az alapjai már megvannak a fejemben, csak papírra kell vetni). Remélem a fejezet hossza (3336 szó!) kárpótol majd érte. Ui.: Ha unatkoztok, olvassátok a Tears of the Sea-t és kommenteljetek! ^^ xXx V.

Este Mrs. W. a szobánkig kísért bennünket Hermionével és kérte, hogy legyünk csendben, mert Ginny valószínűleg már alszik. Aztán tovább ment a fiúkkal, akiktől elköszöntünk. Az ajtóból még visszanéztem, és dobtam egy csókot Frednek. George meghatódást színlelt, a grimaszaitól mindig rám tört a nevetéskényszer. Kinyújtottam rá gyorsan a nyelvem, amit Fred is észrevett, és felvonta kérdőn a szemöldökét. George-ra mutogattam:

- A testvéred egy idióta - suttogtam felfelé görbülő ajkakkal. A szobában egy kis gyertyalángnyi fény sem volt, és az utcáról sem világítottak be a lámpák. Biztosan valami varázslat ül az ablaküvegen is. Így viszont tapogatózva jutottunk el az ágyunkig... vagyis Hermione ágyáig, merthogy mindketten oda akartunk befeküdni.

- Jesszus, Hermione! - sikítottam, persze olyan halkan, ahogy csak tudtam. - Nagyon hideg a lábad - súgtam.

- A tiéd is! - vágott vissza. - De mit keresel az ágyamban? 

- Ez a tiéd? Ajaj, bocsi - suttogtam, és megpróbáltam átkecmeregni a sajátomba. Ezt szerencsére könnyen eltaláltam, mert a szobában lévő négy ágy közül csak három előtt állt egy-egy láda. 

- Csajok? - hallottam egy elég éber hangot.

- Hermione te vagy az?

- Ginny? 

- Én vagyok az, Ginny. Elmesélitek, mi volt lent? - kérdezte nagyon- nagyon halkan. Baldachinsuhogást, majd nyikorgó, öreg parkettahangokat hallottam. Egy perc sem telt bele, már ott ültünk a -nagyon is- éber Ginnyvel. 

- Nagyon sok mindent már megtudtunk a telefülek segítségével - kezdte el Hermione a történetet. Eszünk ágában sem volt titkolózni Ginny előtt. Néhány ponton azonban aggódva pillantottunk össze, mert pár dolog igazán aggasztó volt. - A legérdekesebb dolog, amiről nem tudtunk, az a fegyver, amiről Sirius beszélt... kíváncsi lennék, hogy mi lehet az - ráncolta a homlokát Mione.

- Feltűnés nélkül megvalósítható tervei vannak - mormoltam. - Tehát bármilyen fegyver is az, elég kicsinek kell lennie ahhoz, hogy megszerezhető legyen.

- És ha meg kell szereznie, nincs nála. Tehát... 

- Csss! - be kellett fognom Hermione száját, mert egyre hangosabbá vált. - Lebuktatsz minket Mrs. W. előtt!

- Igaz. Bocsánat - szinte tátogta. - Tehát ha nincs nála, lehet, hogy a mieinknél van?

- Bárhol lehet - tártam szét a kezem.

- Nem lehet... - suttogta izgatottan Ginny-, hogy azt őrzik a rendtagok? Hogy az őrszolgálat nem Harryre, vagy nemcsak rá vonatkozott? Hanem erre a valamire? - kikerekedtek a szemeim.

- Azt mondod... - suttogtam lázban égve-, hogy akár itt is lehet, a főhadiszálláson? 

- Akár.

- Hát, én nem hiszem. De talán rájöhetünk. Kik teljesítenek őrszolgálatot? Tonks, Sturgis, Mr. Weasley... vajon mi a közös bennük? - kérdezte. Talán nem is tőlünk, hanem csak önmagától, a levegőbe. De jó kérdés volt. Mi a közös?

- Harry - mondta Ginny. Ez lehetett az első dolog, ami eszébe jutott. Kuncogtam először, és még Hermione is megeresztett egy mosolyt. - Ismerik Harryt.