12. Umbridge beszéde

1.4K 64 3
                                    


Rendkívül sötét éjszaka volt. Miután Willel segítettünk az összes elsősnek épségben földet érni mi is elindultunk fiákert keresni magunknak. Barátom valamit mutogatott nekem, de alig figyeltem rá...

- Itt hagytak – döbbentem meg. – Fred és George...

- Elmentek Leevel, Johnsonnal meg Aliciával – mondta Katie. Aggodalmasan pillantott ő is a „plafon" felé.

Nem tudtuk eldönteni, hogy mitől ilyen fénytelen az éjszaka. Talán esni fog? Reméljük megvárja, amíg felérünk a kastélyba...

Az utolsó fiáker lassan, recsegve begördült elénk. És sajnos nem volt üres. Timothy Flint, a mardekár gyöngyszeme ült a kocsiban.

- Sétálhattok is- jegyezte meg az arcomra pillantva. Nekem ugyanis a tavalyi akciója járt a fejemben. Végül odaadta a jegyzeteit, azaz a mi jegyzeteinket a mardekáros társainak. Sosem bocsátom meg neki. – Mivel ez az utolsó...

Hárman egyszerre néztünk össze, és sóhajtottunk. Kenneth Towler, a hetedikes griffendéles prefektussrác vágódott még be mellénk, ahogy elindultunk.

- Bocs, de nem akartam sétálni – húzta be az ajtót maga után, hogy kattanjon a zár.

- Semmi baj, Kenny – mosolyogtunk rá Willel. Katie még talán sosem beszélt a fiúval, akinek egész úton be nem állt a szája.

Nekem valami derengeni kezdett róla. Nem ennek a fiúnak a ruháját szórták be az ikrek Dagadox-porral?

***

Az utolsókként értünk be a nagyterembe, ahol Fred és George alig bírta tartani a helyünket. Szokás szerint Fred mellé ültem, Katie és Will pedig velünk szembe. Kenneth pedig kissé távolabb ült le tőlünk. Angelina épp valami kviddics táborról mesélt, ahová a szülei őt és az öccsét is elküldték. Van öccse?

- Aha, most lesz elsős – forgatta a szemét. Hoppá, kimondtam hangosan?

Mások Suette-Pollts professzorról beszélgettek, aki ismét tanítani fog.

- De jó! – lélegeztem fel, mire több rosszalló pillantást kaptam. – Ne értsetek félre, szeretem Hagridot is, de SP professzor... nélküle biztos nem sikerült volna ilyen jól a vizsgám – vontam vállat.

- Igaz, ami igaz – ismerte be Katie is-, nála nem kellett attól tartanunk, hogy megsebesülünk, megégünk, megesznek minket...

- Egyszóval nem kellett arra gondolnunk, túléljük-e az órát...

- De hiányzik Hagrid – sóhajtottunk mind a hárman. A körülöttünk ülők nevettek.

Az ötödikes triumvirátus felbukkanásával többen sugdolózni kezdtek, néhány mintha félve pillantottak Harryre. Már félig Fred felé voltam fordulva, hogy kérdezzek valamit, de végül elhallgattam. Hát persze, a Próféta. Úgy elfeledkeztem arról a szennylapról, hogy elfelejtettem Harrynek mondani. Valószínűleg sokan hittek annak a lapnak, amely őt mint egy rettegett futóbolondot, rohamokkal küszködő szélhámost mutatja be.

Amikor a hármas nem mellénk ült le, eszembe jutott, hogy a Roxfortban valójában milyen keveset is vagyunk együtt.

- Merlinre, Christie már most az agyamra akarsz menni? – kérdeztem a sréhen szemben ülő, Willtől mindössze két székre ülő szobatársam.

- Mi van?

- Az, hogy fogd be az ólajtó szád, ha már semmi értelmes nem jön ki rajta, vagy ülj távolabb tőlem, mert az idegeimre mész! – morogtam. A lány ugyanis Potterről és a Prófétáról sápítozott a barátnőjének. A negyedik szobatársunknak, Viviennek.

Amerikából jöttem II. (HP fanfic)Where stories live. Discover now