Amerikából jöttem II. (HP fanfic)

40. Piton diadala

A prefektusi gyűlés, majd a golymókom el- és átnevezése (Plútóról Archiera) után Harryék keresésére indultam, de a fülkében csak Hermionét és Ront találtam, Luna társaságában. Barátnőim egy-egy könyvbe mélyedtek, míg Ron egy csokibékát tömött a szájába. 

- Sziasztok! - köszöntem. Hermione szélesen elmosolyodott, és egyből félretette a könyvet. Igen, Hermione. Luna is hasonlóképp megörült.

- Szia, Hannah! Te jó ég, mi történt veled? Mintha tele lennél furmászokkal.

- Furmászokkal?

- Igen... láthatatlan lény, a füleden át beszáll a fejedbe és belepi az agyad.

- Öö... tudom mi a furmász - mondtam, és ez igaz is volt. Volt nálunk egy mondás: a furmász bújt beléd; de sosem gondoltam volna, hogy valaki hisz a létezésükben. Na mindegy. Fél szemmel láttam, hogy Hermione tesz egy félfordulatot, és egy „wow"-ot tátog. - Nem csodálom, hogy így hiszed, Luna - folytattam. - Nagyon felhúztak a mardekárosok. Flint - feleltem Ron kimondatlan kérdésére. - Harryt merre hagytátok? - érdeklődtem.

- Lumpslucknál van.

- Ó - egy nagyot bólintottam. - Az új bájitaltan tanárnál van. Kíváncsi vagyok, milyen ember - dőltem hátra az ülésben. - Megvárhatom veletek?

- Persze. De várj... új bájitaltan tanár?

- Hoppá - elnevettem magam. - Elárultam a titkot.

- De... mi... mi lesz... Pitonnal? - dadogtak. Én vállat vontam.

- Nem tudom mi van Piton professzorral... tényleg nem, ha hiszed, ha nem Ronald - szúrós tekintetemre kicsit elszégyellte magát. - Aggódom is egy kicsit. De ne is áruljátok el senkinek, hogy elmondtam, mert nem lett volna szabad.

- Akkor miért mondtad el? - kérdezte Luna.

- Amiért tele vagyok furmásszal - feleltem ridegen. És igaz volt, mert annyira elegem volt a pöffeszkedő mardekárosokból. Ráadásul le merem fogadni, hogy közülük már mindenki tudja az infót. - Plusz, ti a barátaim vagytok és tudom, hogy ha megkérlek titeket, nem adjátok tovább.

- Mit is? - kérdezte Ron.

- Köszi - susogtam, ökölbe szorított jobb kezemen felmutattam a hüvelykujjam.

A vonat lassan begördülni látszott a roxmortsi vasútállomásra, Ginny és Neville már sötétedéskor visszatért a kupéba. Hol van Harry? kérdésünkre csak vállat vontak. Ronnal és Hermionével aggodalmasan néztünk össze, de ideje volt a ládámért indulnom.

Hamarabb találkoztam Lumpsluck professzorral, mint azt gondoltam volna: a ládámat magam után húzva nem sikerült olyan sikkesen landolnom, mint szerettem volna, a professzor pedig szemtanúja volt... nos, hát, izé... annak, hogy fenékkel a földre huppantam.

- Ez igen! Ennél elegánsabb esést még nem láttam, pedig láttam már egyet s mást...

Szuper. Másra sem vágytam, minthogy az attrakcióimmal nevettessem meg a régi-új (?) tanárt.

- Remélem megbocsátja nekem e megjegyzésem, kisasszony - folytatta. - Jól van...?

- Winslow. Hannah Winslow - feleltem automatikusan. - Köszönöm, minden rendben, tanár úr.

A közelünkben állók közül többen is felénk fordultak, szinte mindenki el is vigyorodott. Hú... na mindegy, nem volt időm törődni velük, elindultam a szélesen integető Katie felé, a professzor társaságában, aki egész jó társaságnak bizonyult. Megálltunk a fiáker előtt, a lovak mellett. Bemutattam Lumpsluck-ot a várakozóknak, akik örültek, hogy végre megérkeztem: Will, Katie, Leanne Connor és Nick. A fiúval még tavaly, a LLG órák alatt lettem, vagyis lettünk jóba, de úgy tűnt Nick és Leanne is szoros kapcsolatot ápolnak. Elvégre egy házba tartoznak...