Amerikából jöttem II. (HP fanfic)

8. Apa

Amint kiléptem a szalonból, egyből rájöttem, hogy nagyobb butaságot nem is tehettem volna.

Egy: nagyon megbánthattam Siriust azzal, amit mondtam és ezt sosem akartam. Kettő: az elmenekülés csak a mardekárosok kiváltsága.

Vissza akartam menni. Olyan volt,mintha valaki sóbálványátokkal megdermesztett volna... a végtagjaim mintha ólomból lettek volna. Fred valószínű már a szobánkban van, keres. Ott csak az üres ágyakat találhatja. Az ajtón át beszélgetésfoszlány ütötte meg a fülem.

- Te nem vagy rajta, Sirius – hallottam Harry hangját egy kisebb csend után.

- Rajta voltam – felelte. – A kedves jó anyám eltávolított engem, miután megszöktem itthonról – hallgassátok Siport, sokszor elmotyogja a történetet.

- Megszöktél itthonról?

- Tizenhat éves koromban – bólintott Sirius. – Elegem lett.

- És hova mentél? – kérdezte nagy szemeket meresztve Harry.

- Apádhoz – felelte Sirius. – A nagyszüleid nagyon jók voltak hozzám. Jószerével örökbe fogadtak. Szóval eleinte apádnál tanyáztam a szünidőben, aztán mikor tizenhét lettem, vettem magamnak saját házat. Alphard bácsikám csinos kupac aranyat hagyott rám – valószínűleg azért, mert őt is kiutálták innen. Egyszóval attól fogva a magam lábán álltam, de minden vasárnap Mr. és Mrs. Potter vendége voltam ebédre.

- De... miért...?

- Miért mentem el itthonról? – Siriusból sütött a keserűség. – Mert gyűlöltem az egész társaságot: a vértisztasági mániájukba belebolondult szüleimet, akik meg voltak győződve róla, hogy minden Black olyan, mintha legalábbis király lenne... a féleszű öcsémet, aki volt olyan gerinctelen, hogy hitt nekik...

Azt hiszem, akkor felfogtam valamit. Sirius számára ez a ház olyan, mintha ismét rab lenne. Mintha a gyerekkorába zárták volna büntetésül. Sipor pedig kvázi a börtönőre. Ez a kárhoztatott élet pedig nem fér össze azzal,aki ő maga. Azzal az energikus, tiszta szívű férfivel, aki az édesapám. Résnyire nyitottam az ajtót... ott álltak a falikárpit előtt. Sirius és Harry. Odaléptem hozzájuk. Már éppen bocsánatot szerettem volna kérni, amikor Sirius a kezét a vállamra tette. Mélyen kilélegeztem.

- Nem kell semmit mondanod – mondta halkan, és megölelt. Egy-két könnycsepp kicsordult a szememből, éreztem a forróságukat, ahogy végigcsorognak az arcomon. Közben folytatták a beszélgetést. Regulusról volt szó. Ahogy beszéltek róla – állítólag halálfaló lett-, úgy esett le nekem, hogy Regulus a nagybátyám volt.

- A nagybátyám halálfaló volt? - suttogtam döbbenten. Legalább annyira elcsodálkoztam, mint Harry. Sirius ijedten pillantott rám, de a szemében valami felismerésféle csillogott. Gondolom, ő is most jött rá a szavaim értelmére.

- Ebéd! - szólt valamikor Mrs. Weasley. A hangja éles harsonaszóként hatott rám, és elmentem venni egy szendvicset. Fred időközben visszaért, és megölelt.

- Minden okés, Hannuci? - pillantott aggódva rám. Imádtam, hogy mennyire törődő. Bólintottam.

- Persze – feleltem. - Voltak ennél már durvább vitáim is, másokkal persze – nevettem az ikrek kikerekedő szemét látva. - Most bocsi. Sirius a falikárpitról mesél... - intettem a férfi felé, és visszaléptem hozzájuk.

- Ott van Phineas Nigellus, az ükapám... Látjátok? Ő volt minden idők legellenszenvesebb igazgatója a Roxfortban... Araminta Meliflua... anyám unokahúga... Megpróbálta elérni, hogy legalizálják a muglik vadászatát... És a kedves Elladora néni... Ő vezette be azt a szép hagyományt, hogy lefejezzük a házimanóinkat, mikor annyira megöregszenek, hogy már nem tudják felszolgálni a teát... Néha persze születtek többé-kevésbé normális emberek is a családban, de mondanom se kell, hogy őket kitagadták. Látom, Tonks már nem is került fel ide. Biztos azért nem fogad szót neki Sipor, pedig a házimanónak minden családtag parancsolhat.