58. Már megint az a "fránya" kviddics

1K 51 11
                                    

Motoszkálás. Motoszkálásra ébredtem. Először furcsa is volt, hogy felébredtem, mert nagyon későn feküdtem le, ahogy az elmúlt napokban mindig. Egyszerűen nem tudtam időben lefeküdni, aludni, és folyamatosan hánykolódtam mire nagy nehezen megszánt az álommanó és homokot szórt a szemembe.*

Reggel mégis a legkisebb zajra felébredtem.

- A francba! - hallottam egy halk, ismerős hangot káromkodni.

- KATHLEEN MOIRA BELL! - kiáltottam, és visítva ugrottam legjobb barátnőm nyakába. - Uramisten, uramisten, uramisten! Te vagy az! Te vagy az!

A kiabálásom felébresztette a lányokat is, és már ők is ott ugráltak: négyen összekapaszkodtunk, és visongva ugráltunk, mint a kisgyerekek. Végül ismét megölelgettem a barátnőmet, és sírva fakadtam.

- El sem hiszem, hogy itt vagy...

- Én meg ezt nem hiszem el, ezután a visongás után - dörzsölgette a fülét, ahogy a magas hangunktól még öt perc múlva is csengett. - Ha mumus lennék, már rég szétszakadtam volna.

- Mumus, ha-ha! - nevettem. Nekem is csengeni kezdett a fülem.

Belekaroltam, és gyorsan indultunk is reggelizni.

- Soha többet nem panaszkodom a hétfőkre - vigyorogtam, miközben mindenki, aki felismerte Katie-t, odajött hozzánk üdvözölni. Én úgy kapaszkodtam a karjába, ő meg az enyémbe, mintha az életünk függne egymástól. A klubhelyiségben aztán felém fordult.

- Willt nem várjuk meg?

- Szerintem ilyenkor már reggelizik - feleltem, és Hermione, aki éppen akkor esett oda hozzánk (sietett rónaismeretre - ezt a tárgyat Petőfi professzor tartja (utólagos szerk.) xD -szerk.) megerősített ebben.

- Ehem, ehem - köhintettem Will háta mögött. - Odébb mennél? - kérdeztem, mikor a Reggeli Prófétába süppedő barátom meg sem mozdult. Egy szabad hely volt még mellette. - Nem férek el.

- Ülj le - intett, rá sem nézve. Katie-vel összenéztünk.

- Pontosabban én nem férek el - mondta barátnőm. Na erre már Will is felnézett, és mire észbe kaptam, Katie már az ő vállába kapaszkodott két kézzel; pörögtek-forogtak és csókolóztak. Hát, na. Will lesmárolta őt, mint annak a rendje.

- Annyira, annyira, de annyira sajnálom Katie! - suttogta alig hallhatóan neki. Én is csak amiatt hallottam, mert én álltam hozzájuk a legközelebb. Barátnőm csak felmutatta a kezében szorongatott rózsát, és mosolygott. Tehát megbocsátott neki.

Aztán már Leanne is ott tobzódott, átjött hozzánk Nick is, Katie pedig nagy szemekkel bámult, mert ő azt sem tudta, hogy összejöttek. Nick pillanatok alatt a kviddicsre terelte a témát, és mire észbe kaptunk, a legutóbbi griffendél-hugrabug meccset elemeztük hangosan, szidva őket, mint a bokrot, meg McLaggent, és én is, Will is, Katie is olyan boldog volt végre, mint már rég nem éreztük magunkat.

És Nick rámutatott arra is, hogy rám mostantól nem is lesz szükség a kviddicscsapatban, de nem érdekelt, boldogan adtam vissza a helyet Katie-nek, ezt nem kellett mondani sem, magától értetődő volt, hogy az ő helye az, ami automatikusan visszajárt neki.

Aztán ott volt a másik dolog is, mert Leanne sem bírt lakatot tenni a szájára, szóba hozta az imperius átkot, hogy Katie emlékszik-e valamire, vagy sem, vagy csak úgy egyáltalán... ő pedig próbálta felidézni, de semmi.

Nekem újfent rá kellett harapnom a nyelvemre, hogy ne mondjak semmi bántót a lány észbeli képességeire, pedig most már megkérdőjeleztem, hogy tényleg a hollóhátba való-e, ha azt sem tudja, hogy az átok kezdetétől fogva az elszenvedőjének kiesik az emlékeiből minden, de minden... ahogy láttam Will is kezdett megfeszülni, talán ennek a hatására, de nem engedte el barátnőmet egyetlen pillanatra sem.

Amerikából jöttem II. (HP fanfic)Where stories live. Discover now