Amerikából jöttem II. (HP fanfic)

20. A kviddicsmeccs [átírtam... ]

Sziasztok! 

Egy kicsit átírtam a fejezetet, mert nem tetszett, ahogy volt. A változásokat a kviddicsmeccs utáni Draco-szapulástól keressétek. :) Puszi: V.

A csütörtök egyet jelentett egy dupla bájitaltannal is. Az engedélyt ideje volt aláíratni, és Will, Katie, meg én izgatottan álldogáltunk a terem előtt. A többiek nem értették, mitől vagyunk így besózva...

- Na jó - sóhajtott Will, idegesen az órájára pillantva. - Döntsük el végre, hogy melyikünk próbálkozik majd... én azt gondolom, Hannah, neked van a legnagyobb esélyed kicsikarni...

- Miért én? - kérdeztem gyorsan. Piton ugyanis egyre inkább kritizálta minden munkámat. Azt gondoltam, már felvérteztem magam ellene, de azért igen megviselt a keselyűtermészete. Úgy körözött a griffendéles - hugrabugos asztal körül, mint a leggyengébb prédát leső keselyű. - Titeket eddig is kritizált, én még csak most szokom...

- Na jó, elég - sóhajtott Katie. - Kő, papír, olló. A vesztes viszi a papírt. Ennyi.

- Tanár úr... - szólítottam meg óra után. Igen, én vesztettem. - Piton professzor, egy szóra kérem.

A tanár úr fagyos tekintettel nézett rám, miközben az iratait rendezgette az asztala mögött. Na jó... megszerzem azt az aláírást, elvégre nem félek a tanár úrtól!

- Igen, Miss Winslow? - vonta fel a szemöldökét. Megköszörültem a torkomat, és odaléptem az asztalához.

- Biztosan tudja, uram, hogy néhányan... Katievel, Will-lel sokszor gyakorlunk bájitaltanra.

- Valóban? Nem tűnt fel - jegyzi meg. Egy hideg izzadságcsepp gördült végig a hátamon.

- Lehetséges... viszont szeretném a tanár úr engedélyét kérni - böktem ki az elején. Úgy tűnt, P. prof. az az ember, aki nem szereti, ha húzzák az idejét.

- Nem értem, mi szükség lenne rá éppen most - nézett szenvtelenül rám.

- Tudja, tanár úr - sóhajtottam-, a főinspektor asszony huszonnégyes rendelete szerint... - kezdtem magyarázni. - Engedélyt kell kérni öntől, mert Ön a bájitaltan tanárunk.

Eddig nem tudtam, hogy Piton vékonyabbra tudja préselni az ajkait McGalagonynál is.

- Adja ide azt a papírt - vette el tőlem a pergament. - Nem látom be, miért kéne ekkora kockázatot vállalnom Önökért - mondta. - Úgy tűnik, hogyha bármi baleset éri önöket, akkor én leszek a felelős. Az van ideírva, felelős szaktanár...

- Ez csak formalitás tanár úr... senki nem fogja Önt hibáztatni, és biztos lehet benne, hogy nem okozunk balesetet. Eddig is körültekintően jártunk el, és... - felemelte a mutatóujját, mire egyből elhallgattam. Nem úgy tűnt, mintha meggyőztem volna.

- A papír sincs kitöltve rendesen. Hol gyakorolnak?

- A hetedik emeleten, egy üres tanteremben - feleltem gyorsan. Piton megmártotta a pennáját, és odaírta: hetedik emelet, üres terem. - És csak Önök?

Bólintottam. Végülis, igen.

- Mi hárman. Néha csatlakoznak hozzánk mások is, de az igen ritka, és általában csak egy-egy alkalom.

Azt már nem tettem hozzá, hogy mindenki irtózik a gondolattól, hogy több időt töltsön bájitaltannal, mint amennyi feltétlenül szükséges, de úgy láttam, ezt nem kell közölnöm vele.