Amerikából jöttem II. (HP fanfic)

39. Születésnapi ajándékok II.

A nyár további része úgy elszaladt, hogy szinte észre sem vettem, és máris ott volt a nyakunkon a szeptember. Ahogy láttam, nemcsak én élveztem a vakációt, a gondtalan kviddicsmeccseket, Mrs. W. íncsiklandozó főztjét, a nyári, meleg estéket. És nemcsak én voltam az, akinek a közelgő indulás a Roxfortba ezúttal nem csalt teljesen őszinte mosolyt az arcára.

Üdítő élmény volt szinte az egész nyarat a Weasley családnál töltenem Harryvel együtt. Habár kevesebb időt tudtam Freddel lenni, mint szerettem volna, az ikrek néha felbukkantak az Odúban, és olyankor mindig vidámabb lettem. Keresztapámat se láttam túl gyakran, Tonks viszont legalább nemcsak Harry szülinapjára jött el, hanem néha hozzám is. Én úgy éreztem, hozzám jött, hiszen szegről végről rokonok is voltunk, és korban se álltunk nagyon távol egymástól (igaz közel sem) és egészen jókat beszélgettünk.

Én Fleurrel is jól kijöttem, amint Fred és George, Ginny, de még Mrs. W. is meglepődött néha. Főleg akkor, amikor beszóltam a francia lánynak, ami nem egyszer elő is fordult, és ő nem vette fel, sőt... ezen még én is meglepődtem.

Harry születésnapjának reggelén kaptunk egy-egy erszényt Billtől. Ron leesett állal nézte a tarisznyányi galleonokat, sarlókat.

- Nekem is adsz? – kérdezte nagy szemeket meresztve Ron.

- Ez Harry és Hannah saját pénze, te ütődött – felelte Bill, majd Harryhez fordult: – Kivettem neked a Gringottsból. Ha az utcáról megy be az ember, mostanában öt órába is beletelik, mire hozzájut a pénzéhez, úgy megszigorították a koboldok a biztonsági intézkedéseket...

- Nahát, köszönöm! - felálltam Harry mellől, hogy elrakjam a pénzem (el is felejtettem, hogy van széfem a Gringottsban). Örültem, mert ez azt jelentette, hogy az esedékes bevásárláson már nem kell váltanom dragetet, amivel tele volt a pénztárcám. Már épp léptem volna a lépcső első fokára, amikor utánam szóltak.

- Hová mész, Hannah? Tedd vissza a feneked arra a székre - Fleur folyékony franciáját egyre jobban értettem, és a kezemet csípőre téve, felvont szemöldökkel fordultam felé.

- Parancsolsz?

- S'il vous plaît.

Bill is leült Fleur mellé, és kissé furcsán ültem le velük szembe. Előbbi kezét Fleur combján nyugtatva nézte menyasszonyát, míg az beszélt.

- Bil'el arrha gondoltunk, 'ogy le'etnél te a 'harmadik koszorúslány.

- Hogy micsoda? - kérdeztem, és hitetlenül jártattam a tekintetem a pár tagjai között. - Mi legyek?

- Aj, kérlek - forgatta a szemét. - Koszorhúslány. Úgy döntöttünk, 'ogy minél kevesebb koszorhúslányt szeretnénk. Csak Zsini, Gábrielle... és lehetnél te a 'armadik. Elvállalod?

Hogy Fleur koszorúslánya legyek? Én?! Hát ez csúcsszuper. Bár volt egy olyan érzésem, hogy ezzel belépek a Fleur és Mrs. W. között dúló láthatatlan háborúba, mégse tudtam nemet mondani. Azon gondolkodtam, hogy a menyasszony vajon milyen jó barátnőnek tart engem, hogy felkért. Később tudtam csak meg az okát, amikor a búcsúzkodásnál megsúgta: egész nyáron én voltam hozzá a legbarátságosabb, és ezért örökké hálás lesz. Én nevetve vágtam rá, hogy az is elég, hogyha barátnőjének tart engem, mert én annak tartom őt. Ráadásul meg sem tudtam volna mondani, mikortól gondoltam így.

* * *

A búcsú perce hamarabb eljött, mint bármelyikünk számított volna rá, és azon kaptam magam, hogy a nyári szép emlékek már tényleg csak nosztalgikus pillanatok, és éppen a szerelmemtől búcsúzom. Kicsit távolabb megálltunk a többiektől, én pedig csak ekkor szúrtam ki a kis csomagot nála.