Amerikából jöttem II. (HP fanfic)

9. Azok a prefektusok...

A Harry tárgyalása előtti estén nem jött álom a szememre. Mocorogni kezdtem, és nagyon óvatosan kikászálódtam az ágyból, nehogy felébresszek valakit. A konyha felé vettem az irányt, egy pohár meleg tejért. A bögrével együtt indultam fel a szobába. Az első emeleten járhattam, amikor hirtelen berántottak egy szobába. Egy pillanatig levegőt sem kaptam – egy hideg kezet éreztem a számon.

- Ne sikíts! - duruzsolt a fülembe. Eszem ágában sem volt sikítani, tudtam ki állt a hátam mögött.

- Engedj el, Weasley – suttogtam, mikor levette a kezét a számról. Maga felé fordított, és átkarolta a derekamat, így tartott fogva. - Jéghideg a mancsod – a keze a pizsamám által szabadon hagyott részt cirógatta. Adtam egy csókot a szájára, mire szorosabban magához húzott, megszüntetve a köztünk lévő bármilyen távolságot. Levegőért kapkodva váltunk el pár perc múlva.

- Hiányoztál – suttogta a fülembe.

- Épp csak a konyhába mentem le...

- De nélkülem – biggyesztette el a száját. Olyan aranyos volt így, mint egy kisfiú, akit éppen csínytevésen kaptak. - Ne csinálj ilyeneket – mondta, majd adott egy puszit a számra. Szemforgatva néztem rá.

Ha bárki hallotta volna a beszélgetésünket, egyből rájöhetett volna a közös kis titkunkra. Ginny és Hermione persze tudták, hiszen nem egyszer láttak este eltűnni, de a szavukat vettem, hogy nem szólnak róla Mrs. Weasleynek. Vagy Siriusnak. Vagy Harrynek. Vagy bárkinek.

Én pedig jó titoktartó vagyok...secretkeeper. Senkinek sem mondtam még el, hogy esténként Freddel alszom. Eddig nem történt köztünk még semmi olyan dolog, csak együtt alszunk... annyira hiányzott Floridában, és én is hiányoztam neki. A második vagy harmadik főhadiszálláson töltött estémen megjelent, és felhívott magukhoz, hogy s.o.s. segítsek nekik, erre mikor felmentem, egy alsógatyás George döbbent arca fogadott, és egy Fred, aki éppen vette le a pólóját.

- Gyere, Hannuci – mondta, és odahúzott az ágyához. Én teljesen ledöbbentem, és csak néztem a kviddicstől izmossá vált testét.

- Ti tényleg teljesen egyformák vagytok – böktem ki zavaromban, félig nevetve, mire mindketten meglepődve néztek rám. De bemásztam Fredhez, és azóta együtt alszunk minden este.

Fogalmam sincs, mit szólna Mrs. Weasley, ha rájönne.

xxx

Mire észbe kaptam, Fred már a derekamnál tartott, és miközben csókolóztunk, a hátamat a régi falikárpitnak döntötte. Nemsokára a kanapén kötöttünk ki,szorosan összefonódva. Nagyon jó érzés volt a közelsége, de frusztrált egy kicsit, hogy az őseim elhagyatott házában voltunk.Ahol ráadásul bárki ránk nyithatott.

- Fred – suttogtam a szájába – nem... nem kéne – miközben mondtam, a szájával a nyakamat cirógatta, és hümmögött. A rezgése csiklandozott. - Ne haragudj – toltam el magamtól -, de szerintem ez a hely nem alkalmas rá.

- Pedig – suttogta- szerintem itt még sosem csinálták. Mi lennénk az elsők – olyan komoly volt a hangja, hogy muszáj volt felnevetnem. Mikor elvigyorodott, annyira nevetnem kellett, hogy hip-hop a földön találtam magam. Ő húzott vissza a kanapéra. - Na, gyere vissza – sóhajtott. - Tényleg nem a legjobb az időzítés...

- Hát, nem – mosolyodtam el. Sóhajtottam.

- Na, mi a baj? Nem érzed magad késznek? - kérdezte, miközben a karjába zárt. Rápillantottam.

El merjem mondani neki?

- Mármint arra? - kérdeztem. Bólintott. - Dehogynem. Szeretlek – sóhajtottam a szájába. - Csak... van valami – sóhajtottam ismét, ezúttal gondterhelten. - Valami, amit tudnod kell.