Amerikából jöttem II. (HP fanfic)

17. Az Űrlap

Nem gondoltam volna, hogy a roxmortsi hétvége utáni első tanítási napon még számolhatunk meglepetésekkel, ami olyan hervasztóan hatott a jókedvünkre, mint az a bizonyos dolog.

Az a dolog pedig nem más, mint a huszonnégyes oktatásügyi rendelet. Katievel nagyon korán ébredtünk fel (egyikünk sem egy hétalvó típus, mint Christie vagy Vivien), úgyhogy kábé az elsők között értesültünk a tilalomról. Katie elmélyülten magyarázott valamit a bűbájtan szakkörről, amivel Flitwick megkörnyékezte, de egy idő után már nem tudtam felfogni barátnőm szavait.

- Figyelsz te rám, Hannah? – kérdezte fennhangon. Egy értelmes szót, annyit se tudtam kinyögni, csak a hirdetőtáblára mutogattam dadogva. – Mi a...? – lépett közelebb.

Az új hirdetmény ugyanis kitakart minden korábbit. A rendelet második sorát emésztettem éppen. „Szervezet, egyesület, egylet, társaság, csapat és kör alatt jelen rendelkezés szempontjából három vagy több diák rendszeres találkozása értendő."

Katie kiakadását látva a dadogásom abbamaradt, és mikor találkozott a tekintetünk, ugyanazt az érzelmet láttam rajta, mint amit én is értettem. A totális döbbenetet. Összenevettünk.

- Inkább sírnunk kéne... - sóhajtott. Nekem sem volt több hozzáfűzni valóm.

Ez a rendelkezés nemcsak a hétvégén megbeszélt kis tanulókörnek szab gátat (bár inkább mondanám a minisztériummal való szembeszegülésnek a dolgot, mint tanulókörnek), hanem minden másnak is. Az indítani tervezett bűbájszakkörhöz is kellett az engedélye, de a köpkövezés se működhetett tovább, illetve...

- A kviddics – nyögte Katie.

- A kviddics – nyögtem én is.

Will, Fred, George, Lee és Alicia társaságában toporgott, és halkan beszélgettek. De ezen a reggelen szinte a teljes Nagyterem zsörtölődni látszott, kisebb csoportok alakultak ki. Persze mi másról lehetett volna szó, mint a kis reggeli meglepetésről? A sok hang összeolvadt és egy nagy, érthetetlen káosz lett belőle.

Köszöntünk Bennettéknek, a hatodikos hugrabugos prefektusnak – és kviddicscsapat kapitánynak-, mert ők álltak a legközelebb a bejárathoz, és lassan odasétáltunk a kis társasághoz.

Miközben reggelit szedtünk magunknak, fél szemmel a mardekáros asztalt figyeltem, akik szokásosan csendben ültek egymás mellett, és roppant elégedettnek látszottak. A szendvicsem kenését is (ezen a reggelen padlizsánkrémes bagelt ettem) abbahagytam, amikor láttam, hogy Malfoy és Zellner vigyorogva felálltak az asztaluktól, majd sietve vették az irányt kifelé. Megböktem Katiet is, barátnőm ráncolta a homlokát.

- Egy galleont rá, hogy a jóváhagyásért mentek – mondta ő, mire Fred és George is felfigyeltek ránk.

- Ez az én tippem is – morogtam.

Hamarosan befutott Johnson is, aki bosszankodva fújtatott, majd ledobta magát mellém. Igen, MELLÉM. Megdöbbenve néztem rá, de mivel eléggé ki volt akadva, nem firtattam a dolgot. Neville is megérkezett, a fiút egészen megkedveltem az elmúlt időszakban. Rájöttem, hogy gyógynövénytanból tényleg nagyon penge a srác, és sokat beszélgettünk még az átváltoztatástanról, néha gyakoroltunk is.

- Ti is láttátok? – kérdezte, mire épp csak rápillantottunk. Angelina hangosan szusszantott. – Szóval igen. Mit gondoltok... - kérdezett, és egész kialakult egy békés vitacsoport.

- Ha ez rendszeres lesz, engedélyt kell rá kérnünk – jegyezte meg Lee, mire többen is zavartan felnevettek.

Ekkor viszont valami az eszembe ötlött. Mugli filmekbe illő jelenet következett: éppen az első harapásra készültem a szendvicsemből, amikor felvillant a fejem felett a kislámpa. A mosoly, amivel az első harapásra készültem, leolvadt az arcomról és kikerekedett szemekkel néztem az előttem ülő barátomra és prefektustársamra.