Kamerák mögül

11. rész

A „csendes pihenőt" telefonja csörgése zavarta meg. Mikor kinyitotta szemét hirtelen rá tört a de ja vu érzés. Nagyon remélte, hogy nem megint egy híresség akarja visszaadni valamilyét és utána meghívni egy kávére, mert biztos volt benne, hogy ott helyben perelné be. Lassan kikászálódott az ágyból és kereső túrára indult. Szeme nem szokta még meg a lakásban uralkodó félhomályt, így voltak bútorok, amik áldozatául estek. Ilyen volt például a fotel a nappaliban, a szék a konyhában és véletlen neki ment egy cserepes virágnak is, de ő erősebbnek bizonyult így pár dülöngélő mozdulat után visszaállt eredeti helyzetébe. Végre megtalálta telefonját, és egy gyors mozdulattal felvette, majd füléhez emelte.

- Köszönöm, hogy végre méltóztatott felvenni, azt a telefont. - szólt bele egy ideges hang női hang. Auróra hirtelen összerezzent, mikor rájött, hogy a főnökével beszél. Zavartan neki támaszkodott egyik kezével a falnak, aminek hála végre fény töltötte be a szobát.

- Ő... jó estét. Elnézést nem vettem észre, hogy csörgött, mert miközben dolgozom tudja mindig lenémítom, hogy ne zavarjon. - kezdte a fedő sztorit mondani, amit pont az ilyen helyzetekre talált ki. Ellökte magát a faltól és leült a kanapéjára, majd ölébe húzta a laptopot és gyors ütemben kezdte nyomkodni a billentyűket, hogy még jobban alátámassza magyarázatát. Az egy percig sem zavarta, hogy a gép kikapcsolt állapotban hevert ölében.

- Örülök, hogy ilyen szorgalmas, de mit ír ilyenkor? Mindjárt éjfél. És miért nem jött be ma dolgozni? Mondtam, hogy hétfőn fontos megbeszélni valóm van magával. - förmedt rá ismét főnöke a vonal másik végén. Auróra abbahagyta a nevetséges gépelést és egy újabb kifogáson gondolkodott. Nem mondhatta, hogy beteg mert egyáltalán nem tűnhetett annak, ha éjfélkor még dolgozik. Szóval valami sokkal ütősebbet és hihetőbbet kellett kitalálnia. Tisztában volt vele, hogy a családiprogram sem tökéletes kifogás, hiszen ha szülei Angliából Los Angelesbe utaztak mindig egy héttel előtte szóltak. Édesanyja rossz szokása volt, hogy írt egy emailt Auróra főnökének, hogy biztos el tudjon jönni arra a pár napra szabadságra.

- Tudja én azért nem tudtam ma bemenni dolgozni mert... - itt hirtelen megállt meg eszébe jutott egy briliáns ötlet, de előtte jól át kellett gondolnia, hogy biztos ezt használja-e.

- Mert? - sürgette ellentmondást nem tűrő hangon a nő, mire Auróra összeszedte minden bátorságát és végre benyögte világ megváltó ötletét.

- Mert Nick Jonassal voltam. Tudja nemsokára elmennek a városból és ezért csak ezen a napon tudtunk találkozni. - mondta a lehető leghatározottabb hangon, amit csak magára tudott erőltetni. Volt egy olyan szörnyű megérzése, hogy ennek még nagyon rossz vége lesz és az nem csak az ő hátán fog elcsattanni.

- Értem. Szóval minden igaz, amit állítanak magukról a bulvár sajtóban? - tudakolta már izgatottabb hangon felettese. Számított ezekre a kérdésekre, de a válaszok kitalálására és a kifogásolhatatlan történet megírására nem maradt elég ideje, így inkább neki állt rögtönözni és igyekezett nem lebuktatni saját magát.

- Csak egy része. Azért elég sok mindent hozzá költöttek. - mondta lassan, hogy időt nyerhessen magának. Ha jobban belegondolt volna még csak nem is hazudott, hiszen sok mindent átírtak vagy kiegészítettek, de abban igazuk volt, hogy nem átlagos interjúra sikerült. Gondolataiba férkőzte magát az az emlék, mikor ott álltak a szökőkút mellett. Mikor Nick gyönyörű barna szeme tetőtől-talpig végig mérte. Újra úgy érezte, mintha ott lett volna és az énekes ugyan ott lett volna előtte.

- Melyik része? Az, hogy járnak vagy az, hogy ez csak egyéjszakás kaland volt az énekes számára és maga teljesen le van törve. Ha ez a helyzet akkor nyugodtan vegye ki ezt az egész hetet, hogy legyen ideje felépülni a gyászból. - szakította ki gondolatai közül ismét főnöke. Hirtelen azt sem tudta miről van szó, de miután rájött, hogy simán megkaphatná ezt a hét szabadságot különösebb túlórák nélkül azonnal belement az alkuba. Végig sem gondolta, hogy miért is engedi el ilyen nagy lelkesedéssel főnöke.