Kamerák mögül

27. rész

A vendégek lassan mind megérkeztek és elfoglalták a számukra kijelölt helyet az udvaron. Miután Nicket elhívta Henry Auróra mellől a lány megpróbálta egyedül elfoglalni magát vagy olyanokat keresett, akiket esetleg ismerhet. Mikor meglátta Joet és Kevint először oda szeretett volna menni hozzájuk, de meglátta a szüleiket és Frankiet meg az őket kísérő nőket és meggondolta magát. Inkább elvett egy pohár pezsgőt a pincér tálcájáról és lesétált a partig azt remélve, hogy ott egy kicsit egyedül lehet. Nem volt egyszerű magassarkúban, így inkább levette nem is foglalkozva a sok dívával, akik ezért szúrós tekintetekkel meredtek rá. Megpróbált a lehető legmagabiztosabban viselkedni. A meleg homok szemcsék selymesen tapadtak lágy bőréhez. A levegő meleg volt, de az óceán felől érkező gyenge szellő enyhített a fülledtségen. A háttérből halk zene szólt, hogy a vendégek ne unatkozzanak még véletlenül sem. Szemével a sötét víztömeget nézte, ahogyan folyamatos hullámzással kimosta a homokot lába alól.

- Hogy-hogy egyedül ácsorogsz itt. – szólalt meg mellette egy mély férfihang, mire Auróra ijedében összerándult. A hangirányába fordult és meglátta Joet kezében egy ugyan olyan pezsgőspohárral, mint amit ő is szorongatott. – Bocsánat, a megijesztettelek. Nem akartam. – szabadkozott végig nézve a lányon.

- Nem ijedtem meg csak úgy tűnt mintha megijedtem volna. – mondta játékosan. Legutóbbi találkozásukkor nem valami kedvesen beszéltek egymással és Auróra azóta megfogadta, hogy megpróbál jól kijönni Nick testvéreivel még akkor is, ha barátja folyamatosan civakodik velük.

- Tényleg? Akkor, ha gondolod visszamegyek és pár perc múlva megijesztelek. – ajánlotta fel mosolyt csalva ezzel a lány arcára.

- Szerintem erre semmi szükség mert úgy sem tudnál megijeszteni. – fordult felé, majd belekortyolt szénsavas italába. Joe nem válaszolt semmit csak halkan nevetett.

- Nick nagyon szerencsés. – törte meg a csendet pár perc merengés után a férfi, mire Auróra felkapta fejét.

- Hát, akinek ilyen bulit szerveznek az csak szerencsés lehet. – értett egyet vele, de mikor meglátta Joe mosolyát rájött, hogy nem erre gondolt.

- Én rád értettem. – mondta ki egyszerűen, majd visszafordult a végtelen óceán felé. Auróra nem tudta mit kéne mondani. – Tudod, Nick néha nem is veszi észre, pedig ő volt ennek az egésznek az elindítója. A kis szerencsés tökmag, aki pont jókor énekelt jó helyen. – idézte fel az emléket, amikor Nick alig nyolcévesen édesanyja körül rohangálva adta elő a Pán Pétert a fodrászatban.

- Mármint ezt, hogy érted? – kérdezte Auróra. Jobban belegondolva barátja sosem mesélte el, hogyan fedezték fel.

- Nem mesélte, hogy egy fodrász szalonban fedezte fel egy férfi és ajánlotta fel neki, hogy szerepeljen egy színdarabban, ha van kedve? Onnan indult minden. – fordult Auróra felé Joe.

- Akkor tényleg hatalmas szerencséje volt. – nevetett a lány hátra fordulva. Meglátta barátját, ahogyan egy mikrofonnal babrál kezében és közben Lisával beszélgetett.

- Lehet úgy tűnik, hogy nem foglalkozik veled, pedig hidd el ha nem hurrognánk le otthon folyton rólad beszélni. – zárta le a beszélgetést a férfi és elindult vissza Sophiehoz, aki pont szüleivel beszélgetett. Lassan kezdődött az előadás és Aurórának is vissza kellett mennie. Még nem találta ki, hogy hova álljon mert semmi képen sem akart a neki kijelölt helyre ülni, mivel pont a Jonas család közepébe csöppent volna, amit egyedül egyáltalán nem tervezett, még úgy sem, hogy Joe is ott volt. Visszavette cipőjét és átverekedte magát az beengedett fotósok és újságírók tömegén, akiknek nem volt külön ülőhelye. Csodálkozott, hogy még nem futott össze egyetlen munkatársával sem, de részben örült is neki. Éppen kiszemelt magának egy nyugalmasnak részt az egyik kivilágított fa alatt, mikor Nick nagy lendülettel átölelte, majd megcsókolta.