Kamerák mögül

22. rész

A pohár falát fehér buborékok borították, amiket sötét színű folyadék borított be. Scott pár percenként felkeverte az aljáról a citrom darabokat, majd belekortyolt. A hűvös ital kellemes hatással volt a férfire, mivel a bárban a levegő fülledt volt és szinte már forró. Az emberek hangosan beszélgettek. A darts tábláról éles csattanással hullottak a földre a nyílvesszők. A biliárdgolyók tompán ütődtek az asztal falának miután egy jól irányzott lökéssel elindították a lyuk felé. Ezt hangos kiabálás, és nevetés követte. Az asztalnál nagyon szoros mérkőzés folyt, amire egyesek még téteket is raktak. Scott sosem szeretett másokra fogadni, hiszen nem tudta befolyásolni a történéseket, vagyis elég nagy volt az esély a teljes bukásra. Ebből adódóan sosem szerette a szerencsejátékot. Családjában nagybátyja volt menthetetlenül szerencsejáték függő. El is kártyázta fél vagyonát még mielőtt sikerült volna családja többi tagjának leállítani. Ez igaz már elég rég történt és azóta újra sikerült talpra állnia, de Scott még mindig haragudott rá csak mert elvesztette az ő egyetemi díját és ezért nem mehetett oda, ahova legszívesebben jelentkezett volna. Nagyobb ünnepekor is nagyon messziről elkerülte, ha véletlen még is egy időben voltak ott nem szólt hozzá vagy teljes mértékben ignorálta. Többször megkapta édesanyjától, hogy semmi értelme ennek a gyerekes játéknak, hiszen azóta már Ben bácsi megváltozott, de Scott amilyen önfejű volt nem akart engedni neki és nem hitte el, hogy nem a szerencsejátékból gazdagodott meg hirtelen. Gondolataiból Sophie gyengéd érintése szakította ki, mikor leült mellé az egyik bárszékre.

- Szia. Örülök, hogy eljöttél. Sokkal jobban áll az eredeti bőrszíned, mint az a kék. – fordult felé mosolyogva a férfi, mire a színésznő elnevette magát.

- Szia. Köszi. Valahogy én is jobban érzem magam a normális színű bőrömben.

- Mit iszol? – kérdezte a férfi Sophie arcát tanulmányozva. Szemét sötét szemceruzával húzta ki, ajkait élénk vörös rúzs színezte. Ahogyan mosolygott apró kis gödröcskék jelentek meg arcán. Szőke, félhosszú haja lazán omlott vállára. Egyáltalán nem lehetett észre venni, hogy festve volt.

- Szerintem, amit te. – vette szemügyre a furcsa fekete löttyöt a pohárban. – Mondjuk attól függ mi ez. – tűrt el egy kóbor tincset füle mögé, miközben halkan nevetett.

- Ez csak egy normális kóla egy kis citrommal, csak már itt ülök egy ideje és olyan, mintha nem citromos kóla lenne, hanem kólás citrom. – magyarázta, majd kiemelte kék szívószállával az agyon nyomkodott gyümölcsöt a pohár aljáról.

- Ez most megnyugtatott. Azt hittem valami furcsa új koktélt próbáltál ki. Joe mindig ilyen undormányokat szokott inni. Van, aminek a nevét sem tudja kimondani, de attól még megissza. – mesélte közben egyre jobban mosolyogva. Scott kíváncsian figyelte, ahogyan beleélte magát a mesélésbe. Amint feljött Joe neve Sophie egyszerűen megállíthatatlan volt. Csak mesélte és mesélte a jobbnál jobb történeteiket. Látszott rajta, hogy fontos volt neki az énekes. Scott közben rendelt egy pohár innivalót a nőnek is. Igaz ő nem sokat beszélt éppen, hogy csak hozzá fűzött egy vagy két dolgot a történetekhez, de még is jól érezte magát. Voltak pillanatok, mikor Aurórát vélte felfedezni a színésznőben, de talán csak azért, mert ugyan olyan átéléssel tudott mesélni.

- Veled mi újság? Hogy állsz azzal a lánnyal, akiről a múltkor meséltél? Elmondtad neki? – kérdezte érdeklődéssel hangjában. Igaz nem túl régóta voltak barátok, de még is megbíztak egymásban annyira, hogy bár nevek nélkül, de megosztották a magánéleti problémáikat.

- Hát elég nevetségesen, mert összejött valaki mással az orrom előtt. Sőt még asszisztáltam is hozzá. – mondta keserédesen.

- Mi történt? – nézett szánakozó arcot vágva. Most, hogy ő mindent kibeszélt magából már kíváncsi volt újdonsült barátja meséjére is. Belekortyolt italába és kíváncsian várt a magyarázatot.