Kamerák mögül

3. rész

Auróra egy darabig még állt a park előtt, de végül minden bátorságát összeszedte és elindult a központban lévő szökőkút felé. Nick nem osztotta meg vele, pontosan hol találkoznak, így megkereste azt a helyet, ahonnan nagyjából az egész helyet be lehetett látni. Olyan volt, mintha minden ember őt figyelte volna, pedig csak egy átlagos ing meg egy farmer short volt rajta egy szürke szandállal.

Leült az egyik padra és várt. Ahogy telt az idő, egyre sűrűbben pillantott a telefonjára az időt ellenőrizve. Nem ülhetett ott túl régóta még is úgy tűnt, mintha már órák óta várt volna a férfire. A percek csigalassúsággal haladtak.

- Szia. – ült le mellé végre nagy lendülettel a várva várt személy. Auróra alig észrevehetően összerezzent, a férfi váratlan érkezésére.

– Mármint üdv. Elnézést. Nem akartam tolakodó lenni csak tudja... – eléggé össze volt zavarodva. Pedig megjelenése megingathatatlan önbizalmat sugárzott. Ajkait kínos mosolyra húzta, mire megjelentek gyönyörű, fehér fogai. Szeme sarkában alig észrevehető örömráncokat lehetett felfedezni. Kezeit kihúzta zsebéből, mikor leült. Barna haja rendezetten meredt az ég felé, néha megcsillanva mikor a nap felé fordult. Arcát halvány borosta borította álláig.

Aurórát szóhoz sem hagyta jutni, nem mintha annyira zavarta volna. Ő is legalább annyira zavarba jött a hirtelen érkezéstől, mint az énekes. A lány felhúzott szemöldökkel méregette. Nem teljesen értette a hatalmas lelkesedést, amit Nick magából árasztott. Megvárta, míg abba hagyja a mentegetőzést. Nem volt könnyű eltalálnia a tökéletes időzítést.

- Üdvözlöm Mr. Jonas. – szólt közbe az egyik lélegzetvételnyi szünetbe. Sokkal határozottabbnak tűnt, mint Nick, pedig a gyomra görcsbe ugrott, és a torkában gombóc keletkezett. Meglepődött, hogy hangja nem remegett meg, mint szokott, ha egy idegennel beszélt. Párszor már megkapta ezért másoktól: Miért is lett újságíró, ha ennyire visszahúzódó? Először azt hitte nem is lesz képes megszólalni, de az énekes idegessége teljesen elterelte a figyelmét arról, hogy kivel is beszélt pontosan. Egész nap azon agyalt, hogyan kéne kezelnie a helyzetet, mivel előző este teljesen spontán történtek a dolgok és nem volt ideje azon görcsölni, hogy illetlen lesz. Viszont mikor ott ült mellett és tekintetük még ha csak egy pillanatra is egymásba fonódott megmozdult benne valami. Valami melegség, amit addig nem tapasztalt magában. Egy olyan érzés öntötte el szívét, mitől teljesen megnyugodott. Elhalványult az a szorító érzés gyomrában mitől úgy érezte mintha valaki fojtogatná.

- Jaj, ne már. Ez olyan mintha minimum negyven éves lennék. Amúgy meg mondtam, hogy hívjon Nicknek! Még csak huszonöt vagyok. – mondta miközben kezével végig szántott sötét, gondosan beállított haján. Kívülről lazának akart tűnni, de minden mozdulata árulkodott zavaráról. Auróra egyetlen celebet sem látott még ennyire idegesnek lenni. Nick lassan kezdett hasonlítani Scottra, mikor éppen próbál egy lánnyal egy hullámhosszra kerülni.

- Bocsánat. Még mielőtt elfelejtem, elnézést szeretnék kérni azért a foltért a fején. – nézett a homlokára a lány, majd elvörösödött. Pedig otthon elhatározta, hogy nem fog kislányosan viselkedni és azt is megfogadta, hogy nem hozza fel, de elnézve a borzalmasan bénán sminkelt homlokát, nem tudta nem felhozni. Nem is tudta elképzelni kipróbálkozhatott az eltűntetésével, ahogyan Nick arcát sem, mikor reggel meglátta. Az utóbbit nem is akarta látni.

- Semmi baj. Véletlen volt. – szemében megcsillant a felismerés szikrája és azonnal pulóvere zsebébe nyúlt.

- Tényleg, míg el nem felejtem megint. Itt a tolla. – nyújtotta át az egyszerű barna fa tollat. Bele volt vésve egy rövid idézet, amit még a lány húga mondott Londonban. Auróra azonnal megköszönte és becsúsztatta a táskájába. Máris sokkal jobban érezte magát. Nem tűnhetett nagy dolognak a férfi számára egy toll visszaadása, de Aurórának igen is bármit megért volna.