Kamerák mögül

4. rész

- Amúgy tényleg riportot akartál csinálni? – szólalt meg Nick megtörve vele a csendet. Aurórát meglepte a kérdés. Egy szót sem szólt neki arról, hogy szeretett volna vele bármit is csinálni. Vajon honnan jöhetett rá?

-Ő... hát az volt a terv, de sokkal jobb csendben sétálni melletted. – mondta kevés szarkazmussal hangjában. Részben tényleg jó volt a saját gondolataiba merülve sétálni a férfi mellett, de kezdte zavarni, hogy nem szólnak egymáshoz.

Nick hirtelen megtorpant. Pont aktuális volt, mert egy zebra előtt álltak meg, ami éppen pirosra váltott. Nem lehetett eldönteni, hogy a hallottak miatt állt meg, vagy csak a piros lámpa miatt.

- Bocsánat. Nem úgy értettem. Mármint... hogy.

Nem tudta mit is mondjon pontosan, mert azt sem tudta mi miatt zavarodott össze. Megijedt, hogy Nick nem vette észre az ironizálását.

A lámpa zöldre váltott, és Nick elindult, mire Auróra is utána ment. Gyorsítani kellett léptein, hogy tartani tudja a tempót. Mire átértek a zöld ember, már villogni kezdett a rendőrlámpa kijelzőjén. Többen is futásnak indultak, hogy még a következő piros előtt átérjenek.

- Most fel vagyok háborodva. Már csendben sétálni, sem jó mellettem. – adta a sértődöttet Nick szembe fordulva a megilletődött Aurórával. – Tudod hányan, mit meg nem adnának csak, hogy mellettem sétálhassanak csendben? – vitte tovább szerepét egyre jobban megrémisztve ezzel újdonsült barátját. Mikor már nem bírta tovább tartani magát a komoly és megbántott karakterhez elnevette magát. Vonásai megenyhültek. Ajkait mosolyra húzta, majd nevetve végig simított haján.

- Semmi baj. Nem értettem félre. - válaszolta lágyan. Látta Aurórán a pillanatnyi értetlenséget, de nem telt bele sok időbe, mire rájött a viccre. Arcára kifejezése felvidult. Levezetve zavarát felnevetett.

- Ha gondolod riportot is csinálhatok veled, ha már meg lettem hívva egy kávéra, és muszáj itt maradnom. – mondta bátrabban, megjátszott csalódottsággal és unalommal a hangjában csak, hogy visszaadja a kedves gesztust. Valójában jobb délutáni programot nem is tudott volna elképzelni magának. Jobb volt egy hírességgel kávézgatni, mint sorozatot nézni vagy éppen egy újabb kevésbé ütős sztorin dolgozni. A szerkesztőség, aminél jelenleg dolgozott nem örvendett valami nagy hírnévnek. Fogadni mert volna, hogy a város fele nem is tudott a létezéséről. Ezért is szerette volna, megírni a Jonas Brothers nagy történetét. El szeretett volna kerülni egy másik szerkesztőséghez. Lehetőleg egy jobbhoz, ami fellendítené a még nem létező karrierjét. Benne volt a pakliban, hogy nem talál semmit és a reggeli spekulációja és terve teljesen hiábavaló volt, de még élt benne a remény, hogy Nick valami olyan információval bír, ami számára akárhány kávét megér.

- Hát...nem is tudom. Adjon kérem hölgyem egy percet, hogy kitaláljam. – emelte fel mutató ujját érzékeltetve a nehéz döntést Nick. - Mi lesz, ha nemet mondok? – érkezett a válasz ugyanúgy elviccelve a helyzetet.

- Duzzogva fogom végig ülni az egész délutánt és morcos arccal fogok nézni rád. Nagy eséllyel azon fogok magamban morgolódni, hogy miért nem voltál képes megválaszolni pár egyszerű kérdést.

- Hú! Ezek elég nyomós indokok. Lassan már zsarolás szaga van. Nem gondolod?

Időközben beértek a Certainly Café épületébe. Nem volt túl nagy és túl kicsi sem, olyan pont jó. Otthonosan és stílusosan volt berendezve. A színek passzoltak egymáshoz és még a felszolgált italok is minőségiek voltak. Mindenki tudta a városrészben, hogy itt volt a legfinomabb kávé a városban. Ennek ellenére nem örvendett nagy látogatottságnak, mert nem volt nagy parkolója és Los Angeles utcáin a parkolóhely találása nehezebb volt, mint eljutni a Marsra.