Kamerák mögül

29. rész

A szobát finom illatok töltötték be, mikor Auróra kinyitotta szemét. Meglepő módon nem fájt a feje és egyáltalán nem érezte magát másnaposnak. Egész addig a pillanatig, míg eszébe nem jutott miket mondott Nicknek és milyen véget ért a nagy ünnep. Hirtelen szomorúság és csalódottság töltötte el, amitől elment minden kedve. Inkább visszadőlt párnái közé és elfordult az ablaktól. Nem akart felkelni, nem akart munkába menni és még annyira sem akarta felvenni éppen csörgő telefonját. De végül nagy nehezen rávette magát és füléhez emelte a készüléket, majd fáradt hangon beleszólt.

- Halo.

- Szia kicsim. Hogy vagy? – érkezett egy aggódó anya első kérdése miután meglátja gyermekét a hírekben.

- Anya milyen jó hallani a hangod. Köszönöm jól. Sőt remekül. Ti, hogy vagytok? Huginak, hogy sikerült a vizsgája? – érdeklődött felkecmeregve ülő helyzetbe. Eltűrte elkóborolt tincseit szeméből. Kihangosította telefonját és közben neki állt Lisa előző esti remekművét szét szedni, kezdve a benne felejtett virágokkal.

- Mi is jól vagyunk köszönjük. Egyébként nagyon jól. Ügyes volt. Úgy tűnik tényleg neki való ez a jog. De fontosabb, hogy elmeséld mi is történt tegnap este. Úgy érzem mintha valamiről nagyon lemaradtam volna. – tudakolta elő véve régi vallató hangját. Aurórának eszébe jutottak az esték, amit együtt töltöttek a szobájában az éppen porondon lévő fiú miatt vagy bármi más miatt. Azokat a beszélgetéseket is mindig ilyen hanggal kezdte.

- Jaj, anya! Nem akarok most erről beszélni bocsi. Mennem kell dolgozni – állt fel ágyáról és kezével megrázta haját, hogy teljesen szét jöjjön a fonás.

- Közben elmondhatnád, ha akarod. Én kíváncsi vagyok rá – erősködött tovább. A lánynak nem volt ereje ellenkezni ezért inkább neki kezdett a történetnek, miközben elővette ruháit a szekrényből és öltözködni kezdett.

- Emlékszel, mikor meséltem arról az álhírről, amit a hugi is mondott?

Elővett egy fekete farmer shortot és egy sárga rövid ujjú pólót, majd átment a mosdóba, hogy elfogadható külsőt varázsoljon magának.

- Igen emlékszem. Az volt az a Nick gyerek ugye? Ő volt veled tegnap is? – rakta össze a képet szélsebesen.

- Az igazat megvallva ő a barátom – csúszott ki megszokásból, de azonnal tudatosult benne a fájó igazság, hogy ez nem igaz – vagyis csak volt a barátom - javította ki magát. Mire egy csalódott oh érkezett válaszul.

- Gyorsan túl leszel rajta hidd el, hiszen csak egy hete jártatok, ha jól számolom – próbálta vigasztalni. Auróra is erre gondolt először, de mikor ott állt Nickkel szemben érezte, hogy ez egyiküknek sem egy egyhetes kaland volt.

- Anya mi van, ha most dobtam életem szerelmét? – kérdezte letéve a fésűt kezéből. Saját fáradt alakját nézte a tükörben és minden gondolata Nick körül keringett.

- Kicsim, - kezdte gyengéden édesanyja – ha tényleg ő a te párod, akkor semmi sem állhat közétek.– mondta bíztatóan. Pontosan azt mondta, amit Auróra akkor hallani akart. Édesanyja mindig is könnyebben vigasztalta, mint bárki más. Persze Scott fagyis módszere sem volt rossz, de az inkább a seb azonnali kezelésére volt jó, míg anyja megnyugtatta és új lendületet adott neki.

- Köszönöm! – mondta majd újra hajával kezdett bíbelődni. Kicsit jobban érezte magát reggel óta.

- Szívesen. Ha gondolod mesélhetnél róla – ajánlotta fel és Auróra természetesen kapott az alkalmon. Semmi mást sem szeretett volna jobban, mint Nickről mesélni annak ellenére, hogy szakítottak. Régen mindig ezt a módszert használták otthon bármi is volt a baj. Kibeszéltek magukból mindent, ami megkönnyebbüléssel járt. Nem is kellett édes anyjának tovább várnia. Azonnal elkezdte mesélni az elejétől az egészet kezdve a toll visszaadós randival. Míg a fürdőben bíbelődött csak mesélt és mesélt. Nem is foglalkozott a konyhából áradó finom illattal.