Szíveddel láss!

3. fejezet

- Sajnáljuk Zoli viselkedését – nézett le rám Zoli édesanyja.

- Nem a maguk hibája – ráztam meg a fejem.

- De igen a mienk! Túl hosszú pórázon tartottuk, ideje megzabolázni egy kicsit – jelentette ki az apukája.

- Csenge kicsim mióta tart ez? Hol vannak a barátaid? – kérdezte anyu halkan.

Lesütöttem a szemem. A szüleim nem tudnak az egészről semmit. Nem mondtam el nekik, hogy minden nap a gúnyolódás céltáblája vagyok. Azt hazudtam nekik, hogy vannak barátaim csak, hogy ne aggódjanak. Volt, hogy azt mondtam a barátaimmal találkozok, de csak festeni mentem egy idősebb ismerősömhöz, akinek volt egy galériája.

- Csenge válaszolj édesanyádnak – szólt rám apu.

- Nem... nem lehetne, hogy ezt otthon megbeszéljük? – kérdeztem halkan.

- Csenge, ha a fiunk tett valamit, azt mi is szeretnénk tudni – kérte Zoli anyukája.

- Minden iskolában ott az iskola lúzere és az iskola menő fiúja – suttogtam. – Igazgatónő szólna Zolinak, hogy kéne a táskám?

- Persze – válaszolta és ebben a pillanatban kinyílt az ajtó.

- Ez nálam maradt – dobta felém a táskámat Zoli.

Azonnal beletúrtam a füzetemet keresve.

- Hol van? – meredtem dühösen Zolira.

- Épp most viszi el a kukás – válaszolta.

- Hogy tehetted? – kiáltottam és rá vetettem magam.

Illetve csak vetettem volna. Pillanatok alatt a hátam mögé csavarta mind két kezem és szorosan a mellkasára húzott.

- Lassan a testel – morogta.

- Eressz el te szemét. Teljes szívemből gyűlöllek – vergődtem a könnyeimmel küszködve.

- Biztosíthatlak, hogy az érzés kölcsönös – lökött el magától.

- Ezt nem tűröm tovább. Ha még egyszer egy újjal is hozzá érsz a lányomhoz – csattant fel apa dühtől elvörösödve.

- Drágám nyugalom – tette a karjára a kezét anyu.

- Milyen iskola ez? Milyen iskola az ahol hagyják, hogy a lányomat terrorizálják? – fröcsögte.

- Azért túlzásokba nem kell esni – mondta Zoli élesen.

- Menj, szedd össze a cuccod, hazamegyünk – szólt rá az apja.

- Az eszem megáll, mindezt egy átkozott füzet miatt – sziszegte.

- Az a füzet Csenge tulajdona volt. Te, hogy éreznéd magad, ha ő összetörné a kupáidat? – kérdezte az anyukája szigorú hangon.

- Azokért a kupákért megdolgoztam, kemény munkával szereztem meg őket, de ez. Néhány firka miatt ennyire kiakadni – csóválta meg a fejét.

- Nem számít, ha téged ez boldoggá tesz, akkor csak gratulálni tudok – töröltem meg a szemem. – Viszlát – köszöntem el majd az ajtó felé indultam.

- Üdvözlöm Damont – kiáltott utánam gúnyosan Zoli.

Hazafelé menet, egy szót se szóltam csak néztem kifelé az ablakon miközben a fülemben éneklő Kasza Tibit hallgattam. A kocsi bekanyarodott a Mcdriveba, mire a szívem kissé elszorult. A szüleim utálták a gyors kaját és most mégis bejöttünk ide.