Szíveddel láss!

33. fejezet

A faházhoz érkezve Zoli azonnal beüzemelte a fűtést majd nekiállt forrócsokit csinálni.

- Szóval – törtem meg a csendet.

- Szóval...

- Zoli kérlek nem csak te vagy tele kérdésekkel – néztem rá fáradtan. – Beszéljük ezt meg és zárjuk le egy életre.

- Oké – bólintott és felém indult.

Az egyik bögrét felém nyújtotta a másikat pedig letette az asztalra. Várakozás teljesen néztem rá, szívemet felkészítettem minden lehetséges válaszra.

- Emlékszel, amikor azt mondtam neked a parkolóban, hogy téged nem lehet csak úgy semmibe venni?

- Igen... aznap hoztad össze nekem a talit Iannel.

- Legalább akaratlanul is jót cselekedtem – mosolyodott el. – Kilencedikben mikor megláttalak azonnal megtetszettél, szerelem volt első látásra.

- Mi van? Ha szerettél, akkor...

- Nem akartalak szeretni, gyűlöltem, hogy szerelmes vagyok beléd. Azon a napon azonnal vágtam, hogy te nem olyan lány, vagy aki benne van egy kis szórakozásban. Tudtam, ha egy kicsit is közelebb kerülök hozzád, ha jobban megismerlek, akkor teljesen elveszek. Ezért inkább bántottalak, hogy ne szeresselek. Megacéloztam veled szemben a szívemet és minden áron azon voltam, hogy ne szeresselek. De már nem akarlak eltaszítani, többé már nem. Bár ne tettem volna akkor sem.

- Ezért az egész iskolát ellenem fordítottad. Oké, te utáltál nem akartál megismerni, de attól nem kellett volna az egész iskolát.

- Egy önző idióta voltam. Nem akartalak magamnak, de azt se akartam, hogy másé legyél.

- Kétlem, hogy fiúknak és a lányoknak egyaránt bejöttem volna – húztam el a szám.

- Nem, de ha ők jóba lesznek veled és nekem mondják, hogy milyen rendes vagy akkor én is meg akarlak ismerni...

- Olyan nagy baj lett volna, ha megismerjük egymást? – kérdeztem halkan.

- Akkor annak gondoltam. Akkoriban a szüleim és sokat veszekedtek, el is akartak válni, gondolhatod mennyire nem akartam akkoriban kapcsolatot. Nem akartam a felesleges drámát.

- Sajnálom – suttogtam.

- Ne, te ne sajnálj semmit. Ha valaki itt sajnálkozni fog az én leszek. Szörnyűségeket követtem el, mert csak magamra gondoltam.

- Nem tudom elhinni, hogy szerelmes voltál belém és ezért tetted. Az a sok minden...

- Jóvá akarom tenni Csenge, kérlek, hagyd, hogy helyre hozzam.

- Szeretlek Zoli és képtelen vagyok rád haragudni – néztem a szemébe. – De akkor te bocsáss meg nekem, amiért hazudtam neked arról, hogy ki vagyok. El akartam mondani, amikor itt voltunk, de akkor mondtad el, hogy szeretsz és nem tudtam megtenni. Aztán...

- Soha nem haragudtam rád emiatt – vágott a szavamba. – Soha nem tudnék rád haragudni Csenge – simította az arcomra a kezét.

Könnybe lábadt szemekkel néztem rá, majd magamra húztam és belé csimpaszkodva megcsókoltam. Zoli a csókomat viszonozva folyamatosan az arcomat simogatta és azt suttogta, hogy nagyon szeret.

- Hiányoztál – suttogtam két csók közt.

- Te is hiányoztál nekem.

Mámorban úszok, konkrétan a felhők felett lebegek 3 méterrel. Úgy érzem magam, mint Acse Babival a felhők felettben. Azt hiszem Ádámnak igaza volt, túltengtek bennünk a hormonok azért voltunk mindketten olyan idegesek, de mostanra olyan békesség szállt meg, mint egy újszülött csecsemőt. Mondjuk, nem tudom békés-e az újszülött csecsemő. Na, mindegy. A lényeg annyi, hogy végre boldog vagyok, kiegyensúlyozott és az érzelmeim már egyáltalán nem zavarosok. Csakis a színtiszta szerelem van bennem, amit Zoli iránt érzek. Azt hittem csalódni fog, hogy szebbnek képzelt el engem, de amikor rám nézett a szemei csillogtak és azt mondta, hogy szebb vagyok, mint azt elképzelte. Ez irtózatosan jól esett, de nem is csoda. Soha nem voltam olyan, aki imádta a testét. Örültem volna, ha magasabb vagyok és a melleim is lehettek volna valamivel nagyobbak. Adél kiröhögött mikor mondtam neki mennyire irigylem az ő alakját.