Szíveddel láss!

14. fejezet

Másnap délután már azzal az elhatározással kopogtattam be Zoli otthonába, hogy én bizony ma távolságtartó és hideg leszek az irányába. Az éjjel volt időm gondolkodni és rájöttem, hogy ez lesz a helyes. Nem haverkodhatok Zolival, legfőképp nem zúghatok bele. Nem lenne helyes, egyáltalán nem.

- Flóra, szia – köszöntött Magdi sugárzó mosollyal mikor ajtót nyitott nekem.

- Jó napot – mosolyogtam vissza rá.

- Zoli a szobájában van, menj csak fel hozzá.

- Rendben.

- Ma már maradsz vacsorára?

- Nem, sajnálom, nem lehet – haraptam az ajkamba.

- Kár, de had mondjak valamit. Zoli nagyon szomorú volt tegnap, amiért egyszer csak elment – nézett rám jelentőségteljesen.

- Attól tartok, hogy egy olyan lányt kedvel, aki nem is létezik – mondtam alig hallhatóan és a lépcső felé indultam.

Lassan sétáltam fel a lépcsőn s közben erőt gyűjtöttem az elkövetkező pár percre, órára. Fejben végig vettem a lehetséges válaszokat vagy éppen csípős visszavágásokat. Bekopogtam Zolihoz majd a választ meg se várva beléptem a szobába.

- Szia, Zoli – kiáltottam.

Válasz nem érkezett viszont hallottam, hogy csobog a víz, ahogy azt is, hogy Zoli a zuhany alatt énekel. Mosoly kúszott az arcomra, ami azonnal le is olvadt. Mit mosolygok én itt? Miért találom édesnek, hogy Zoli a zuhany alatt énekel? Na és? Had énekeljen, engedd el a füled mellett az Isten szerelmére! A fejemet rázva huppantam le az egyik bőrkanapéra és a táskámból elővettem a rajzfüzetem. Egy tiszta oldalra lapozva elkezdtem rajzolni, magam se tudom, hogy mit. Csak rajzoltam és hagytam, hogy száguldjon a fantáziám. Percekkel később közeledő lépteket hallottam mire megfordultam és rémülten felvisítottam.

- Te szent Isten – ordított fel Zoli is, de arra nem vette volna a fáradságot, hogy eltakarja magát.

- Te pucér vagy – visítottam tágra nyílt szemekkel.

- Nem mondod? Nem számítottam látogatóra – vágott vissza.

- Tudtad, hogy jövök – nyögtem eltakarva a szemem, hogy ne bámuljam folyamatosan a... szóval a férfiasságát.

- De azt nem, hogy mikor. Jesszus azt hittem megáll a szívem – morgolódott.

- Még te beszélsz?

- Jaj, hagyjuk már. Te legalább szépet láttál – kuncogott fel.

- Szépet? – hüledeztem.

- Ne legyél már ennyire szendeszűz, nyugodtan nézz meg.

- Jó ég Zoli, undorító vagy – borzongtam meg. – Vegyél, már fel valamit könyörgöm!

- Akkor hozz nekem ruhát – válaszolta.

- Hogyne feleségül ne vegyelek? – kérdeztem ingerülten.

- Nem kérném a segítséged, ha látnék valamit – mondta komoran mire lesütöttem a szemem.

- Sajnálom – suttogtam és felálltam a kanapéról. – Milyen ruha kell? – kérdeztem tétován.

- Bármi jó, csak illjen össze – válaszolta miközben a padlóra meredt.

Elmentem mellette és a gardrób szoba felé indultam. Félrehúztam az ajtót majd beléptem a szobába és körbe hordoztam a tekintetem. Választásom végül egy szürke melegítőre esett, fehér pólóval. Visszamentem Zolihoz, aki ugyanott állt mire a tekintetem akaratlanul is a fenekére vándorolt. Milyen formás – tágult ki a szemem csodálkozva és azonnal elvörösödtem.