14. fejezet

363 11 3
                                    

Másnap délután már azzal az elhatározással kopogtattam be Zoli otthonába, hogy én bizony ma távolságtartó és hideg leszek az irányába. Az éjjel volt időm gondolkodni és rájöttem, hogy ez lesz a helyes. Nem haverkodhatok Zolival, legfőképp nem zúghatok bele. Nem lenne helyes, egyáltalán nem.

- Flóra, szia – köszöntött Magdi sugárzó mosollyal mikor ajtót nyitott nekem.

- Jó napot – mosolyogtam vissza rá.

- Zoli a szobájában van, menj csak fel hozzá.

- Rendben.

- Ma már maradsz vacsorára?

- Nem, sajnálom, nem lehet – haraptam az ajkamba.

- Kár, de had mondjak valamit. Zoli nagyon szomorú volt tegnap, amiért egyszer csak elment – nézett rám jelentőségteljesen.

- Attól tartok, hogy egy olyan lányt kedvel, aki nem is létezik – mondtam alig hallhatóan és a lépcső felé indultam.

Lassan sétáltam fel a lépcsőn s közben erőt gyűjtöttem az elkövetkező pár percre, órára. Fejben végig vettem a lehetséges válaszokat vagy éppen csípős visszavágásokat. Bekopogtam Zolihoz majd a választ meg se várva beléptem a szobába.

- Szia, Zoli – kiáltottam.

Válasz nem érkezett viszont hallottam, hogy csobog a víz, ahogy azt is, hogy Zoli a zuhany alatt énekel. Mosoly kúszott az arcomra, ami azonnal le is olvadt. Mit mosolygok én itt? Miért találom édesnek, hogy Zoli a zuhany alatt énekel? Na és? Had énekeljen, engedd el a füled mellett az Isten szerelmére! A fejemet rázva huppantam le az egyik bőrkanapéra és a táskámból elővettem a rajzfüzetem. Egy tiszta oldalra lapozva elkezdtem rajzolni, magam se tudom, hogy mit. Csak rajzoltam és hagytam, hogy száguldjon a fantáziám. Percekkel később közeledő lépteket hallottam mire megfordultam és rémülten felvisítottam.

- Te szent Isten – ordított fel Zoli is, de arra nem vette volna a fáradságot, hogy eltakarja magát.

- Te pucér vagy – visítottam tágra nyílt szemekkel.

- Nem mondod? Nem számítottam látogatóra – vágott vissza.

- Tudtad, hogy jövök – nyögtem eltakarva a szemem, hogy ne bámuljam folyamatosan a... szóval a férfiasságát.

- De azt nem, hogy mikor. Jesszus azt hittem megáll a szívem – morgolódott.

- Még te beszélsz?

- Jaj, hagyjuk már. Te legalább szépet láttál – kuncogott fel.

- Szépet? – hüledeztem.

- Ne legyél már ennyire szendeszűz, nyugodtan nézz meg.

- Jó ég Zoli, undorító vagy – borzongtam meg. – Vegyél, már fel valamit könyörgöm!

- Akkor hozz nekem ruhát – válaszolta.

- Hogyne feleségül ne vegyelek? – kérdeztem ingerülten.

- Nem kérném a segítséged, ha látnék valamit – mondta komoran mire lesütöttem a szemem.

- Sajnálom – suttogtam és felálltam a kanapéról. – Milyen ruha kell? – kérdeztem tétován.

- Bármi jó, csak illjen össze – válaszolta miközben a padlóra meredt.

Elmentem mellette és a gardrób szoba felé indultam. Félrehúztam az ajtót majd beléptem a szobába és körbe hordoztam a tekintetem. Választásom végül egy szürke melegítőre esett, fehér pólóval. Visszamentem Zolihoz, aki ugyanott állt mire a tekintetem akaratlanul is a fenekére vándorolt. Milyen formás – tágult ki a szemem csodálkozva és azonnal elvörösödtem.

Szíveddel láss! Where stories live. Discover now