Szíveddel láss!

25. fejezet

Volt egy részem, ami azt hitte, hogy Zoli keresni fog, de nem tette, én pedig túl büszke voltam ahhoz, hogy keressem őt. Valószínűleg így lesz a legjobb, ő elfelejt engem, én pedig elfelejtem őt. Aztán, majd ha visszajön a suliba minden olyan lesz, mint régen.

- Bocs, le ülhetek? – szólított meg ekkor Zoli legjobb haverja Szabi.

- Már itt sem vagyok – csuktam be a rajzfüzetem és felálltam, hogy egyedül hagyjam.

- Ne butáskodj már – kapta el a kezem, mire lefagytam. – Ne haragudj, csak beszélni szerettem volna veled – húzta el a kezét.

- Beszélni? – visszhangoztam.

- Igen.

- Miről?

- Az elmúlt 3 évről – pillantott rám és felült az asztalra.

- Nem vagyok rá kíváncsi oké? – vörösödtem el dühömbe.

- Figyelj teljesen megértem, hogy így reagálsz, csúnya dolgokat műveltünk veled elismerem, de már megbántuk én legalábbis nagyon – magyarázta.

- Minek hidjek neked? – szaladt magasba a szemöldököm.

- Mert az igazat mondom. Kedveltelek, régen is.

- Hát elég furcsán mutattad, ki ha kedveltél is – álltam egyik lábamról a másikra.

- Még csodálkozol? Zoli volt itt a mindenki, mindenkit ő irányított. Szerinted hagyta volna, hogy udvaroljak neked?

- Miért akartál volna udvarolni nekem?

- Mert tetszel nekem, már az évnyitón megtetszettél, ahogy a füzeted felé hajolva rajzoltál – mosolygott rám.

- Furcsa, mert nekem úgy rémlik, hogy aznap öntöttél le narancslével – húztam össze a szemem.

- Mint mondtam Zoli irányított mindenkit. Nem tűnt fel neked, hogy amióta nincs itt senki sem bántott téged?

Sápadtan néztem rá, szemem könnybe lábadt. Igen tudtam, hogy Zoli a fő kolompos, hogy az egész iskolát a kezében tartja, de így szembesülni vele, hogy Szabi mondja felért egy gyomron rúgással. Mi lesz, ha visszajön? És minden elölről kezdődik? Vajon túl fogom tudni azok után, ami kettőnk közt történt? Azok után, hogy neki adtam az ártatlanságom? Azok után, hogy egymásba szerettünk?

- Miért utál engem? – szólaltam meg.

- Két dudás nem fér meg egy csárdában – válaszolta.

- Ezt nem hiszem, Zoli nem tekinthetett ellenfélnek engem – ráztam meg a fejem.

- Pedig ez az igazság. Az elejétől el akart nyomni téged.

- Hát az sikerült neki – fontam össze a kezem magam előtt és a padlóra meredtem.

- Figyelj Csenge – állt fel Szabi és mindkét kezét a vállamra tette. – Én segíthetek, meg tudlak védeni – nézett le rám.

- Nem a legjobb barátja vagy?

- Már nem – vágta rá.

Felnéztem rá, a fogaskerekek ezerrel jártak a fejemben. Zoli megváltozott, már tudja, hogy nem helyes az, amit tett. Valahol a lelke mélyén muszáj tudnia, hogy én vagyok az. Hisz szeret engem, és ha szeretünk valakit, azt bárhol felismerjük. Akár egy érintéstől, hangtól, illattól vagy csóktól. Képes lenne meggyűlölni engem ha, tudná, hogy belém szerelmes?