32. fejezet

456 10 7
                                    

Az igazat megvallva fogalmam sincs, hogy mi van köztem meg Zoli közt. A suliban gyakran odajön hozzám és beszélgetünk, ami jó nagyon jó. Mostanában elkísér engem a galériába és ott is beszélgetünk, sőt felvetette, hogy ha gondolom, akkor szívesen modellt ül nekem. Én, pedig mint egy idióta csak hebegtem és habogtam, mert eddig még senki nem ült nekem modellt és fogalmam se volt, hogy erre mi lenne a helyes válasz. Szerintem nem is tudtam volna dolgozni, ha ott ült órákon keresztül és engem néz. Azt már persze megszoktam, hogy engem néz miközben tájképen vagy valami máson dolgozok, de, hogy őt lefesteni? Olyan zavarba lennék, hogy folyamatosan remegne a kezem és tuti, hogy elrontanám az egészet.

- Megnézhetem? – kíváncsiskodott Adél a hátsó ülés felé pillantgatva.

- Nem! – jelentettem ki ellentmondást nem tűrően.

- Nem teheted ezt! Megcsinálsz, egy festményt aztán benyögöd, hogy mégsem azt fogod bevinni a versenyre.

- Meggondoltam magam. De ha gondolod, a másikat neked adom – pillantottam rá.

- Miért változtattad meg a döntésed?

- Csak mert...

- Ez nem válasz a kérdésemre – szólt rám.

- Csak nem éreztem megfelelőnek, nem éreztem elég jónak – magyaráztam.

- És ezt elég jónak tartod? – pillantott hátra a letakart festményre.

- Igen, biztos vagyok benne, hogy ez jó lesz – mosolyodtam el, ahogy visszagondoltam Zoli reakciójára, amikor megtalálta ezt a festményem.

Éppen lentről jöttem vissza fel két üdítővel, amikor ő megtalálta azt a festményem, amit még akkor festettem, amikor minden rendben volt. Én voltam rajta és Zoli, ahogy a függőágyban fekszünk, és a Dunát nézzük. Igaz mi csak hátulról látszódunk, de Zoli azonnal felismerte. Addig rágta a fülem, míg rá nem bólintottam arra, hogy ezt a festményt vigyem be a versenyre.

- Tudod, miért nem szeretem, ha egy olyan vezet, aki képes elkalandozni?

- Hm?

- Majdnem elütöttél egy cicát – világosított fel.

- Micsoda? – kaptam levegő után és ijedten a visszapillantó tükörbe néztem.

- Mondom csak majdnem...

- Huh, akkor jó.

- Nem akarod, hogy én vezessek?

- Nem, nem kell. Minden oké – jelentettem ki.

- Hát jó. Na, és mi a helyzet veled meg Zolival?

- Már mindent elmondtam. Barátok vagyunk.

- Barátok, akik szerelmesek egymásba...

- Akkor fogalmazok úgy, hogy az udvarlás szakaszban vagyunk – forgattam meg a szemem.

- Ti még nem is randiztatok – esett le neki.

- Nem, még nem – vontam meg a vállam.

- De fogtok?

- Mert az rajtam múlik? Ő a pasi hívjon el ő – horkantottam fel.

- Lehet attól tart, hogy vissza utasítod – mutatott rám.

- Kétlem, hogy nyuszi lenne.

Szíveddel láss! Where stories live. Discover now