Szíveddel láss!

7. fejezet

Őszintén megvallva fogalmam sincs, hogy mit keresek én itt. Ez a hely egyáltalán nem nekem való. Iannel az egész délutánt együtt töltöttük, bejártuk egész Pestet majd Ian felvetette, hogy nézzünk el abba a buliba amint Bence emlegetett. Beleegyeztem, gondoltam úgysem lehet semmi bajom, ha ott van ő is meg Bence is. Ám most mégis egyedül ücsörgök a kanepén. Bencét nem találtam meg a hatalmas házban, Iant pedig körbevették a rajongói.

- Szia – ült le mellém ekkor egy srác.

- Szia – köszöntem vissza.

- Egyedül vagy?

- Nem. Egy barátommal meg itt van valamerre a bátyám is – válaszoltam.

- Hogy hívják? Hátha ismerem.

- Balogh Bence.

A srác tekintete felcsillant, arcán széles mosoly terült el.

- Szóval te vagy Bence húga. Csenge igaz? Már nagyon sokat hallottam rólad – mosolygott rám.

- Tényleg? – kérdeztem meglepetten.

- Igen, Ákos vagyok Bence legjobb haverja – mutatkozott be.

- Legjobb haver? Eddig soha nem láttalak nálunk – ráncoltam a homlokom.

- Mert sose voltál otthon mikor ott jártam – vágta rá.

- Hm... aha, az lehet – motyogtam.

- Nincs kedved átjönni a kisházba? – kérdezte.

- Nem köszi, de te menj csak. Én maradok, hátha vissza jön Ian vagy Bence.

- Bence is a kisházba van, videójátékozunk. Gyere már jó buli lesz – hívott mosolyogva.

- Hát nem is tudom – kezdtem bizonytalanul.

- Ugyan mi bajod lehetne? Olyanok vagyunk, mint egy rakás kölyök, ráadásul ott a tesód – bökött oldalba vigyorogva.

- Jó menjünk – álltam fel.

- Csúcs, hozok, valami italt aztán mehetünk is – vigyorgott rám majd elsietett.

Iant keresve forgolódtam, hogy szóljak neki, kint leszek a kisházban, de nem láttam őt sehol sem. Sóhajtottam egy nagyot és elindultam a bejárati ajtó felé. Már az ajtó közelében voltam, amikor valaki durván megragadta a kezem és maga felé fordított.

- Hé – kiáltottam felháborodva aztán tágra nyílt szemekkel Zolira meredtem. – Mit akarsz? – kérdeztem dühösen miután megtaláltam a hangom.

- Megóvni azt hiszem – ráncolta a homlokát.

- Megóvni? Mégis mitől?

- Nem mitől inkább kitől – javított ki.

- Akkor kitől akarsz megóvni? – meredtem rá villogó szemekkel.

- Attól a görénytől, akivel előbb dumáltál. Bárhova is hívott ne menj vele – nézett a szemembe.

Hitetlenkedve meredtem rá, majd a nevetés kirobbant belőlem. A falnak támaszkodva, kétrét görnyedve nevettem.

- Abbahagynád? Ez egyáltalán nem vicces – mordult rám.

- Ne haragudj, csak... csak – kuncogtam a szememet törölgetve.

- Idefigyelj Csenge, nem viccelek – fogta meg a karom.