Tanár úr, kérem

~27

-Hogy bírod?- szólt vissza nekem Damon, mikor megálltam egy kicsit pihenni.
-Sok van még hátra? Csak mert ez így nekem hirtelen sok.- próbáltam mély levegőket venni.
-15 perc talán. De esküszöm, hogy megéri. Pihenünk egy 10 percet és elindulunk, jó?- sétált vissza hozzám Damon.
-De lefelé tényleg cipelned kell..- néztem rá haragosan.
-Amit csak szeretne a kishölgy- hajolt meg előttem.
Egy kidőlt fára leültem pihenni.
-Áh, meggondoltam magam. Én itt maradok. Nekem itt is jó. Majd találkozunk ha jössz vissza felé- feküdtem le a fa törzsre.
-Diana ne csináld már.Gyere- fogta meg a kezem és felhúzott.
-Húzlak magam után, így tutira felérsz.- kacsintott vissza rám.
-Igazán vicces vagy megint.
-Tudom. Na gyere.

15 perc múlva tényleg ott voltunk.
-Ez gyönyörű! Innen mégjobban!- forgolódtam körbe-körbe a tájat csodálva.
-Na látod. Te meg a fa törzsén akartál üldögélni! Hoztam pokrócot, terítsük le.
Miután leterítettük, én szó szerint kifeküdtem rajta.
-Van időm aludni?- kérdeztem Damontől már csukott szemmel.
-Előbb együnk, aztán aludhatsz egy keveset. De utána semmi hiszti hogy fáj a hátad és a nyakad!-nevette el magát.
-Sonkás szendvics? Vagy most mást kívánsz?- kutakodott Damon a táskában.
-Hát..- néztem végig Damon testén. - Most jó lesz a sonkás szendvics is. - nyúltam érte.
-Megint kezded- húzta perverzre a száját.
-Tudom, de nem direkt!Láttad, uralkodtam magamon és a szendvicset választottam!- mutattam a kezemben a szendvicset.
Elkezdtünk enni, több témát is felhozva.
Leginkább az Ő kiskoráról beszéltünk.
Mint kiderült van egy bátyja is, bár nincs valami jó kapcsolatuk.
-Diana, kérdezhetek valamit?- fordította komolyra a szót Damon.
-Persze. Amit szeretnél. Mondjuk ne kémiát. Az nem az erősségem. Nem valami hasznosak a különóráim..- viccelődtem.
-Haha, te is vicces vagy ma.Szóval...Diana.. tudom hogy korai. De azért egy próbát megér.-ült közelebb hozzám. -Lennél a barátnőm hivatalosan is? Már amennyire hivatalos lehet ez közöttünk? - kérdezte félve.
Az agyam újra kattogni kezdett mindenen. Jó és rossz érzések egyaránt.
Nagyon át kellene gondolnom.
-Mi lenne, ha este mondanám el a választ?- nyújtottam ki a nyelvem.
-Én felküzdöttem ide magam a kérdésért, te pedig lefelé küzdesz meg velem a hátadon a válaszért.
-Te nagyon rafinált vagy..- majd elkezdett csikizni.
-Nehh..Heh...Damhnonhhh..- alig tudtam ép szavakat kimondani.
-Megérdemelted- hagyta abba a csikizést.- Fél óra múlva vissza kellene indulnunk. Nem akarok teljesen sötétbe menni egy sózsákkal a hátamon.- feküdt le a pokrócra.
-Akkor kapok fél óra szundit?- csillant fel a szemem.
-Igen, kapunk.- javított ki.

Fél órával később megszólalt Damon telefonja. Nem hittem volna hogy komolyan gondolja.
-Ezt talán mégse kellett volna- ült fel Damon.
-Micsodát?
- Elaludni erre a kis időre. Na de gyerünk, pakoljunk össze és indulás.- kezdett el pakolni.

-És hol a fuvarom?- kérdeztem őt indulásnál.
-Mivel nagy a táskám, így nem fér rá a nagy segged, sajnálom- kacsintott rám- Gyalogolnod kell.
-Na soha többet nem jövök el veled túrázni- durcáztam be.
-Úgyis fogsz- fordult vissza hozzám és megcsókolt.
-Gyere, kezenfogva gyorsabb vagy- fogta meg a kezem és elindultunk.

A vissza vezető út rövidebbnek tűnt.
1x álltunk meg pihenni, egy 20 percre, az elég is volt.
Mikor vissza értünk a házhoz egy ismeretlen kocsi állt a ház előtt.
-Damon, ez kié?- mutattam a kocsira.
-Nem tudom, de van egy tippem.- majd besietett a házba.