Fogaid Nyoma

Véres csókjaid

|Ezra|

Ez a buli egy kész katasztrófa volt...ahogy az egész éjjel.

Kezdjük azzal, hogy még csak hajnali fél három felé járt az idő, mikor a tizenévesek nagy része már a földön vagy valamelyik sarokban fetrengett hulla részegen. A sok alkoholtól pedig a még talpon lévők is teljesen lelassultak, ami alatt például Valentínóra gondolok, mert mikor –erdőtűz megelőzési okokból– megkérdeztem van-e öngyújtója, három perc gügyögés után is csak azt a kérdést kaptam válaszul, hogy miért öltöztél csövesnek? Holott ami rajtam volt, az amúgy az ő egyik összetépett pólója amiről mellesleg Valentino találta ki, hogy milyen jó lesz jelmeznek, mert ha ő vámpírnak öltözik akkor nekem muszáj lesz vérfarkasnak öltöznöm. Mit ne mondjak...ilyen eredeti ötletei is csak Silverclaw kaliberű lángelméknek lehetnek. Nem is kérdés, ha ő nem vesz rá erre, akkor önszántamból az életben nem jöttem volna el.

Őszintén szólva, a mai fiatalok –és ezen belül az emberekre gondolok– viselkedését néha elég abszurdnak találom. Bizonyára azért, mert képtelen vagyok megérteni őket, de számomra például örök rejtély marad, hogy mi értelme tizen-akárhány-évesen segg részegre inniuk magukat, hogy aztán önkívületi állapotban olyan dolgokat műveljenek amikre józanul képtelenek lennének.
Valentino szerint persze csak irigykedek amiért én nem tudok lerészegedni. De ez nem igaz! A legkevésbé se irigylem őket ezért és én is tudok hasonló állapotba kerülni...csak nem éppen az alkoholtól. Szóval inkább úgy fogalmaznék, hogy szimplán csak nem járok ilyen helyekre szórakozás gyanánt és ennél fogva nem értem mi a jó ebben. Egyszer-kétszer ugyan tévedtem már emberekkel teli szórakozóhelyekre, de általában valaki miatt mentem. Nem mintha megint Valentínóra célozgatnék, de róla például köztudott, hogy részegen szinte vallatni lehet, mert olyankor mindent kimond ami csak az eszébe jut, és ez nem túl szerencsés ha valaki hét pecsétes titkokat őriz.

Ma viszont nem arra vártam, hogy mikor kell majd hazavonszolnom bundás barátomat, hanem végig Blairt figyeltem –tisztes távolból– aki szemmel láthatóan nagyon jól érezte magát a barátai társaságában. Egész idő alatt ittak és nevettek miközben hülye játékokat játszottak. Ennek tudatában pedig igazán haza mehettem volna, de annak ellenére, hogy a történtek után már rám se nézett, valahogy mégse akartam szem elől téveszteni őt...ennyire részegen.

A józan Blair tehát szóba se állt volna velem, a részeg Blair meg kitudja szerintem lélekben valahol Narniában barangolhatott, de még életemben nem aggódtam valakiért annyira mint érte az elmúlt néhány órában. Többször is elesett, nekiment embereknek, megbotlott a küszöbön és egyszer majdnem elcsúszott valakinek a kiöntött vodkanarancsán, de –hála az égnek– Viktória pont mellette állt és megfogta a karjánál. Ezt követően pedig a kezében lévő sörrel még véletlenül le is öntött egy srácot, aki szintén olyan részeg volt, hogy észre se vette mi történt. Komolyan mondom, ezek után kész csoda, hogy Blair még egyáltalán életben volt. Az egész éjszakás botladozását elnézve pedig arra a következtetésre jutottam, hogy ha ez nem öl meg egy tinédzser lányt akkor semmi se.

Ahogy telt az idő, szerencsére egyre kevesebben maradtak. Blair néhány barátnőjével most is épp valami játékot játszott, mikor a hangos zenétől már lassan a gondolataimat se hallottam. Kimentem levegőzni, és a raktárház falain kívül már meglepően nyugodt volt minden. Egy kicsit távolabb, a zene egészen eltompult, ami lehetővé tette, hogy nem túl messze, a tó partjára érve nyugodtan leülhessek az egyik fűzfa tövébe gondolkodni. A fülsiketítő zene hiányában fokozatosan kiélesedett a hallásom és ennek köszönhetően épp a tó túlsó partján ciripelő tücskök kellemes hangját hallgattam –megfeledkezve a külvilágról– mikor tompa léptekre lettem figyelmes vészesen közelről. A hang irányába fordulva megláttam Blairt, aki néhány méterrel arrébb, épp egy rég nem működő villanypóznának támaszkodva próbálta visszanyerni az egyensúlyát.