Fogaid Nyoma

Mi jön még

"Akárhogy is legyen-" lapozott mégegyet "-szörnyen röstellem, de be kell valljam, egyikőtöket se ismerem. Talán Blair barátai vagytok?" nézett ránk a lány édesanyja, miután befejezte az orvosi jelentés olvasását.

A kelleténél több időbe telt ugyan, hogy elmagyarázzuk neki, mi is történt, de örülök, hogy nem fújta fel a dolgot, és a lehető legnagyobb higgadtsággal kezelte a helyzetet.

"Hát...tetszik tudni, én csak futólag ismerem Blairt, de történetesen Ezra az osztálytásra." bökött oldalba Valentino, és szerencsére még mielőtt bármi egyebet hozzáfűzhetett volna, Blair anyja közbevágott.

"Ugyan már, nem vagyok én olyan öreg. Tény, hogy bőven az anyátok lehetnék, de nyugodtan tegeződjünk." intézte hozzánk ez utóbbi mondatait egy melegséget árasztó mosollyal az arcán, melynek hatására Valentinóval egy pillanatra egymásra néztünk.

Az a kis 'bőven az anyátok lehetnék' rész ugyanis felettébb elgondolkodtató volt számomra. Nem tudom, hogy Valentino szülei pontosan mennyi idősek, de az én anyám több mint nyolcszáz éves lehet most...már ha igazak a legendák. Az előttünk álló nő pedig nem lehet több negyvennél...sőt. Viszont ha a lánya most középiskolába jár, akkor a korához képest elég jól tartja magát.

"Ahhh...értem, elnézést." vakargatta a fejét Valentino, egy lágy kacajt társítva jelenetéhez.

Mégis mit tehetnék, ha egyszer tökéletesen játssza a hülyét?

"Azt hittem, legalább a lányom osztálytársait ismerem, de úgy tűnik hozzád még nem volt szerencsém." fordult ezúttal felém a szőke hajú nő.

Ezt követően pedig eluralkodott a csend, ami arról árulkodott, hogy épp a válaszomra várt.

"Öhm...én új vagyok." nyögtem ki nagy nehezen, egy lágy mosollyal korrigálva a dolgot.

"Áh értem, akkor ezért nem tűntél ismerősnek első látásra kedves Ezra...?"

"Walker, Ezra Walker." válaszoltam.

A nevem hallatán gyorsan végigmért óvatos tekintetével, mely eleinte nem volt a leg bíztatóbb. Mitöbb...talán már hallott is rólam ezt-azt. Vontam le a következtetést a tekintetéből. Elvégre is, ez egy kisváros. Itt mindenkiről beszélnek dolgokat. Miért lennék pont én a kivétel?

"Örvendtem! Kedves Ezra Walker és drága-...?" ezúttal pedig Valentino felé pillantott.

"Valentino Benett." felelte Val kissé bizonytalanul.

"Valentino Benett..." ismételte a nő szokatlan hanglejtéssel, majd lassan ismét elmosolyodott.

"Részünkről a szerencse." válaszolta Valentino mindkettőnk helyett és a következő pillanatban már rángatott is kifelé a kórházból.

~A parkolóban~

Beültünk a kocsiba, és még alig csuktam be az ajtót, mikor Valentino megszólalt.

"Te is érezted a szagát?" nézett rám ijedten, miközben a tekintetemet fürkészte, de abból nem szűrhetett le sokat, mert fogalmam se volt róla, hogy most miről beszél.

"A kórháznak? Igen! Mindenhonnan vér szag áradt. És mielőtt még megkérdeznéd, igen, csak azt éreztem." hadartam, miközben vörösödni kezdett a szemem.

Sokszor nem tudom megállapítani, hogy íriszeim mikor kezdik felvenni ezt a félelmet keltő vörös árnyalatot, mert néha ez az érzéseimtől is függhet, de mikor kínoz a szomjúság, általában rögtön megérzem a változást. Ezért mielőtt Valentino bármi mást szólhatott volna, előhalásztam a slusszkulcsot a zsebemből, hogy beindítsam a motort, és ezzel is előrébb legyünk, mikor Valentino félbeszakított.