Bocsánatot kérhetsz!

7.5K 292 16
                                    

Mr. Roberts végre a helyére küldte az új osztálytársunkat akit mostanra már személyes ellenségemként tartottam számon.

A mögöttünk lévő helyre ült le, Matt mellé.

Nem mintha lett volna választása az egyetlen üres helyet illetően. Aminek örültem is, meg nem is, mert így Matt-nek végre lett állandó padtársa, de ez azt is jelentette, hogy matekdogákon innentől nem ülhettem mellette és nem is tudom miért gondolom ezt, de valami azt súgta, hogy ez a jegyeimen is meg fog majd látszani.

Egész órán csak néztem ki a fejemből. Idővel én is a többség példáját követve, fejemet a padra hajtva vártam az óra végét. Illetve amint meghallottuk a jelző csengetést, Emmával szinte szinkronban kaptuk fel a fejünket erről a rusnya, zöld padról. De nem csak mi reagáltunk ilyen hevesen.

"Isten szólt!" mondta Alex ezt az ezer éves poént, ezzel nevetésre bírva az osztály többségét. Mi már rég nem magán a megjegyzésen nevettünk, hanem azon, hogy ezt rendszeresen elsüti. Előszeretettel a tanév első pár hetében, mikor a tanárok még nem olyan szigorúak mint általában.

Alex egy afféle 'rosszfiú' aki, igaz, minden balhéban benne van és olykor előszeretettel tesz pikáns megjegyzéseket tanárokra vagy éppen a tananyagra, mégis, valahogy évfolyamelső és szó szerint egy zseni.

Magyarán van aki simán megteheti, hogy minden tanár idegeire megy jelentős következmények nélkül.

Emlékszem, múlt évben pont akkor jött be Mrs. Tailor –a töritanárunk– a terembe, mikor egy szép cifrát káromkodott. És mivel a tanárnő rendkívül vallásos, és gondolom már nyakig volt Alex viselt dolgaival, mérgében lefeleltette Alexet, aki –mondanom sem kell– kifogástalanul felelt a nagyrészt még az általunk ismeretlen anyagból. Ezzel átvitt értelemben befogva a tanárnő száját.

De amióta csak ismerem, Alex mindig is ilyen volt. Már oviban is egy csoportba jártunk és noha régen sokkal antiszociálisabb volt is, a barátságunk az eddigi évek alatt mit sem változott.

De Mr. Roberts más volt. Vele nem lehetett csak úgy viccelődni. A tanár úr ismét ránk sandított, még mielőtt elindult volna a terem rozoga ajtaja felé.

"Akkor, kedves diákjaim, holnap írunk a múlt évi anyagból, ami témazáró értékű jegynek fog számítani." mondta teljes nyugodtsággal és ha jól láttam, arcán egy halvány mosoly társult megjegyzéséhez. És amint ezt végigmondta, megszólalt az óra végét jelző csengőszó, tehát ezt még hivatalosan az óra keretein belül mondta.

A sunyi mindenét. Nem is a beszélgetésünk volt a 'bűntetés' kiváltó oka. Mindegy mit csinálunk, úgyis talált volna módot arra, hogy mindenki gyomrát görcsbe rándítva 'ezzel meg is volnánk' alapon írathasson velünk valami olyan dolgozatot amitől a jegyeink egyre kevésbé tudnak majd bíztató hatást kelteni.

"Hát ez szívás..." mondta Emma és savanyú arccal nézett a tábla felé "De legalább nem csak minket szivat."

"Legalább!" nyögtem ki kissé felháborodottan, majd kínomban értelmetlen dolgokat kezdtem firkálhatni a padunkra.

"Jut eszembe, ezt majdnem el is felejtettem." mondta Emma és ahogy felé fordultam, megláttam kezében két szinte egyforma karkötőt. Mindkettőn volt egy ovális, első látásra elég furcsa kinézetű kő amibe valami számomra érthetetlen írás volt vésve.

"Azta, ez gyönyörű!" mondtam kiejtve a tollat a kezemből. Meg kell hagyni tényleg nem átlagos, csajos barátságkarkötő hatását keltették ezek az ékszerek, hanem inkább valami különleges antik darabét.

Fogaid NyomaWhere stories live. Discover now