Fogaid Nyoma

Cringe

Majdnem éjfél volt már, mire minden egyes apró részletet elmeséltem Emmának, aki végighallgatott, néhol hozzáfűzött ezt-azt és lelki támaszt nyújtott nekem ezzel az Ezra dologgal kapcsolatban. Ő közben elmesélte, hogy Briannel milyen jól alakul kettőjük közt minden és hogy eleinte nem csak nekem, hanem senkinek nem szóltak az együttlétükről, mert titokban akarták tartani.

Szinte minden kérdésemre választ kaptam, és ugyan volt egy-két szavam ehhez a titkolózáshoz, de összességében próbáltam szupportív lenni a közös döntéseikkel kapcsolatban. Illetve mindezek tudatában reméltem, hogy Emma a jövőben Brian mellett rám is szán majd időt. Mert, azok alapján amit elmondott, Briannel rengeteg időt töltenek együtt. Ami részben megmagyarázza, hogy miért nem beszéltünk annyit mostanában.

Nem mondanám, hogy ez a találkozás nem töltött el örömmel, de Emma állapotát látva őszintén csodálkoztam milyen sokat gyógyult ilyen rövid idő alatt. Személy szerint ugyanis –nem egész egy hete– még kételkedtem abban, hogy egyáltalán túléli-e ezt az egészet. De még annak ellenére is, hogy több helyi hírportálon írtak a szörnyű balesetükről, attól tartok, túlreagáltam a dolgot. Meg amúgy is, ha Brian pár karcolással megúszta, Emma pedig két hét múlva már jöhet iskolába, akkor vagy nagyon szerencsések, vagy tényleg csak felfújta a dolgot a média.

~Másnap~

Az éjszakám szokás szerint olyan rémálom dúsra sikeredett, mint a legtöbb az elmúlt hónapban.

Álmomban többször is felébredtem és épp ezért, mikor hajnali félhat körül utoljára felriadtam, elhatároztam, hogy ezúttal már nem alszom vissza. Csakhogy ez nem jött össze. Sőt, öntudatlanul lenyomtam az ébresztőmet is. Mert mikor –szintén egy rémálomtól– ismét felriadva észrevettem, hogy a megszokottnál sokkal világosabb van odakint, rájöttem, hogy rohadtul elaludtam. Megint.

Ahogy ez tudatosult bennem, rá se akartam nézni az órára, de néhány perc értelmetlen forgolódás után túlnőtt rajtam a kíváncsiság. Majdnem dél volt, mikor felébredtem.

Az órarendemen láttam, hogy ma már csak az utolsó Mr. Moor féle törire érnék be. Szóval fogmosás közben röviden mérlegeltem mi értelme lenne bemenni erre az egy órára, de végül mégis felöltöztem és némi sminkelés után elindultam az iskolába.

Megírtam anyának, hogy elaludtam és megkértem, hogy írjon nekem igazolást. Mert, még ha csak egy töri maradt is a mai napra, legalább nem lesz majd bűntudatom, hogy még arra se mentem be.

~Az iskolában~

Ahogy beléptem az osztályba, rögtön megcsapott a változás szele annak láttán, hogy Vanessza és Zénó ültek Emma és az én helyemen. Jobban körülnézve pedig láttam, hogy senki nem ott ül ahol szokott.

Viki egyedül, az első padban az ajtó előtti padsorban duzzogott, Jessy középen az utolsó előtti sorban ült Lezly és Henry mellett, Hope az ablak felöl a második sorban Alex mellett. Matt-et ma se láttam semerre, Ezra pedig szintén egyedül ült az ajtó felöli padsorban, leghátul, keresztbe font karokkal. Szemmel láthatóan mérgesen.

"Hát itt meg mi történt?" kérdeztem közelebb lépve Vikihez, akiről másodszorra már azt is megállapítottam, hogy szintén elég paprikásan üldögél a padban.

"Ez az idióta történt!" mondta a kelleténél hangosabban, ahogy hüvelykujjával a háta mögé mutatott, pont oda, ahol épp Ezra ült "Na meg Matt." és ahogy ezt kimondta, Matthew bebattyogott az osztály ajtaján egy kanna vízzel a kezében.