Fogaid Nyoma

A hófehér ház

Reggel, szörnyen másnaposan ébredtem. A fejem majd szét repedt a fájdalomtól. Ahogy kikászálódtam az ágyamból és belebújtam a cicás mamuszomba, az első dolgom az volt, hogy megittam egy másfél litetes vizesüveg tartalmát. Nem értem miért fáj ennyire a fejem. Pedig tegnap még csak nem is ittam...annyit.
Néhány perc elteltével, kezdtek visszatérni az emlékeim a tegnap este történtekről és így rögtön eszembejutott az a nagyon kedves megjegyzésem. Ezráról.

Hogy lehettem ennyire naív?!

Tettem fel magamnak a kérdést miközben két ujjamat az orrnyergemre helyezve próbáltam kevésbé kínosnak érezni a helyzetet mint amilyen az valójában volt. Ha tudom, hogy Brian Ezra bátyja, akkor biztos nem mondok ilyet, vagy legalább nem a bemutatkozásnál... Mindenesetre, Brian egyáltalán nem olyan, mint Ezra, és ahogy azt elnéztem, nem vette a szívére –őszinte véleményem a testvéréről– sőt, még egyet is értett velem ezen megállapításommal kapcsolatban. Mellesleg, nagyon kedves volt tőle, hogy meghívott magukhoz, pontosabban Ezrához, elkészíteni ezt az igen bugyuta plakát...szerűséget. Tegnap este nagyon sokat beszéltem Brian-nel, és egész jól megismertem.
Ha jól emlékszem, azt mondta, hogy délután három körül átmehetnék hozzájuk megcsinálni a feladatot, és ne aggódjak afelől, hogy elkapok valamit Ezrától, mert mostanra egész jól van. Már ha egyáltalán beteg volt. Tettem hozzá gondolatban és lehuppantam a szoba sarkában lévő fehér fotelbe. Ez a kedvenc bútorom a szobámban. Itt tudok a legjobban gondolkodni és mellesleg a fehér az egyik kedvenc színem, a szürke és a vörös mellett.
Ha jobban belegondolok, Brian-t még csak egy napja se ismerem, de már sejtem miért lehetett fent Emma olyan sokáig. Nem is csodálom. Brian-ért megéri kihagyni néhány röpke óra alvást. Az öccsével ellentétben, ő kedves és figyelmes. Szőke haja tökéletesen passzol irígylésre méltó, tengerkék szemeihez. Nem is értem, hogy lehet pont Ezra bátyja.
Miközben Brian körül forogtak a gondolataim, belém nyilalt a kérdés: Hány óra lehet?
Ránéztem a telefonom kijelzőjére, és nyugodtan állapítottam meg, hogy nem aludtam át az egész napot. Valószínűleg dél körül ébredtem fel, mert most fél egy van és olyan fél órát szarakodhattam az ágyból való kivergődéssel, meg a többivel.
Feltápászkodtam a fotelból és kicsoszogtam a konyhába, de mivel egyáltalán nem volt étvágyam, vissza is csoszogtam, egészen az íróasztalomig. Az asztalhoz érve, egy darabig a zöld cetlivel szemeztem, amire még 2 napja írtam fel, a PLAKÁT szócskát, de a bambulásnál ezúttal sem csináltam többet.
Semmi erőm nincs plakátot készíteni...ahhoz életkedv is kéne. Nem beszélve a belefektetett időről és energiáról. Állapítottam meg egy ásítás társaságában. Akárhogy is legyen, 3 perc hosszas gondolkodás után, végre elhatároztam, hogy nekiállok ennek az igen fárasztó hülyeségnek. Odaültem az íróasztalomhoz és előkerestem egy A1-es lapot, majd felragasztottam rá a képeket amiket már csütörtökön kinyomtattam. Ahogy ezzel megvoltam, nagy nehezen, de elkezdtem felírni a szöveget a lapra.

~Másfél óra múlva~

Ez a feladat tök értelmetlen. Jegyeztem meg nyűgösen. Egy örökkévalóságig tartott a drágalátos plakát meglévő részének elkészítése, és még mindig kell néhány példaétrendet összeállítanom.
Ajj! Kit érdekel? Hagyok valamit Ezrának is. Határoztam el ingerülten, és nem foglalkoztam tovább a plakáttal. Mi vagyok én dietetikus?!
Igaz, ez a téma nem egy nagy ördöngősség, de egy plakáttal sokat kell bajlódni, főleg ha Mrs. Silverman órájára kell. Szeretem a bioszt, de rémálmaim vannak attól a nőtől.
Nem lett valami szép a plakát írott része, mert az írásom teljes mértékben olvashatatlan...főleg szombat reggel, de ez már egyáltalán nem érdekelt. A lényeg, hogy ennyivel is közelebb vagyok a kész munkához.

Elterültem az ágyamon és a plafont bámultam. A szobám ablakán időnként besütöttek a nap kósza sugarai és a tapétáról visszaverődve, teljesen átszínezték az eredetileg fehér szoba falait. Álmos voltam, így hát lehunytam a szemem, de mielőtt még el tudtam volna aludni, megszólalt a telefonomon beállított "Ébresztés" és kipattantak a szemeim.
Hány óra van? Idegeskedtem ismét és az íróasztalomon zajongó mobilért nyújtotam a kezem. Lusta voltam felállni ezért az ágyamból próbáltam meg elérni a telefont. A mobil a matekfüzetemen hevert és a másik kezemmel pont arra sikerült rátámaszkodnom. Balszerencsémre megcsúszott a kezem a füzet műanyag védő burok-borító szerű izéjén és elég ügyetlenül, a földre huppantam. Mondtam egy szép, cifra sort, de nem mozdultam meg, csak hagytam, hogy a fájdalom enyhüljön és lassacskán megszűnjön.
Klassz, most nem csak fáradt vagyok, de még a hátam is sajog. Nem beszélve arról, hogy a telefon a fejemen landolt, ami már eleve is szörnyen hasogatott.