Fogaid Nyoma

Vámpír vagy mi?

|Ezra|

Már azóta hallottam a lépteket, hogy a folyóhoz értünk. Éreztem, hogy valaki követ minket, de végig tisztes távolban maradt, és tekintve, hogy a levegőben nem észleltem semmi szokatlant, nem is néztem hátra. Próbáltam nem feltűnően fürkészni az erdőt, de Blair vére mellett képtelen voltam más szagokat keresgélni. Valahol félúton Blair háza felé megálltam cipőt kötni, hogy kicsit jobban szemügyre vehessem ki, vagy éppen mi az ami ilyen bátran követ minket, de még a 'remek' látásommal sem voltam képes megtalálni ezt a valakit. Szerencsére már javában alkonyodott, ami csak nekem jelentett előnyt és elterveztem, hogy amint Blairt hazakísértem, megkeresem bárki is próbál becserkészni. A házhoz érve azonban rögtön felismertem Valentino jellegzetes szagát és ezzel be kell valljam, kissé fellélegeztem. A farkas bizonyára a megfelelő pillanatra várt, hogy előjöhessen, ami csak akkor történhetett meg, mikor már messze elsétáltam Blair házától. A lépteit most már nem hallottam, de a szaga mellett lassan a jelenlétét is érezni kezdtem.
Elköszöntem a lánytól és az öreg malomig egyenesen mentem. Szépen, lassan, emberi mértékek közt is csak átlagos sebességgel, majd egy darabon letértem az útról és így úttalan útakon sétáltam tovább az erdő mélyére.
Megbizonyosodtam róla, hogy a farkas nem lát engem, mikor gyorsan felmásztam egy terebélyes tölgy lombjai közé, ahol bevártam őt.

Valentino precízen követte a szagom egészen a fáig ahol elveszítve a nyomot, visszaváltozott és teljesen felegyenesedett. Ekkor pont a legmegfelelőbb közelségre állt a fától, félig a bozótban, ami csupasz testére való tekintettel elég jól jött. Értetlenül vakarászni kezdte a tarkóját, mikor kihasználva helyzeti előnyömet, a fa ágai közül rávetettem magam a farkasra.

Valentino az utolsó pillanatban felnézett, de akkor már túl késő volt és így hatalmas meglepetés érte, mikor a földre terítettem és az arca láttán jót nevettem rajta. Egy fájdalmas morgás után a farkas felkiáltott.

"SEGÍTSÉG PERVERZ!" sikította, majd röhögni kezdett, melyet a szokásos Valentino féle akcentusa mellett nem hagyhattam szótlanul.

"ÚRISTEN EGY SZATÍR!!!" sikítottam hasonlóképpen, és gyorsan felpattantam, még mielőtt a helyzet kínossá vált volna.

Nevetés közben hozzábasztam a pulcsim aminek –mondanom sem kell– elég durván Blair illata volt, de így legalább Valentino szaga elnyomja valahogy a lány őrjítő illatát. Egyébként meg, milyen az már ha pucéron szaladgál az erdőben? Értem én, hogy vérfarkas, de akkor is. Nekidőltem a fának továbbra is csak kacagva. Megvártam, hogy a nevetés után Valentino levegőhöz juthasson és végre feltehessem neki a várva várt kérdést.

"Látnod kellett volna az arcodat te balfasz." kezdtem bele megint a nevetésbe "Amúgy meg nincs jobb dolgod mint utánam kémkedni?" fontam keresztbe karjaim és próbáltam elfolytani a nevetést.

"Tesóóó-" jutott levegőhöz "pedig már azt hittem nem fogsz észrevenni." válaszolta és kimászott a bokorból.

Egy pillanatra megpróbált komoly pofát vágni, de ekkor ismét röhögni kezdett és úgy ahogy volt visszadőlt a bozontosba. Néztem ahogy szerencsétlenkedik, de ezen én is csak nevetni tudtam.
Vártam egy percet, mire végre megnyugodott és odanyújtottam neki a kezem, hogy kihúzzam az aljnövényzetből. Belecsapott a tenyerembe és miután kihúztam a bokorból, végre kijózanodott a nevetés mámorából.

"Hát pedig már a folyónál is hallottam a lépteidet, de a szagodat csak nemrég kezdtem el érezni." ismertem be hanyagságom, ekkor azonban összehúzta szemöldökét és fejét plán szerűen elfordítva, kérdőn nézett rám.

"Mi?"

"Engem nem tudsz megtéveszteni, de áruld már el miért követtél?"

"Te miről beszélsz?" kérdezte a farkas merev tekintettel. Még most sem akarta beismerni, hogy milyen pocsék a lopakodó képessége.