Fogaid Nyoma

A vér mámorító íze

Gyengébbek (kedves A....) kedvéért.
Ebben a részben Ezra szemszögéből folytatódik a történet, onnan ahol az ő szemszögében abbamaradt. Bocsi ha ez valakit összezavar, na meg, hogy ennyire elhúzom...de szerintem ettől érdekes a történet. Ha viszont annyira nagyon, nagyon...nagyon nem tetszik ez a fajta logika akkor légy szíves oszd meg velem véleményed kommentben.
Köszi: G.G.

|Ezra|

Már jónéhány órája ebben a rohadt faházban lehettem mikor egyre csak az járt a fejemben, hogy ha egyszer ennek vége lesz, akkor én tutira megölöm Briant. Nem először fordult ez meg a fejemben, de ezúttal tényleg komolyan is gondoltam. Nem tudom pontosan mennyi idő telhetett el azóta, hogy nemes egyszerűséggel átbaszott, de a vérszomj már elviselhetetlen volt és ez a szenteltvizes kötél ahol csak a bőrömhöz ért, szörnyen égette annak minden centijét.

A barna hajú lány épp elfordult, mikor egy jött-ment ötletemnek hála a képességeim egyikét használva felemeltem azt a bizonyos ezüstkést az asztalról, mellyel korábban összevagdosott az a boszorkány. A kés már lebegve forgolódott, de még nem tudtam fogást találni rajta, mert a vasfű tömény szaga teljesen elhomályosította a látásom és eltompította az érzékszerveimet. Arról nem beszélve, hogy szörnyen legyengített. 

Mikor egy pillanatra sikerült erőt vennem magamon láttam, hogy az asztal felett lebegő kés segítségével olyan szögből tudnám elvágni a lány torkát, hogy még csak észre se vegye mi történik. Tökéletes ötletnek bizonyult, és én tökéletesen meg is valósítottam volna, ha Brian közbe nem lép, mert pont mikor a kés célba talált volna, a drágalátos testvérem nyakon öntött szenteltvízzel amelynek hatására már nem voltam képes a késre összpontosítani.

"BASZD MEG!!!" kiáltottam el magam fájdalmamban.

"Hogy beszélsz?" kérdezte Brian játékosan, de én cseppet sem voltam vicces kedvemben miután a mostanra a földön kallódó késsel a testemen ejtett, tucatnyi vágásba beszivárgó szenteltvíz szinte hamuvá égette a bőrömet, ami persze rövid időn belül, kezdett is regenerálódni, de attól még rohadtul fájt.

"Bekaphatod!" mondtam egy fokkal halkabban, de még mindig épp elég hangosan ahhoz, hogy mindenki aki ebben a rozoga viskóban volt, tisztán hallhassa.

Rajtam és Brian-en kívül itt volt még a lány és 5 másik szürkeruhás alak akik fogalmam sincs miféle lények lehettek, mert sokkal gyorsabb volt a szívverésük mint az átlag embereké és a járásukkal is volt valami. Arról meg már nem is beszélek, hogy mind az ötüknek ugyan olyan arca volt. Viszont azon kívül, hogy négyen az ajtó előtt és az egyikük a lány mellett áll, nem csináltak túl sok mindent. A korábban történt elfogásomat leszámítva.

Csak utólag jöttem rá, hogy jobb lett volna ha befogom a szám, mert amint az előbbi szócska elhagyta a számat, ismét jött a zuhé a nyakamba, ami másodszorra még szörnyűbb volt.

"Hagyd már abba!" köhögtem, mert a vízből egy keveset sikeresen félrenyeltem. Mindketten jól tudjuk, hogy egy kis szenteltvízzel képtelenség engem megölni, de attól még ismételten pokolian fáj.

"Na látod, nem kell mindig káromkodni." mondta Brian egy elégedett vigyorral az arcán.

Letette a mostanra üressé vált vödröt és miután már én is kiköhögtem magam, kissé értetlen arccal tettem fel neki a kérdést.