Fogaid Nyoma

Majd ha kicsit idősebb leszel...

Bevallom, elcsodálkoztam Ezra száznyolcvan fokos hangulatváltásán, de úgy voltam vele, hogy ha már egyszer áthívtam, akkor mindegy. Azzal nyugtattam magam, hogy valószínűleg két percen belül elunja magát nálam és hazamegy, mert az én életem az övéhez képest szörnyen egyszerű.

Kiszálltunk a kocsiból és az ajtóhoz érve ép kezemmel előhalásztam a kulcsom a hátizsákból. Kinyitottam az ajtót és bementünk a házba. Ezra szótlanul követett egészen az előszoba ajtajáig, ahol kiléptem a cipőmből és beleléptem a papucsomba.

"Adjak papucsot vagy szeretnél zokniban lenni?" kérdeztem "Van padlófűlés, szóval nem fogsz felfázni, de cipőben is maradhatsz, ha neked az jobb."

"Leszek zokniban." válaszolta.

"Jól van, akkor érezd magad otthon." mondtam Ezrának aki szintén levette a cipőjét és most épp úgy mosolygott rám mint a tejbetök.

Elindultam a lépcső felé, mikor Tejfől előrohant a konyhából, hogy üdvözöljön...vagyis, hogy kaját kunyeráljon, de meglátta Ezrát és lefagyott.

"Ja igen, ő itt Tejföl." és ahogy ezt kimondtam, Tejföl fújtatott egyet, és elszaladt.

"Asszem nem bír a macskád..." állapította meg Ezra egy rövid mosollyal az arcán.

"Ez furcsa...pedig ő általában szereti az embereket." mondtam kissé meglepetten a macskám reakciójának láttán. Tejfölnek ugyanis mindegy, hogy éppen kihez dörgölőzik, ki adja neki a kaját, vagy ki símogatja. Emberek terén nem túl válogatós. Legyen az illető családtag vagy egy számára teljesen idegen személy. Most viszont úgy menekült a fiú láttán, mintha az élete múlna rajta. Ezra ennyire félelmetes lenne?

"Semmi gáz, engem általában nem szeretnek az állatok."

"Hogyhogy?" kérdeztem kíváncsian.

"Nem tudom..." válaszolta egy vállrántás kíséretében "Eleinte Valentino se bírt."

Érdekes hasonlatán nevettem egy sort, de valamiért úgy rémlett, mintha ezt már korábban is említette volna.

"Ömm...körbevezesselek?"

"Aha-a az jó lenne, mert a végén még eltévedek." válaszolta érdeklődve.

"Hidd el, ha nálatok nem szoktál eltévedni, akkor itt se fogsz." magyaráztam.

"Ki tudja."

"Na akkor nappali, étkező, konyha." mutattam egyenként az egybenyitott helyiség részeire "Ez az ajtó a fürdőbe vezet, arra van a dolgozó, a folyosó végén a garázs, és itt pedig anya szobáját láthatod." vezettem körbe Ezrát, majd egy pillanatra megálltam a gyógyszeres szekrénynél, és kivettem belőle egy fáslit.

"Biztos ne vigyelek be a kórházba?" kérdezte a zöld szemű fiú bűntudattal a tekintetében, mikor meglátta a fáslit a kezemben.

"Jaj, dehogy is! Tény, hogy durván erős a szorításod, de nincs semmi bajom! Egy zúzódással úgyse tudnak mit kezdeni."

"Sajnálom...tényleg." mondta "Mindent ami ma történt. Főleg a kezedet és azt ahogy bántam veled."

"Semmi gond, Ezra. Én is hibás vagyok, mert fölösleges dolgok miatt hisztiztem, és igazán lehettem volna megértőbb, mikor azt kérted...vagyis...prezentáltad, hogy lógjunk együtt mert unatkozol." a fiú ekkor beszédre nyitotta tökéletes ajkait, de szavak helyett csak elmosolyodott megvillatva szintén tökéletes fogsorát "Szóval bocsánatkérés elfogadva." válaszoltam neki egy őszinte mosollyal az arcomon.

Miután körbevezettem Ezrát a földszinten, felmentünk az emeletre, és a szobámba érve bedobtam a táskám a sarokba. Leültem az ágyamra és elkezdtem befáslizni a csuklóm. Ezra futólag körbenézett, majd lehuppant mellém az ágyra.