Fogaid Nyoma

És ma még csak szerda van

|Blair|

Az intenzív osztály folyosóján éjszakáztam, miután nem vagyok Emma hozzátartozója és nem engedték, hogy bemenjek hozzá. Nem mehettem el amíg nem tudtam hogy van. Alíz néni megengedte ugyan, hogy benézzek, de Emma akkor éppen aludt és tekintve, hogy ez a látogatási időn kívül volt, hamar jött a főnővér és kitessékelt Emma szobájából. Anyának nem szóltam, hogy eljöttem otthonról, mivel abban reménykedtem, hogy nem veszi észre az eltűnésem. Még mindig fáradt voltam a tegnapi után, és így észre se vettem, hogy idő közben elaludtam a kinti székek egyikén.

~

"Blair.....Blair..Blair?"

A nevem hallatán felriadtam és egy sötétkék szempár volt az eslő dolog amit megláttam. Brian szemei voltak azok.

"Mi? Mi történt?" néztem körbe, mire eszembe jutott hol vagyok.

"Azt hiszem elaludtál miközben Emmára vigyáztál. Most már nyugodtan haza mehetsz. Jöttem leváltani téged." mondta egy melegséget árasztó mosollyal az arcán.

"Hogy van Emma?"

"Túl fogja élni, de pihennie kell." mondta a szőke hajú srác, majd leült mellém.

"Te tudod hogy történt? Ez az egész...? Csak mert nekem még homályos. Anya valami olyat mondott, hogy autóbaleset, de én ezt nem értem. Emma nem is tud vezetni, és a családjából senki más nincs kórházban."

Brian nem sietett a válasszal és az elején zavartan kapkodta a tekintetét.

"Tudod, igazság szerint minden az én hibám." mondta elkeseredetten, majd lesütötte a szemét.

"Ezt meg hogy érted?" kérdeztem tanácstalanul.

"Az egész tegnap éjjel történt, mikor Emmával randevúztam. Minden tökéletesen ment, de csak úgy repült az idő, és mikor az órára néztünk, már későre járt. Emma szemmel láthatóan már nagyon fáradt volt, ezért haza akartam vinni. Őszintén szólva, kissé átléptem a sebességkorlátot és pont kanyarodott az út, mikor egy állat szaladt át előttünk.

"Jézusom." suttogtam kezemet a szám elé téve.

"Ekkor...hirtelen elrántottam a kormányt és az autó felborult a kanyarban. Nekicsapódtunk egy fának, és körülbelül ennyit láttam az egészből. Minden olyan gyors volt. Fel se fogtam mi történik." hadarta kétségbeesetten.

Úgy éreztem, ott helyben sírva fakad, ezért meg kellett valahogy nyugtatnom. Brian története már így is elég sokkoló volt. El se bírom képzelni milyen lehetett testközelből megtapasztalni egy ekkora balesetet.

"Semmi baj Brian, kérlek ne okold magad mindenért! Nem láthattad előre, hogy mi fog történni. Te csak jót akartál azzal, hogy gyorsan hazaviszed Emmát."

"Én nagyon sajnálom Emmát, és ezt az egész helyzetet. Egyáltalán nem így terveztem a randink lezárását."

"A lényeg, hogy mind a ketten túléltétek." válaszoltam bíztatóan "Neked nem lett semmi bajod?" kérdeztem enyhe aggodalommal a hangomban, de ahogy így elnéztem, Emmával ellentétben Brian rendkívül szerencsésen megúszta.