Fogaid Nyoma

Egy fekete boríték

|Ezra|

Ez a nap maga volt a szenvedés.
Tény, hogy viccből összefűzten James cipőfűzőit, de magának kereste a bajt azzal, hogy tanárként próbált visszaélni a helyzeti előnyével. Nevetséges! Ezzel most nemcsak vámpírként, de vadászként is leszerepelt előttem. Ha annyira bátor lenne, akkor kiállna ellenem. Megbánná, de legalább a becsületének jól esne. E helyett meg...ahhj hagyjuk is, nem idegesítem magam. Épp eléggé irritál az, hogy Valéria úgy beszél a hiányzásaimról, mintha valami halálos bűnt követtem volna el. Részben megértem miért ilyen dühös rám, mert kétlem, hogy James ne osztotta volna meg vele az esetleges malőrjeimet, mikor valamiért –vajon miért– átváltoztam és nem voltam képes visszaváltozni. Ezért olyankor inkább hazamentem. Hozzátenném, a többiek védelmében cselekedtem, de a vadászok ezt semmibe veszik más tanárok meg csak beírják a hiányzást. Az erőm használatáról már ne is beszéljünk, de szerencsére azt legalább James nem tudja bizonyítani, és amire nincs bizonyíték, azért nem vonhatnak felelősségre.

Őszintén szólva, nem nagyon figyeltem arra amit Valéria mond, mert el voltam merülve gondolataim fellegében, de mikor kérdezett valamit, úgy éreztem muszáj lesz válaszolnom, ha azt akarom, hogy minél előbb mehessek az órára aludni.

"Van fogalmad róla, hogy mennyit hiányoztál? Még két hónap se telt el, de neked már betelt az éves igazolható hiányzások maximális óraszáma. Ha így folytatod tovább, akkor már nem csak az osztályozó vizsgáktól kell tartanod, hanem attól is, hogy évet fogsz ismételni." mantrázta a vadászmester, akinek virág illata folytogatott.
Szürke szemei már-már félelmetesek voltak, félelmetesen nyugodtak. Beszédstílusa összeszedettséget és tekintélyt sugallt. Tartása teljesen egyenes volt. Vörös haja a vállára hullott, és erősen megrajzolt szemöldöke a lehető legpontosabb vonalakat követte. Félelmet nem ismerve nézett a szemembe és be kell valljam, volt benne valami, ami még engem is megfogott. Nő létére, mindössze tizennyolc évesen elérni azt, amit sokan hosszú évtizedek alatt sem képesek, figyelemre méltó. Elvégre is, csak a legkiválóbb vadászból lehet vadászmester... Kíváncsi lennék, milyen volt fénykorában? Mit érezhetett az ellenfél, mikor szemtől szemben állt vele a csatatéren? De az sokkal jobban érdekel, hogy egyáltalán miért hagyta abba? Szomorú, de Blair jelenlétében nem kérdezhettem meg, hogy: 'Valéria drága, miért hagytál fel a természetfeletti vadászatával? Megvan még a híres teófeagyűjteményed? Hogy lehetsz még mindig te a vadászmester, ha már nem írtassz minket?' és azon gondolkodtam, hogy mit válaszolna. Jobban szemügyre véve a nőt, megállapítottam róla, hogy roppant fiatalnak néz ki a korához képest. Azt hittem, az emberek gyorsabban öregszenek, de ezekkel a lábakkal...nincs olyan férfi, aki meg ne bámulná. Márpedig ha jól számolok, akkor idén lesz harmincnyolc, és vagy tizenöt évet letagadhatna. Azt viszont nem díjazom, ha valaki meg akarja nekem mondani, hogy mit csináljak és mit ne, szóval ez kettőnk közt úgyse működne. Állapítottam meg félig mosolyogva.

"Akkor ismét magántanuló leszek és gond megoldva." mondtam egyszerűen, továbbra is a vadász szemeibe nézve, majd mikor meguntam a farkasszemezést, hátrahajtottam a fejem és felnéztem a plafon összepacsmagolt felszínére.

"Az apád nem véletlenül iratott be ebbe a gimnáziumba. Azt akarta, hogy szocializálódj." folytatta, de egyáltalán nem érdekelt amit mond. Biztos voltam benne, hogy neki is jobb pár nap hiányzás, mint egy diák –esetünkben Blair– halála. Vagy annak a veszélye, hogy lelepleződődjek és ezért az egységben őt is felelősségre vonják. Egy pillanatra elgondolkodtam azon, hogy mit szólnának neki odahaza az egységiek, ha megtudnák, hogy hagyja, hogy én –azaz a legveszélyesebb lények egyike– emberekkel vagyis gyerekekkel járjak egy iskolába a szocializálódás címszóval, és a vadászmester nemcsak nem tesz ez ellen, de még támogatja is az ötletet. Na kíváncsi lennék, akkor ki lenne nagyobb bajban.