Mit nem mondasz el?

2.2K 121 29
                                    




Azt terveztem, hogy miután Blair elalszik, hazamegyek. Csakhogy ez a terv már akkor meghiúsult, mikor álmában a keze köré tekerte Valentino rajtam lógó pólójának foszlányait. Ezzel olyannyira belém gubancolódott, hogy akárhányszor megmozdultam, Blair ébredezni kezdett és félőn, hogy felébredve ismét kérdések áradatát zúdítja majd rám, minden tőlem telhetőt megtettem annak érdekében, hogy ne ébresszem fel.

Nem mellesleg arra a következtetésre jutottam, hogy az egész éjszakás pörgés után valószínűleg elég fáradt lehetett. Az embereknek pedig az alvás egy kulcsfontosságú dolog volt az életben maradáshoz.

Így történt tehát, hogy egész éjjel ott maradtam mellette és amíg ő aludt, én a korábbi beszélgetésünkön rágódtam.


~Visszaemlékezés~


"Ezra?" kérdezte Blair, hangja csupán egy halk leheletként visszhangozva a füleimben.

"Igen?"

"Én...nem értelek téged." sóhajtott a párnáját ölelgetve.

"Ugyan miért?"

"Mert...nem tudom miért vagy még itt." mondta félálomban.

"Haza menjek?"

"Ne! Nem így értettem."

"Akkor?"

"Csak tudod..." tartott rövid szünetet, mert lassanként kezdett úrrá lenni rajta a fáradtság "...fura vagy."

Ez a kijelentés viszont teljesen váratlanul ért.

"Általában beismerem, hogy az vagyok...na de ezt most pont te mondod?" kérdeztem –visszagondolva a ma esti alakítására– melyre Blair némi kihagyás után válaszolt.

"Tudod...már gondolkodtam azon, hogy miért vagyok így ezzel...de néha azt érzem, hogy minél többet tudok rólad...annál kevésbé ismerlek. Viszont én...én tényleg meg szeretnélek ismerni." mondta, majd közelebb bújt hozzám és mivel már csak pár centi választotta el tőlem, óvatosan arrébb húzódtam, hogy helyet hagyjak neki.

"És miért érzed ezt?" kérdeztem.

"Mert...ahhh...nem tudom hogy magyarázzam el...de olyan távolságtartó vagy." motyogta a fáradtságtól elcsukló hangon.

Bevallom nem számítottam arra, hogy ezt ilyen hamar észreveszi, de pontosan tudtam, hogy miről beszél.

Persze, hogy nem lehettem vele őszinte, hisz mégis mit mondtam volna neki? Fun fact, egy 117 éves vámpír vagyok aki amúgy csak unalomból játssza meg, hogy érdeklődik irántad...Ja és ne vedd magadra, de csak azért kellesz, hogy keresztbe tehessek az exednek, aki amúgy természetfeletti lényekre vadászik és ennél fogva esküdt ellenségem...De nyugi, nem kell tőlem félni! Próbállak ugyanis nem megölni mindeközben...és amúgy finom a véred...Vicc az egész!

Egy biztos csak, akármi is történjék Blair sohasem tudhatja meg, hogy nem vagyok ember...vagy, hogy léteznek –az ő normái szerint véve– természetfeletti lények, akik hozzám hasonlóan az árnyékokban bújkálnak az emberek elől.

Fogaid NyomaWhere stories live. Discover now