Fogaid Nyoma

Ti ismeritek egymást?

Val nagyon félreérthetett valamit. Csak meg akartam nézni, hogy rendben van e a lány csuklója –amit valószínűleg elég alaposan megszorongattam– ezért közelebb léptem hozzá. Gondolom azt hitte, hogy meg akarom harapni vagy valami, mert mire kettőt pislogtam, már a nyakamat fogta és próbált eltávolítani a közeléből.

"Nyugi haver! Ne csinálj olyat amit később megbánsz!" mantrázta.

"Valentino, jól vagyok, engedd már el a torkom!" intéztem felé, miközben észrevettem, hogy az ezüstkarmos kezével akart volna lefegyverezni, ha azt kívánja a szükség. Milyen mázli, hogy nem ma van telihold, mert már rég szénné égette volna a bőrömet érintésével. Miután pedig végre enyhült szorítása, rögtön eltereltem a figyelmet.
"Nem én sérültem meg hanem a lány." magyaráztam, mintha eleve is ezért jött volna.

Valentino még egyszer végigmért tekintetével, majd mikor saját szemével is megbizonyosodott arról, hogy nem önmagamon kívül cselekszem, a lány felé fordult. Enyhén eltátotta a száját, mire a lány is meglepetten reagált. Épp úgy festettek, mint akiknek közös emlékeik vannak a hátuk mögött.

"Te!" pattogott a lány.

"Te!" kezdte Valentino is, mire már nem voltam képes azzal álltatni magam, hogy egymás számára nem többek vadidegeneknél.

"Na ne csináljátok!" túrtam a hajamba ismét.

"Te vagy az az őrült srác Cave-ből!" csattant fel a lány. Erre én Valentino felé fordultam és kérdőre vontam.

"Hogy honnan?" néztem a szemébe komolyan mert ha Valentinóról tudtam valamit az az, hogy nem bírja az alkoholt. Na meg persze az, hogy részegen remekül lehet vallatni.
Valentino egy pillanatra szintén a szemembe nézett, de engem teljesen figyelmen kívül hagyva csak a lánynak válaszolt.

"Te hoztad a piát...nem? Vagy a vörös volt?" érdeklődött válaszra nem várva, mert szinte azonnal váltott "Amúgy mit is ittunk Jack Daniel's-t vagy Jim Beam-et?..." vakarta meg a fejét.

Na Valentino ezt szépen megcsináltad!
Címeztem neki gondolatban, de szóban inkább feltettem egy elég nyilvánvaló kérdést.

"Ti ismeritek egymást?" néztem főként Valentino barátom arckifejezését, de néha a lányra is vetettem egy-egy pillantást.

"Igen."
"Nem." Jött a két ellentmondó válasz szinte teljesen egyszerre. Érzem, ez egyre jobb lesz. Jegyeztem meg magamnak, miközben ezek ketten már témát is váltottak engem kihagyva a beszélgetésből.

"Amúgy add már meg a barátnőd számát!" kérlelte Valentino.

"Jó, de amúgy máskor is jöhetnél Cave-be, akkora arc vagy...főleg mikor a második üveg Vodka után valami állatnak képzelted magad és felmásztál a bárpultra a csapos meg egy üres Gin-es üveggel hadonászott, hogy szállj már le onnan. Hát az haláli volt. Meg amikor már össze vissza beszéltél, azt hittem meghalok a röhögéstől...tényleg, meg ltaláltad az ezüst karmot?" nézett Valentinóra aki ez utóbbi hallatán, már köpni-nyelni nem tudott. Ahogy én sem.
Egy perc pislogás után, mikor Valentino szemei már nem voltak annyira elkerekedve és valamennyire összerakta a fejében, hogy mit is mondjon, végre megszólalt.

"Mi-i?" vigyorodott el mintha mit sem tudna a részegen és főként öntudatlanul elkövetett cselekedeteiről majd lassan felém sandított egy amolyan 'Segíts már Ezra!' tekintettel az arcán.
Ebben a pillanatban nagyon kíváncsi lettem, mégis hogyan akarja később megmagyarázni jómagamnak az ezüst karmos részt.
"Nézd el nekem, nem nagyon emlékszem mi történt aznap este...mondjuk úgy, rossz passzban voltam ezért elmentem bebaszni, hogy eltereljem a gondolataimat és úgy tűnik sikerrel jártam." folytatta szinte nevetve, teljesen komolytalanul.

"Nah mindenesetre köszönjük szépen Valentino, hogy segítettél kijutni a szobámból, de a lánynak-"

"Blair!" vágott közbe a szöszi sértődötten még mielőtt befejezhettem volna "De amúgy ti honnan ismeritek egymást?...Vagy te is ekkora partiarc vagy?" nézett rám kérdőn "Csak mert nem tudom elképzelni, hogy két ennyire más személy egyáltalán ismerje egymást." nézett ránk olyan elhatározottsággal, mint aki válaszok nélkül nem tágít.

"Ez egy hosszú történet. Tudod...az ellentétek vonzzák egymást." viccelődött Valentino miközben teljesen igazat mondott...legalább is a mondandója első felében, mert az utolsó megjegyzéséhez még lesz egy-két szavam. Ennek ellenére, tényleg roppant hosszú történet volt a miénk.

"És ha jól tudom akkor te meg eléggé sietsz...nem?" néztem a lányra bal szemöldökömet kissé megemelve.

"Jó, de ez érdekel!" erősködött továbbra is.

"Ami viszont engem érdekel, az az, hogy ti honna ismeritek egymást?" terelte a témát Valentino, miközben felénk mutogatott. Bazdmeg haver miért húzod az időt???!

"Jaj, hagyjuk már! Ő csak az osztálytársam Val." mentegetőztem, mert Valentinónak szokása mindent túlgondolni. A végén még azt hiszi, hogy kajának hoztam ide, vagy esetleg más... szándékaim vannak a lánnyal...

"Jól mondja! Csak a felelőtlen, bunkó, nagyképű, antiszociális és pszichopata osztálytársamról beszélünk!!!" vágta rá a lány, aminek hallatán nem tudtam nem felé nézni és kérdő arckifejezéssel barna szempárjába bámulni. Most ezt mégis miért mondja? Foglalkoztatott a kérdés néhány másodpercig.

"Húhaaa...valakit nagyon beoltottaaak!" kezdte Valentino, majd felém fordult egy széles vigyorral a pofáján, de én válasz helyett csak a szemébe néztem és próbáltam sugalmazóan közölni vele, hogy álljon már le. Mindenesetre, válaszolni akartam a leányzónak, de még mielőtt megtehettem volna, megint beszélni kezdett.

"Bakker, már ennyi az idő?" csapott a homlokára miközben a csuklóját nézte, melyen láthatóan nem volt óra "Jobb lesz, ha megyek, anya eleve nem engedi, hogy pszichopatákkal szóbaálljak...pláne nem ilyen későn." címezte nekem ez utóbbi megjegyzését.
"Örülök, hogy megismerhettelek Valentino! Remélem még találkozunk." nézett Valentinóra aki láthatóan már alig bírta visszatartani a röhögést és csak egy széles mosollyal viszonozta a lány szavait, aki már ki is lépett a szobám ajtaján és a kijárat felé vette az irányt.

Mikor Valentino fennhangon kezdett röhögni és szinte már a hasát fogta amiért konkrétan szótlanul elengedtem valakit azok után, hogy ilyeneket mondott nekem, éreztem, hogy elpattan bennem valami. Szörnyen dühös lettem. Össze szorítottam az állkapcsom és ökölbe szorítottam a kezeimet. Éreztem, ahogy szemeim vörösen kezdenek izzani a haragtól és abban a pillanatban, mikor arra gondoltam hogyan tépném ki ennek a hülye libának a torkát, egyszerre berepedt és betört az összes ablak. Robbanás szerűen repkedtek a szilánkok szana széjjel, az egész szobát beterítve. Rettenetesen hangos volt ahogy betörtek az ablakok, de nem ez volt az egyetlen hang amit hallottunk. Sikításra lettünk figyelmesek és abban a pillanatban megéreztem a vér szagát. Rögtön tudtam is, hogy ki volt a hang forrása és minden dühöm egy pillanat alatt tovaszállt, helyét pedig a vágy váltotta fel. Az édes vér illata, csak úgy terjengett a levegőben és ennek hatására pillanatok alatt nőni kezdtek a szemfogaim. Valentinóra pillantottam, aki pont akkor húzott ki a karjából egy üvegszilánkot, hogy az általa okozott sebnek a másodperc tört része alatt már csak halvány hege maradjon.

"Au!" nyögte ki szemrehányóan, anélkül, hogy felém nézett volna, de amint ő is megérezte a vér szagát, rögtön felém fordult.
"Ezra...NE!" parancsolt rám, de akkor már túl késő volt.

Kiviharzottam a szobámból és mikor a lépcsőn lerohanva, a széttört üvegajtó mellett –mely az előszobából nyílt– megpillantottam a földön, ájultan heverő Blairt akinek a neve rögtön az eszembe vésődött. Valentino egy pillanat alatt ott termett mellettem, és együtt fürkészhettük tovább a hatalmas vértócsa közepén fekvő lányt. Aki láthatóan alig lélegzett és szemeit is gyéren nyitogatta.
A mámor, mely szinte azonnal magával ragadott, mikor észrevettem azt a sok vért a lány körül és szememmel végigkövetve a maradékot ami még a testében keringett, éreztem, hogy percek –vagy ami rosszabb– másodpercek alatt el fogom veszíteni azt a csöppnyi önuralmat is, aminek eddig büszkén birtokában voltam. Ezután pedig hallottam, ahogy Valentino megszólal.

"Ezra, ne nézz oda! Az lesz a legjobb ha ki-" de a végét már nem hallottam.

Úrrá lettek bennem az ősi ösztönök...