Fogaid Nyoma

Ezranap

"Mi az hogy Ezranap és miért tartanánk mi olyat?" kérdeztem türelmetlenül.

Ezra ugyanis nem mondta el hova megyünk, ami nagyon bosszantott. Továbbá szar volt a közérzetem és ahogy megtudtam, hogy nem az iskolába vezet az utunk, rögtön tiltakozni kezdtem, mert az kizárt dolog, hogy én ma az iskolán kívül bárhol is fel merjem vállalni a kinézetem.

"Azért.....mert unatkozom." sóhajtott Ezra szomorkásan "Nagyon unatkozom." és ahogy ezt mondta, már majdnem megsajnáltam, mikor folytatta a magyarázkodást "Valentínónak...hát......dolga akadt, apa elutazott, Brian a kórházban van Emmával és most éppen rajtuk kívül sem ér rá senki. Úgyhogy te maradtál." vigyorgott bohókásan, csaknem invitáló tekintettel, és egy percig valamiféle beleegyező jelzést keresgélve figyelte arcom minden porcikáját. Hiába.

"Milyen őszinte vagy..." válaszoltam neki egy amolyan 'de balfasz vagy' nézéssel, és holott ezt a zöld szemű fiú már nem látta, a hangomból hallhatta volna, hogy miként mondom amit mondok. Ő azonban mintha meg se hallotta volna a lényeget.

"Nem szeretek hazudni...és úgy vélem egész jó társaság vagy."

"Magyarán most nem tetszett neked, hogy hazudnod kellett, mikor azt mondtad jó társaság vagyok?" kérdeztem szárazon, bal szemöldökömet felhúzva.

"Ne forgassuk ki a szavaimat!" nézett rám döbbenten, mintha az én számból ilyen jellegű megfigyelésre az életben nem számított volna.

"Akkor mondd meg végre, hogy hova megyünk, vagy tegyél ki, hogy hazamehessek. Most!" mondtam egyre idegesebben.

Jelenleg ugyanis csak arra vágytam, hogy otthon lehessek a szobámban az ágyamban a takaróm alatt, ahol senki nem lát. Ritkán van ez velem, de attól függetlenül, hogy egy száz százalékig szociális ember vagyok, nekem sincs mindig kedvem mások társaságában lenni, és nagyon úgy érzem, hogy ez a mai pont egy ilyen napnak ígérkezik.

Ezra unott tekintettel levette a napszemüvegét, félrehúzódott és megállt az úttest szélén, majd felém fordult. Méregzöld szemei csillogtak a nap fényében, mikor az én, seszínű íriszeimbe nézett velük. Sóhajtott egyet, mielőtt beszédre nyitotta tökéletes ajkait.

"Most figyelj rám, Blair!" kezdte utasítás szerűen "Nem vagy ideges amiért miattam kellett eljönnöd otthonról, és velem szeretnél jönni, akárhova is megyek!" mondta komoly tekintettel, végig a szemembe nézve, és ahogy befejezte a mondandóját, elégedetten elmosolyodott, mint aki jól végezte dolgát. Egy rövid pillanatig már azt hittem, hogy valami értelmes választ fog adni a kérdéseimre, és épp ezért, csak pislogni tudtam, mikor ezt a...nem is tudom micsodát...betudta egy épkézláb válasznak, arra amit kérdeztem. Beszédstílusa azonban olyan szinten feldühített, hogy nem hagyhattam annyiban. Ezra épp kiindekszelt, mikor elegem lett belőle.

"Én aztán nem megyek veled sehova!" mondtam a vártnál hangosabban, melynek hatására a zöld szemű fiú hirtelen felém fordult. Szavaim hallatán a fiú arcáról olyan döbbentség tükröződött, amilyen azelőtt még soha.

"Mi a-" kezdte összehúzva szemöldökét, de nem hagytam, hogy befejezze.

"Tarts csak magadnak Ezranapot vagy akármit is akarsz ma csinálni, de én most hazamegyek!"

Kikötöttem magam, és megnyomtam a jobb első ajtó nyitógombját, mire kinyílt az ajtó, de pont mikor kiszálltam volna a kocsiból, Ezra megfogta a csuklóm.

"Kérlek Blair, én nem így-" kezdte a zöld szemű fiú, de most már nem hagytam szóhozjutni. Lett volna alkalma, hogy elmondja amit mondani akar, de nem élt a lehetőséggel.