Egy újabb éjszaka a temetőben

Vérbe fulladt szerelem

Chloë: Gyerünk John, tarts ki, már nem vagyunk messze!

John alig állt a lábán, de minden erejével arra koncentrált, hogy kövesse Chloë-it. Az eső vaskos cseppekben hullott, és már mindkettejük ruhája rendesen átázott, ahogy a parkoló felé igyekeztek. Chloë időnként bíztatóan hátranézett, de a tempóján nem lassított. Tudta, mi lesz a következménye, ha Gregory előbb hazajön, és észreveszi őket.

Mikor az autóhoz értek, Chloë kinyitotta Johnnak az ajtót az anyósülésnél, és a fiú szó szerint beesett az ülésre. Chloë gyorsan átfutott a másik oldalra, és már indította is a motort. Gázt adott, és már el is tűntek.

Chloë nagyon koncentált az útra, hiszen az esőből vihar lett. Villámok cikáztak, az erős széllökések majdnem felborították őket, de nem állhattak meg. Egyre több kisvároson jutottak keresztül, de a vihar nem csitult. Viszont nekik muszáj volt megállniuk, mert a körülmények egyre veszélyesebbek lettek. Vízátfolyások, szél, köd. Chloë mérgesen fordította el a kulcsot, és a motor leállt. Épp egy városszéli benzinkútnál parkoltak le, ahol fedett helyen le tudtak parkolni.

A lányak most adódott alkalma jobban szemügyre venni Johnt. A fiú nagyon lefogyott, az arca beesett. Nem az a John volt, akire Chloë emlékezett. A mostani John összetört, reményvesztett, és haldoklik.

Chloë: John? Hallasz engem?

A fiú valami hörgős hangot hallatott, majd bólintott.

John (suttogva): Fáj...mindenem. Chloë, azt hiszem, meghalok.

Chloë nem volt feklészülve erre a kijelentésre, bár valahol sejtette, hogy meg fog történni. De mégis remélte, hogy mégsem. Olyan közeli barátok lettek Clarievel. És bár John-nal nem indult olyan jól a kapcsolatuk, végül őt is nagyon megszerette. Szerette volna, ha ismét midnen rendben van közöttük, de tudta, Clarie sosem lesz a régi. John pedig vagy meghal emiatt, vagy örökké gyenge lesz, és talán beleőrül a fájdalomba.

Chloë: Ne szórakozz, John! Nem lesz semmi baj. Amint jobb idő lesz, visszamegyünk az intézetbe, ahol jó kezekben leszel, és felépülsz.

John (suttogva): Mi történt Clarievel?

Chloë: Nem tudom. De ha te élsz, akkor ő is.

John: Talán megsebesült?

Chloë: Hiszen mikor eljöttem az intézetben volt. Ott pedig nem eshet bántódása.

John (keservesen nevet) : Ezt nekem mondod?

Chloë: Ne haragudj, el is felejtettem. De Gregory az egyetlen, aki észrevétlenül be tud oda jutni, ebben biztos vagyok.

John: Talán beleszeretett valaki másba?

Chloë: Szerintem ne feltételezzünk. Ha oda érünk, minden kiderül.

~ ~ ~

Clarie az intézeti szobájában ült, és levelet írt. Elmenni készült. Az érzései emlékei mindenhol körbe vették, és úgy döntött, új életet kezd. Illetve, folytatja a régit, és visszamegy megkeresni Willt. Érdekes volt, mert bár nem érzett már semmit John iránt, sírni kezdett, ahogy az utolsó sorokat leírta:

„(...) És Isten tudja, már nem haldoklom, de még vérzem.

És Isten tudja, hogy nekem már csak ez a lehetőség maradt a gyógyulásra.

Mert a vérben, amit elveszítettem az érted való harcban,

Abban fulladt meg a szerelmem irántad, amit ismerni véltem.”

Clarie gondosan lezárta a borítékot, majd a fiókjába tette, egy hangos sóhajjal. Ennyi volt tehát. Lassan felállt, és az asztal végigsimítva hagyta el közös intézeti szobájukat. Örökre.