Bayonne. Gyönyörű francia város, melyről senki sem gondolná, hogy a temészetfeletti lények főhadiszállása. Nem mintha bármi jel lenne, amiből ezt lehetne találni.
Clarie tátott szájjal bámult kifelé a taxi eső áztatta ablakán. A színes sorházak, és a vastag, dús vizű folyó, a hajók, a franciák. Egyszerűen midnen tökéletesnek tűnt ott kint. Csak az eső ne esett volna. Az álom néhány nappal ezelőttről már tényleg csak álomnak tűnt, egy elmosódott képfoszlánynak, melyet egy kis szél már teljesen el is vinne. John boldog volt, hogy mosolyogni látja Clariet, Akashi és Chloë pedig egyenesen maguk elé bámultak. Nekik nem volt sok újdonság a jól ismert városban, és fáradtak is voltak. Egyszer azonban egymásra néztek, és tekintetükkel nyugtázták, hogy végül megúszták a küldetést, és hogy milyen jó csapatot alkotnak.
Ahogy a nap eltűnt a horizonton, a városkában megkezdődött az éjszakai élet, Clariék pedig megálltak egy kieső, romos ház mellett.
Akashi: Végre itthon.
John: Ez a romos házikó lenne az a híres Intézet?
Chloë: Igen, ezt mindenki megkérdezni, aki először van itt...mégis mit gondolsz, egy rakás természetfeletti lény majd egy hatalmas középkori várban éldegél, teljesen feltűnésmentesen?
John: Igen, például.
Chloë: Orvos-tanhallgató létedre elég ostoba vagy.
Clarie: Oké, oké, menjünk már!
Chloë és Akashi hármat kopogtattak a szú rágta ajtón, mire az kinyílt. A házban minden ősrégi volt, a vakolat mállott. Az ablakok be voltak deszkázva, dohos szag terjengett. Egy öregember jelent meg, majd morgott valamit magában. Clariet ez egész valahogy James házára emlékezette.
Chloë: Jacques, mi vagyunk, beengednél végre?
Jacques: Chloë és Akashi, illetve a vendégek, legyetek üdvözölve. Kövessetek.
Clarieék követték a férfit, aki egy zöldes ajtóhoz vezette őket. Ott mindennyitan bementek, és Clarie legnagyobb megdöbbenésére egy hatalmas előcsarnokban állt, ahol sürögtek-forogtak a furcsábbnál furcsább lények. Volt, akinek lompos, vörös farka a földet súrolta, miközben sietősen végigsomfordált a csarnok pirosas márványkövezetén. Volt, akinek kék színű bőre és szivárványszínű szárnya volt. Egyszóval minden, amit el lehet képzelni, és még több. Clarie sosem hitte volna, hogy bármi ilyesmi létezik.
A falak legalább három méter magasak voltak, fehér márványból, akárcsak az oszlopok, melyek közben helyezkedetek el. A tető egy nagy kupolva, kidíszítve valamilyen ősi történetet elmesélő festménnyel. Clariék keresztülemtek a tömegen, majd egy hosszú folyosóra értek.
Akashi: Mi nem megyünk veletek az igazgatóhoz. Menjetek végig a folyosón, és a szembe lévő ajtó lesz az övé.
Clarie: Rendben. John, jössz?
John azonban úgy állt, mintha kísértetet látott volna. Ami, igazából nem áll messze a valóságtól, ugyanis egy óvatlan pillanatban, a nagy tömegben nem vette észre a kísértetlányt, és egyenesen keresztülsétált rajt. A lány most ott állt, ő is lefagyva, hátranézve Johnra. A kísértet fehér, hosszú szoknyát viselt, egy fehér inggel. Hosszú, fekete haja volt, de mivel átlátszó volt, alig lehetett ezt megmondani.
John nem is hallotta amit Clarie mondott. Úgy érezte, hogy valami elmondahatatlan hideg van a lelkében. Sokkal jegesebb, mint az orosz erdő, ahol nemrég járt. Ehhez a hideghez semmi sem volt fogható. Az agyán át cikáztak a gondolatai, az élete lepergett előtte. A halálára gondolt, majd Clariere.
A lány eszmélt fel először, Johnhoz futott, és beszélni kezdett hozzá.
Szellem lány: Elnézést, nem akartam! Úgy sajnálom! Valaki segítsen!
A lány sírni kezdett, térdre rogyott, miközben egyre többen gyűltek köréjük.
Szellem lány: Esküszöm, nem akartam megölni! Segítsen valaki, talán még megmenthetjük!
Ebben a pillanatban John megmozdult. Lassan leguggolt a lányhoz, és nem értette miért, megsimította az arcát.
John: Jól vagyok, Brenda.
A lány könnyes szemmel nézett vissza rá. A színe még átlátszóbb volt, mint amúgy.
Szellem lány: Honnan tudod a nevem?
John: Én...én azt hiszem, megkaptam az emlékeid. Mikor keresztülmentem rajtad.
Brenda: De hogy lehetsz életben? Ha valaki keresztülmegy egy kísérteteten, megfagy a lelke és teste.
John: Nem tudom.
Brenda szeme hirtelen hatalmasra nyílt, és a szívére tette a kezét, és felkiálltott. Senki sem tudott mozdulni, nem tudták, mit kéne tenni. Túl sok természetfelleti dolog fölött könnyen elveszik az uralom, és káosz lesz.
Brenda: (suttogva) Emlékszem.
John: Mire?
Brenda (suttogva): Rád. Tudom, min mentél keresztül. Én is megkaptam az emlékeid. Mindent.
Chloë (kiáltva): Itt jön az igazgatónő, utat neki!
आप पढ़ रहे हैं
Egy újabb éjszaka a temetőben
काल्पनिकKét dolog: Élet és Halál. A két legellentétesebb dolog valaha. Két személy: Clarie és John, akik igazán szeretik egymást, és megtalálják a módját, hogy átugorják a hatalmas szakadékot a kettő között. De milyen áron? (A szereplők sztárokhoz vannak h...
