Egy újabb éjszaka a temetőben

Telik az idő

John idegesen tette le a telefont. Diana kérdőn nézett rá, mire csak legyintett, és mivel már szinte reggel volt, nem feküdtek vissza. Diana kávét főzni indult, John pedig megmosta az arcát és a tükörben a fekete karikákat vizsgálta a szeme alatt. A fejében még mindig a dal zengett. Hirtelen felindulásból a nappaliba sietett, és felírta, mielőtt elfelejti.

Az órákon nem igazán tudott figyelni, a dal jelentésén törte a fejét.

Én lennék a farkas? Clarie pedig az angyal, akit a Hold küldött? „A farkas sír, s te fájdalmát enyhíted, Azt azonban örökké el nem veheted.” Tehát szeretem, de ez nem fog örökké tartani. Clarie enyhítené a fájdalmam? De hát miatta van. Ennek semmi értelme. A szívem már a Holddé? Most akkor a Hold mondjuk a halál, és én nem tehetek semmit, nem szerethetek már igazából, mert az övé vagyok? Hagyjuk ezt.

John fogta a papírt, és kis darabokra tépte. Alig várta, hogy vége legyen az előadásnak. Ebédszünetben egy Anna nevű lánnyal beszélgetett, akinek már csak egy év van az egyetemen. Miközben jól beszélgettek, megérkezett Diana is, egy másik lánnyal és egy fiúval.

Diana: Ők itt Eva és Florian.

John és Anna: Sziasztok. jöttök enni?

Diana, Eva és Florian: Naná.

A társaság nagyon jól elvolt, és az ebédszünet után is együtt lógtak, mígnem újra előadásra kellett menniük. Diana Evaval és Floriannal ment, John és Anna pedig mindegyik a saját külön órájára.

^^^^^

Az élet Berlinben egyre megszokottabb lett Johnnak és Dianának. John minden erejével a tanuláson volt, próbált nem gondolni Clariere, elnyomta magában, bármit is érzett. Diana ismét úgy érezte, minden rendben van, és mivel már barátokat is szereztek, nagyon boldog volt. Délutánonként még németül tanultak így közösen, egy kávé, tea, vagy egyéb ital mellett.

Körülbelül két hónap telt el így, teljes nyugalomban. December tizedike körül azonban leesett az első hó, és John ismét a farkasról álmodott.

~ ~ ~ O O O ~ ~ ~

A helyszín, az erdő, ugyan az volt, de a farkas egyre mérgesebbnek tűnt. Mikor John a tisztásra ért azonban más volt, mint eddig. Hó borította, a tó pedig be volt fagyva. Ösztönösen mégis a tó felé futott, és a vastag jégtakaróra állt. A farkas nem mert a jégre menni, a tó pereméről vicsorgott Johnra. John egy kicsit gúnyosan mosolygott, hogy végre „túljárt” a farkas eszén. Néhány percig így álltak, míg a telihold meg nem jelent. A farkas figyelmét a Hold lekötötte, John pedig le akart menni a tóról, de a Hold fénye megolvasztotta a jeget. John hitetlenkedve esett újra a jeges vízbe. A dal ismét felcsendült, de nem a legelejétől.

„A farkas sír, indulna már,

De útján túl sok az akadály,

Még nem kész elhagyni angyalát,

Ki mindig fogta az ő mancsát.

 

A farkas sír, szíve lassan megszakad,

Néhány könnycsepp a szeméből elszalad.

Nem számít már angyali segítség,

Vár rá a Hold, s a távoli messzeség.”

~ ~ ~ O O O ~ ~ ~

 

Diana: John! Mi történt? Tiszta víz vagy megint…csak nem a farkasos álom ismét?

John: De…és valamit el kell mondanom. Miközben fuldokoltam a tóban, egy dalt hallottam. Tisztán emlékszem minden szóra belőle, de nem tudom, mit jelent.

Diana: Kérlek, mondd el, együtt talán többre jutunk!

John: Rendben.