Egy újabb éjszaka a temetőben

Minden rendben

Sziasztok! Köszönöm, hogy ennyien követitek a történetem Johnról, és Clarieről! Egy különleges rész lesz a mostani, hogy megköszönjem a türelmeteket! Köszönöm a támogatást és bíztatást! (Masnisdodo)

Figyelem! Ez a rész Chloë szemszögéből készült, nem E/3-ban, illetve nem múlt időben!

Nem mondom, hogy sosem voltam még ilyen ideges, de nem emlékszem, hogy éreztem volna ehhez foghatót. Kiver a víz, a szívem egyre hevesebben ver, ahogy benyitok a gyengélkedő fehér ajtaján. Nem húzhatom tovább, el kell mondanom Johnnak, hogy mi történt Clarievel. Istenem, csak meg ne haljon. Az élete így is egy hajszálon lóg, melynek „kiléte" mindannyiunk számára hatalmas rejtély. Ki vagy mi tarthatja még életben Johnt? Talán Clarie mégis érez még valamit, akármit, ami nem hagyja Johnt meghalni. Nem tudom.

Ahogy belépek gyógyszerek és gyógynövények illatának áradata csap meg. Egyre több szem engem pásztáz, ahogy egyre közeledek a 134-es ajtóhoz. Próbálom kizárni őket, de látom rajtuk, hogy meg vannak zavarodva, miért látják legjobb barátjukat/szerelmüket elsétálni köszönés nélkül. Hülye természetfeletti erő. Bárcsak lennék inkább láthatatlan.

Az ajtó megnyikordul, ahogy belépek. John nem fordul felém. Csukott szemmel fekszik az ágyán, arca fal fehér. Szörnyen érzem magam, hogy így kell látnom. És hogy még roszabbá kell tennem az állapotát. Odaülök az ágya szélére, és megkeresem a kezét a sok fehér lepedő között. A hideg, sovány kezet a szívemhez szorítom, és sírás kerülget, bár nem is tudom miért. John eleinte egyáltalán nem volt szimpatikus, de valahogy minden megváltozott azzal, hogy Clarie elment. Elmondhatatlanul haragszom rá, hogy csak úgy itthagyta Johnt. Nem tudom elhinni, hogy önszántából tette. Utána kell járnom! De most, még tartozásom van Johnnak.

- John, hallasz engem? Valamit el kell mondanom - kezdtem elcsukló hangon.

- Clarie? Itt vagy? - hörögte. A hangja olyan volt, mintha minden szót kínszenvedés lett volna kimondani.

- Nem. Chloë vagyok.

- Hol van Clarie?

- Elment.

- Hol...Mié...

Sóhajtottam. Nem akartam elmondani. Mind az a kevés bátorságom és elszámtságom elhagyott.

- Minden rendben van. Hamarosan eljön - hazudom, de nem bírok tovább maradni, sietősen elindulok az ajtó felé.

- Chloë. Köszönöm.

- Ne köszönd - suttogom és elfutok. Meg sem állok Faye se Demandier irodájának ajtajáig.

Mikor benyitok, Faye ijedten, majd kérdőn néz rám.

- Szükség lesz mégegy kereső varázslatra, sürgősen!

- Nem szükséges - válaszol Faye teljesen nyugodt hangon - Clarie Willhez ment.

- Honnan...? - tátottam el a számat, de aztán nem is kérdeztem meg. Ő Faye se Demandier.

- Vigyázz magadra. Talán nem mindenki áll a mi oldalunkon, akiről azt hittük - mondta, éséletemben először láttam a szemében félelmet. Valami nagy baj közeleg. Érzem.

Mielőtt elindulok Amerikába, még egy dolgot el kell intéznem.

- Szia Akashi.

- Szia Chloë.

- Szükségem van rád. Kérlek, gyere el velem megkeresni Clariet. Tudom, hogy sok egyéb dolgod van, meg minden, tudom. De ez nagyon fontos, kérlek!