Egy újabb éjszaka a temetőben

A szerelem éjszakája

Reggel, amint felkelt a nap, rendbe szedték a viskót, majd a 4 fiatal útnak indult. A hóvihar csillapodott ugyan, de szörnyen hideg volt. Elöl haladt Chloë, aki minden faág mozgására felkapta a fejét, majd mögött Clarie és John, végül Akasi, aki hátrafelé is figyelt. Dél felé vették az irányt, és csendben ballagtak. Csak a hó ropogott a lábuk alatt.

Chloë: Nekem elég gyanús ez a csönd.

Akashi: Az. Valószínűleg már közel vannak. Érzem őket.

Clarie: Kicsodák?

Akashi: Az erdő lakói. Clarie, vigyázz!

Clarie azonban elkésett. Egy öreg, rozsdás kard szúródott a mellkasába. A háborús katonák egyszerre rontottak rájuk, csak úgy, a semmiből. Clarie rögtön összeesett, a többiek pedig harcba szálltak a szellemekkel, azonban azok túlerőben voltak.

~ ~ ~

Clarie egy dohos, poros ágyon feküdt. Az a kemény matrac valahogy ismerős volt, ahogy a szagok is. A szeme egy pillanat alatt kinyílt, és a halovány gyertyafényben meglátta az orosz fogadó ismerős, koszos falait, ahol még nemrég megszállt. Az ágy másik felében, amilyen távol csak lehetett John aludt. Clarie hirtelen felpattant az ágyból az ijedtségtől, és az ágy mellett állva felszisszent, szorongatva jobb oldalt a mellkasát, ahol belenyilallt a fájdalom a hirtelen talpra ugrástól. John a lány hangjára felébredt, felült az ágyon, és aggódva nézett a lányra.

John: Jól vagy?

Clarie: Hogy kerültem ide?

John: Mindent elmesélek reggel, de most pihenned kell. Gyere vissza az ágyba.

Clarie sóhajtott, majd lenézett a kezére, hogy szemügyre vegye a sebhelyét. Mielőtt azonban arrébb húzhatta volna magán a fekete csipkés trikót, összehúzott szemöldökkel bámult magára.

Clarie: Jézusom, ki adta rám ezt a ruhát? Nem láthatsz így, te jó ég!

John végignézett Clarie-n, majd elmosolyodott.

John: Chloë volt. Ő látta el a sebedet is.

Clarie: De, de… Neked nem kéne így látnod…és én nem hordok ilyeneket…és olyan sovány vagyok…és nem fürödtem több napja…és a hajam…

John felkelt, Clarie-hez sétált, és óvatosan a lány kezére tette a kezét, ahol a sebhely volt. Clarie felnézett rá, és hosszasan egymás szemébe néztek.

John: Clarie, nem érdekel, mi van rajtad, nem érdekel, hogy sovány vagy, vagy nem, nem érdekel, hogyan áll a hajad. A lényeg, hogy életben vagy, és a ráadás, hogy itt, és velem. Mi más kéne nekem?

Clarie óvatosan bólintott, majd elmosolyodott, és John karjaiba borult. A fiú egyik kezével gyengéden simogatta Clarie hátát, a másikkal pedig végigsimította a lány arcát.

John: Hé, mostantól már minden rendben lesz.

Clarie: Remélem, igazad van.

John: Gyere.

John megfogta Clarie kezét, majd óvatosan az ágyhoz húzta. Gondoskodva betakarta a lányt, majd a másik oldalra ment, és mellé feküdt, tisztes távolságra. Clarie a fiú felé fordult, és kérdőn ránézett.

Clarie: Miért nem jössz közelebb?

John: Én…én nem tudtam, szabad-e. Nem tudtam, akarod-e.

Clarie: Én is megtettem, még annak idején. Odafeküdtem melléd, még Jamesnél.

John: Tudom, de akkor tudtad, hogy hogy érzek. Én most nem tudhattam, akarnád-e, hogy a közeledben legyek. Hosszú időn át egyedül bolyongtál, reménytelenül, rám várva, de én csak nem jöttem. Féltem, hogy talán már nem szeretsz.

Clarie: Amit tettem, azt mindent értünk. És amit te tettél, az az volt, amit én kértem. Nem érdemelted ki semmivel, hogy ne szeresselek. Téged akarlak.

John Clarie-re mosolygott, és egyre közelebb kerültek, John gyengéden megcsókolta Clarie nyakát, majd az arcát. A lány megfogta a fiú arcát két oldalt, majd magához húzta, és szenvedélyesen szájon csókolta. Elviselhetetlen boldogságot éreztek mindketten, ami a sok szenvedés után furcsán lehetetlennek tűnt. John főleg különlegesnek érezte az egészet. Minden olyan valódinak érződött, ilyen heves érzelmeket Diana sosem váltott ki belőle. Kezét a lány csípőjére tette, és belement a játékba. Valahogy ülő helyzetbe kerültek, és Clarie lehúzta a fiú pólóját, majd gyengéden végigsimította a karjait. John közben felhúzta Clarie trikóját, de megállt, mielőtt levehette volna, és felvonta a szemöldökét.

John: Biztos vagy benne? Miattam nem kell, hogy…

Clarie: Igen. Biztos.

John bólintott, egy pillanatra elengedte a lányt, elfújta a gyertyát a szobában, majd folytatták ott, ahol abbahagyták.

~ ~ ~

Mindezek alatt két alak hallgatózott Clarie-ék szobájának ajtaja előtt.

Chloë: Hah, megmondtam! Úgy megmondtam! Fizess!

Akashi: Ez hihetetlen! Egész eddig olyan távolságtartóan viselkedtek.

Chloë: Hidd el, azok után, amit átéltek, elég egy franciaágy, és egy szexi, fekete trikó, és a dolgok máris megtörténnek.

Akashi: Na jó, jobb ha megyünk…ezt már nem akarom hallani. A végén még kedvet kapok…

Chloë: Oh, maradj már! Holnap már csinálhatod a 200 éves barátnőddel.

Akashi elvörösödött, és lehajtotta a fejét.

Chloë: Mit sunnyogsz ott, Akashi?

Akashi: Semmiség.

Chloë: Ugyan már, látom, hogy van valami. Mondd már el!

Akashi: Hagyjál már.

Akashi elsietett a szobájába, de Chloë követte. A fiú leült az ágya szélére, arcát a kezébe temetve. Chloë, bár sosem tett ilyet, végig simította a fiú hátát, és próbálta megvigasztalni, annak ellenére, hogy nem tudta, mi a baja.

Chloë: Akashi?

Akashi: Sajnálom. Kicsit kiborultam azon, amit mondtál.

Chloë: Ne haragudj…én nem akartalak megbántani. Sem téged, sem a barátnődet.

Akashi: Nem számít. Úgyis mindig beszólsz, és sértegetsz, megszoktam már…vagyis, bárcsak megszokhattam volna, és végre immunis lennék rá, és nem bizonytalanítanál el mindig.

Chloë: Mégis miről beszélsz?

Akashi: Arról hogy szeretlek! Mindig is szerettelek, de sosem voltam képes beismerni. Reméltem, ha majd lesz egy barátnőm, féltékeny leszel, és megmutatod, ha te is érzel valamit. De látom, hogy nem. Pont ugyan úgy viselkedsz, mint mindig.

Chloë: Miért nem mondtad el előbb?

Akashi: Mi értelme lett volna? Tudtam, hogy csak képen röhögnél, és minden menne tovább úgy, ahogy volt. Csak barátok. És a legrosszabb, hogy féltem feltenni a kérdést, mert ha hazudsz, ha nem, tudni fogom az igazságot. Viszont sosem láttam rajtad semmilyen érzelmet, senkivel kapcsolatban.

Chloë: Nem szokásom kimutatni az érzelmeim, ebben igazad van. De az nem jelenti, hogy nincsenek.

Akashi: De tudod mit, elég volt, most megteszem. Nézz a szemembe, válaszolj, és tudni fogom, ha hazudsz. Szeretsz engem?