Egy újabb éjszaka a temetőben

Amen - Úgy legyen

John: Hogy érted, hogy meghalt?

Will: Bosszút akart állni Kevinen, amiért megölt téged, így kiugrott a kórház ablakán. Rögtön meghalt. Úgy sajnálom! Nem tudta, hogy élsz. Ha tudta volna, nyilván nem ugrik le.

John: Most mit tegyek?

Will: Menj el hozzá!

John: Majd viszek virágot a sírjára és...

Will: Nem, úgy értem, ott van.

John: Úgy mint én voltam?

Will: Igen. Ő kért meg hogy keresselek meg...vagyis igazából, hogy a tested keressem meg, hogy odatemethessenek mellé. Azt mondta, akkor békére lelne.

John: Miért...

Will: De John, mondd már el, mi történt veled!

John: Nem tudom. Itt ébredtem ebben a fekete zsákban. Nem tudtam kijutni, akárhogy próbáltam. És nem akartam ráijeszteni szegény biztonsági őrökre sem, úgyhogy reménykedtem benne, hogy valaki elhúzza azt a zip-zárat és kijutok.

Will: És a sebhely?

John: Hűlt helye.

Will: De hogyan?

John: Valaki még halála után is ugyanúgy szeret...addig nem halhatok meg. Na menjünk, találkoznom kell Clarievel!

* * *

Will és John kisiettek a kórházból. Egy időre mindkettejüknek elég volt abból a helyből. John Jameshez indult, Will pedig úgy érezte, jobb ha most magukra hagyja őket, így hazament.

John halkan kopogtatott James ajtaján. Már esteledett, nagyon hideg szél fújt, és John nagyon fázott már. Még nyári ruha volt rajt. James résnyire nyitotta az ajtót és kilesett. Mikor meglátta Johnt elkerekedett a szeme. Kicsapta az ajtót, és szorosan megölelte. Johnnak ez nagyon jól esett, hiszen nem akadt más rokona, aki tudott volna visszatértéről, csak Jameshez mehetett. Mindketten bementek, és John elmesélt mindent a kórházi estével kapcsolatban. James meglepetten hallgatta a történteket. Végül John közölte, hogy mennie kell. James nem is kérdezte hová indul, olyan egyértelmű volt.

John lassan sétált a jól ismert hely felé. Minden egyes sírkőnek tudta a helyét, és hogy mi van rájuk írva. Egy azonban új volt. Az ő régi sírja mellett, egy kis fekete márványkő, arany betűkkel. Clarie. Johnnak elszorult a szíve.

John: Már első találkozásunk óta veszélyt jelentettem rád. Többször majdnem meghaltál miattam. De nem, és megvolt a lehetőségünk egy boldog életre együtt. Visszahoztál, aminél jobb dolog nem történhetett. Annyira boldog vagyok, hogy majdnem sikerült, és annyira sajnálom, hogy a végén mindent elveszítettünk. Most már csak átok ez a szerelem: nem tudok nélküled élni, de amíg szeretjük egymást, nem halhatok meg. Ördögi kör ez, amiből nincs kiút. Minden az én hibám, elismerem, Clarie, a halálod az én hibám. És kérném, hogy bocsáss meg, tudom, meg is tennéd, de nem akarom. Ne bocsáss meg, amiért megöltelek! Légy dühös, állj bosszút, kísérts, mert megérdemlem! Vagy ne mondj semmit, hagyj egyedül szenvedni. Nem akartam ilyen áron élni, és visszacsinálnék mindent, ha tudnám. Sajnálom, Clarie.

Clarie (sírva): Buta, buta fiú vagy, John. Szeretném, ha élnél, és boldog lennél, mert akkor a halálom nem lenne hiábavaló. Szeretném, ha lenne értelme annak, hogy visszatértél. Azt szeretném, ha elfelejtenél. Tudod, hogy örökké szeretni foglak, így nem fogsz idő előtt meghalni. Nekem viszont késő, nem szépítem. De te, te még boldog lehetsz...

John: Nem, nélküled nem...

Clarie: De igen! Ha szeretsz, ezt megteszed értem. Költözz el, hívd fel Dianát, talán nem késő. Szökjetek el együtt, házasodjatok össze, és kérlek, próbálj meg boldog lenni. Itt a második esélyed, és most te pazarolod el. Pont te oktattál ki első nap, hogy mit kéne tennem. Most mondd el ugyan azt magadnak, és élj! Élj boldogan, mert az idő kezei nem mindig  a mi oldalunkon állnak, és elrepül minden egy szempillantás alatt. Te megmutattad nekem, milyen az igazi élet, ott és akkor, és elég volt. Most itt a te időd, hogy megmutasd, arra te is képes vagy. Gyerünk már. Én bízom benned! Vigyázz magadra, John, és kérlek, soha többé ne keress. Tudod, hogy úgysem válaszolok. Nem találsz meg többé, így lesz a legjobb.

John: Mi van a csókkal?

Clarie: Egyikünk úgyis halott marad. Kevinnek igaza volt, ez a természet rendje.

John: De...

Clarie: Viszlát John. Szeretlek. Örökké.

John: Clarie? Clarie???

Clarie azonban már nem válaszolt. Egy pillanat alatt eltűnt. John térdre rogyott, és egy hatalmasat ütött az előtte lévő sírkőre. Felüvöltött, már nem bírta tovább. Körülbelül 10 másodpercig lélegzéssel próbálkozva támaszkodott a síron, majd határozottan felállt.

John: Mindent megteszek, hogy utolsó kívánságod teljesüljön. Amen.