Egy újabb éjszaka a temetőben

Az utazás

Diana: Még sosem ültem repülőn. Ez olyan izgalmas!

John: Tudom, szerintem is. És biztos vagyok benne, hogy Németország nagyon szép hely. Örülök, hogy eljössz velem.

Diana: Hát, már átiratkoztam a berlini egyetemre. Szerencsére ugyan onnan folytathatom, ahol itt abbahagytam, mert van angolul oktatás. De mindenképp meg kell tanulnunk németül. Azt hallottam, elég nehéz.

John: Ha muszáj lesz, így is úgy is kénytelenek leszünk megtanulni.

Diana: Igaz. A szüleim már nagyon várják, hogy Skypeon keresztül tanítsam őket németül. Teljesen be vannak indulva. Már azt tervezik, mikor jönnek látogatóba.

John: Hát, felőlem jöhetnek.

John és Diana beszélgetésük közben épp a repülőre szálltak fel. A repülő csak egy viszonylag kicsi, egyszerű gép volt, de ez egyiküket sem zavarta. A gyors jegyfoglalás miatt azonban nem jutott nekik egymás melletti hely. Úgy tervezték, majd megkérnek valakit, hogy cseréljen. John ablak melletti helyet kapott, így a fiatal srác, aki Diana mellett ült volna, ezer örömmel elcserélt a helyét Johnnal. A repülő lassan felszállt, John és Diana nem beszéltek, inkább cukrot szopogattak, hogy a nyomáskülönbség miatt ne fájjon a fülük. Mikor egyenesbe értek Diana az ablakon bámult ki, és figyelte az amerikai nagyvárosokat, amiket elhagy. Hirtelen honvágyat érzett, és megszorította John kezét. Ő erre bíztatóan Dianára mosolygott, és előhúzta a táskájából az Uno kártyát.

Diana: Ez most komoly?

John: Miért ne lenne?

Diana elnevette magát, majd kivette John kezéből a paklit, és keveri kezdte. Eközben a légi utaskísérő megkérdezte őket, rendelnek-e ennivalót, de végül csak egy-egy pohár vizet kértek. Az út nagyon hosszú volt, így a tízedik kör Uno után úgy döntöttek, megpróbálnak pihenni. Mivel otthonról este indultak, Berlinbe olyan dél körül fognak odaérni. Olyan hajnali 2 óra körül bemondták, hogy az óceánon hatalmas vihar van, így mindenki ügyeljen a másikra, és kösse be magát. Diana Johnra nézett, de John nem tűnt túl felszültnek a vihar bejelentése miatt.

Diana: John, te nem félsz?

John: Nyugi, biztonságosak ezek a repülők. Nem lesz semmi baj.

Diana: De azt mondták, hatalmas a vihar.

John: Valószínűleg elég gyakran van az óceánon ilyen vihar. A repülők mindig erre járnak, és látod, még egyről sem hallottunk, hogy lezuhant volna.

Diana: Remélem, hogy igazad van.

Közben beértek a fekete felhőkbe. Villámok vették körbe őket, és a dörgés nagyon hangos volt. Diana elővette az iPhoneját, és max hangerőn zenét hallgatott, de így sem nyugodott meg igazán. A repülő rázkódni kezdett, és már John is félni kezdett. Nem magát féltette, inkább Dianát és a többi utast. Próbált megnyugodni, de körülötte a gépen már lassan pánikhelyzet alakult ki. A világítás kialudt a gépen. Erre Diana is felfigyelt, és John vállára fektette a fejét. John megsimította az arcát, majd kicsatolta az övét, és hátrafele indult, hogy valakit megkérdezzen, mi történt. Még a gép hátsó részéhez sem ért, mikor a légi utaskísérő visszaültette a helyére, és megnyugtatta, hogy semmi baj nem lesz.

Persze, mind ez mondanák. Ez a dolguk. De láttam néhány izzadtságcseppet a nyakán, tuti hogy ő is fél. John visszaballagott a helyére. Diana megkérdezte, hogy mit tudott meg, mire John csak fejét rázta. Egymás kezét szorítva jutottak túl a viharon. Lassan visszakapcsoltak a lámpák, és bejelentette a pilóta, hogy már Európa felett repülnek. John és Diana együtt néztek ki az ablakon, és tátott szájjal nézték a gyönyörű vidékeket. Mikor Németország felé értek, már egyre jobban várták a leszállást. Gyorsan rendeltek valami reggelit, majd Diana a táskájában kezdett matatni. Fél egykor a gépük sikeresen landolt Berlinben. A pilótát a szokásosnál is jobban megtapsolták az utasok- John és Diana sietve leszálltak, és megbeszélték, hogy nem mostanában ülnek újra repülőre, mert ez elég volt egy időre.

 A reptéren beszereztek egy Berlin térképet, és beültek egy Starbucksba átnézni. A sok csomagot mindenhova cipelték, de megbeszélték, taxit hívnak, hogy az új házukhoz elvigye őket. Johnnak már nem maradt túl sok pénze, de Diana ezer örömmel fizetett mindenért. Nagyon gazdag családból származott, az apja építész, az anyja pedig állatorvos. Szóval mindketten nagyon jól kerestek, és ezer örömmel támogatták Dianát, bármit is csinált.

Miután megitták a kávéjukat, a csomagjaikkal elindultak a taxikhoz. A térképen megmutatták, hova is kell vinni őket, mire a taxis mosolyogva elindította a motort, és fél óra alatt odaért az új házhoz.