Egy újabb éjszaka a temetőben

A halottak játékai: az élők (I. rész)

Clarie a szőrmebundát markolászta a nyaka körül. A kezei még a réteges kesztyűben is jéggé fagytak. Egy kis fogadó felé igyekezett, aminek a fényeit vélte felfedezni a hóviharban. A Novgorod-régióban elég kegyetlenek tudnak lenni a telek, de Clarie nem akart tavaszig várni, minél előbb tudni akarta, mi is történt vele. Az interneten kutatva hallott a Hús-fenyvesről, ahol állítólag szellemek kísértenek. Hát, most idejött, hogy beszéljen velük, hátha bármit is ki tud deríteni. Azonban a 2 napos utazástól nagyon fáradt volt, így mindenképp aludni akart egyet, mielőtt nekivág a Halál-völgy rejtelmeinek.

A fogadós természetesen nem beszélt angolul, így a halálra fagyott Clarie kézzel-lábbal mutogatta el, hogy 2 napra kéne neki szállás. A fogadós végül morgott, ezzel jelezve, hogy felfogta, majd felvezette Clariet egy szobának alig nevezhető helyre. Miután magyarázott valamit, Clarie-re csapta az ajtót, és ott hagyta a lányt a szobában. Clarie leült a dohos ágyra, ami hangosan megreccsent még a lány vészesen kevés súlya alatt is. Az utóbbi időben az étkezés nem tartozott Clarie legfontosabb teendői közé, így súlyosan lefogyott. Ha egy orvos látta volna, biztos bennfogja a kórházban, de Clarie mégis élt, és semmi egészségügyi panasz nem jelentkezett nála.

Másnap reggel Clarie kócosan ébredt olyan délután fél kettő körül. Úgy tervezte, ezt a napot (és éjjelt) itt tölti, hogy erőt gyűjtsön, és holnap délután indul neki az erdőnek. A koszos tükörben vizsgálta a fekete karikákat a szemei alatt, majd alapozót kent az arcára, és ki is sminkelte magát. Anélkül már lassan úgy nézne ki, mint aki él, de mégis halott. Talán nem is járna messze az igazságtól. Végül elővette a vonatállomáson lopott Oroszország térképét és a legrövidebb utat kereste az erdőbe. Még így is nagyon sokat kell gyalogolnia a fenyvesig, ugyanis annak a közelében senki sem mer élni.

Mikor sötétedni kezdett, Clarie gyertyát gyújtott, mivel lámpa nem volt, és elővett egy fényképet. A mobiljával készítette Johnról, még mikor „együtt voltak”, majd mielőtt eljött, kinyomtatta, mert tudta, hogy itt nem sokáig bírja az iPhoneja. Óvatosan leült az ágyára, és lehajtotta a fejét.

Clarie: John! Nem tudom, hol vagy most, mit csinálsz, kivel, és hogy mire gondolsz. És még mindig nem tudom, szerettél-e valaha, de nem is érdekel. Én szerettelek, és még most is pontosan ugyan úgy szeretnek, ez ellen nem tehetsz semmit. Holnap bemegyek az abba az erdőbe, amiből néhányan soha többé nem jönnek ki. Lehet, hogy én sem. Viszont az nem lehet, hogy úgy éljek, mint most. Válaszokat akarok, és azokat meg is szerzem. Nagyon félek. Soha életemben nem féltem ennyire, mint ettől a helytől. Honvágyam van, éhes vagyok és fáradt, lelkesedésem azonban van bőven, így kitartok. Kitartok, értünk. Ha most visszagondolok arra, mikor először beszéltünk, olyan, mintha évtizedekkel korábban történt volna. Akkor eszünkbe sem jutott, hogy együtt legyünk. De aztán, beléd szerettem, mielőtt bármit mondhattál volna, és valamilyen csoda módján életre keltél, mégpedig úgy, hogy nem halhatsz meg. Ahogy én sem, de ez így szenvedés, egymás nélkül. Remélem, újra megtalálsz majd, mint ahogy én a sírodat azon az estén.

Clarie végül álomba sírta magát, majd mint előző nap, most is délutánig aludt. Gyorsan felkapta a táskáját, kabátjait, sapkát, sálat, kesztyűt, majd sietősen távozott, egy kis pénz hagyva az ágyán.

Sötétedett már, mikor meglátta a piros jelzőfényt, ami az erdő bejáratát világította meg. Clarie elhaladt vagy 10 hatalmas „ne menj be” stb. tábla mellett, amikre még képeket is ragasztottak az erdő borzalmairól, csak hogy biztosan eltántorítsanak mindenkit a belépéstől. Clarie is egy pillanatra meggondolta magát, és meg is fordult, de eszébe jutott, miért van itt ma, így egy hatalmas sóhajjal mégis befelé indult. Az ágak szinte minden másodpercben a ruhájába akadtak, akadályozva az előrehaladást. Ez nagyon idegesítette Clarie-t, aki már így is ki volt készülve a helytől. Zokogva törte az utat magának, bár könnyek nem jöttek ki a szeméből. A hó nem volt túl mély, mivel a fák felfogták, viszont ez azt jelentette, hogy bármelyik pillanatban le is zuhanhatnak a hótömegek a szélben recsegő faágakról. A mocsár szaga, ahogy haladt befelé egyre érdekesebb és büdösebb lett. Clarie már szédült a szagtól, amikor meghallott egy kiáltást. Megtorpant, és körbenézett, de nem látott senkit. Próbálta megnyugtatni magát, hogy a hangok itt normálisak, hiszen olvasott erről egy könyvben, hogy az itt meghalt német katonák hangát néha még most is hallani lehet. Clarie ahogy tovább haladt, egyre több hangot hallott. A fejét így jobbra balra kapkodta, míg nem bírta tovább, a fülére tette a kezét és futni kezdett visszafelé, persze hiába, az ösvényt teljesen elveszítette. Úgy érezte, körbe-körbe rohangál. Leguggolt egy fa tövébe, és üvöltözni kezdett a hangokkal. A pupillái kitágultak, torka szakadtából kérte a hangokat, hogy egy pillanatig hagyják. Semmi sem történt. Clarie ismét futni kezdett, és már alig volt ereje, mikor fényt látott. A Hold fénye besütött. Clarie végső elkeseredésében a fényt követte, majd egy tisztásra ért. A mély hó szinte a térdéig ért, úgy araszolt a tisztáson lévő kis tó felé, amin a Hold fénye visszaverődött. A tó partján állva egy ismerős hangra lett figyelmes a sok másik között. John. A hang segítségért kiáltott. Clarie felé akart futni, de nem tudta eldönteni, melyik irányból jön a hang, így csak üvöltözött.

Clarie: John! John, itt vagyok a tisztáson, gyere ide! Kövesd a hangom John!

John hangja lassan elhalkult, de a háttérben megmaradt. Azonban újabb ismerős kiálltások következtek. Will. Tamara. James.

Clarie: Nem! Ti nem lehettek itt! Segítség! John!

Clarie alig kapott levegőt az őt körülvevő pániktól. Összekuporodott a tó partján, és próbált kizárni mindent. John hangja ismét közeledett. Most Clarie nevét kiabálta, és lépések hallatszottak. Clarie felnézett, és meglátta Johnt. A megfagyott arcára meleg mosoly került, és ahogy csak a hóban és hidegben futni bírt, John felé indult. John azonban megállt, és gúnyosan nevetni kezdett, mire Clarie megtorpant. Ez nem John.