Szabadnak lenni (Harry Potter ff.)

32: A maszkok

_______________________

Ed Morgan
_____________________________

A Morganak mindig beletartoztak az aranyvérűek felsőbb köreibe. Az egyik vezető családnak tartották őket. Mindegyik Morgan jeleskedett valamibe, képességeik felül múlták a varázslók többségét. Rengeteg mágia, bűbáj, technikát köszönhetett a varázsló világ a családnak. Kitűntetéseken, szobrokon, táblákon jegyezték fel a családom tagjait. Némelyikük nevére jobban, másokéra kevésbé emlékeztek.

Megtorpantam a nagyapám előtti hatalmas festménynél, melyről szigorúan pillantott le rám. A kép nem mozgott, nem volt elvarázsolva, mégis szinte éreztem merő pillantását az arcomon.

Nicholas Morgan

Szép, díszes betűkkel vésték bele az aranyba, melyből több helyen is gondosan megmunkált díszítést készítettek a kereten. Sosem ismertem a nagyapámat, jó pár éve halt meg, még Rachel születése előtt. Igaz, számomra olyan volt, mintha személyesen is találkoztam volna vele. Annyi történetet, képet és mendemondát hallottam róla. Úgy tartják nagy mágus volt, aki mindig az igazságot kereste, átlátott az aljas hazugságokon és maga derítette ki valóságot, néha sötét, néha tiszta módszerekkel. Igaz sok olyan pletykát is hallottam róla, hogy ha kellett inkább félre dobta aranyvérűségét és muglikkal szövetkezett, alkalmazott, sőt varázstalan barátja is volt. Persze ezek mind rosszszándékú pletykák voltak, amelyeket halála után terjesztettek el. Ha előtte csak hasonlót is meghallott volna egy párbajban földbe döngölte volna ez illetőt, esetleg egy véletlen baleset folytán meg is ölte volna. Erős, és híres ember volt, akivel senki nem mert volna ujjat húzni, ahogy a családjával sem.

– Hogy voltál ilyen erős? – kérdeztem meg felpillantva a képre, amely mintha egy másodpercre is, de elmosolyodott volna gyengéden. Megráztam a fejem, majd idegesen felsóhajtottam, miközben a jól rendezett hajamat összetúrtam.

– Nem, még nem döntöttünk a témában...

Ha ő itt lenne ebben a házban hasonló dolgok, mint a mostaniak meg sem történtek volna.

– Hm.,.nemsokára már ideje lesz. – A ház egyik elrejtetteb folyosóján csak úgy zengett Cyrus Nott hangja, amely a kezemben lévő elbűvölt órából érkezett.

– Úrfi, talán tényleg vissza kéne menni...– Alig hallottam meg Wisp halk cincogását a lábamnál.

– Nem, végig hallgatjuk – ültem le a hideg padlóra, amely tettemre Wisp szinte felrikkantott. – Megakarom tudni, hogy mit akar ez az ember a szüleimtől. De eddig csak Rachel eljegyzéséről beszéltek, semmi másról.

– Tisztában vagyunk vele – köhintett egyet apám.

– Remélem jobban, mint az embereid a dolgaikkal – szúrt oda lenézően Cyrus Nott. – Kiderítettél valamit a kedd este történtekről?

– Nem, semmi használhatót – felelte Edward Morgan visszafojtott hangon.

– Sok dolgot pletykálnak a kedd este történtekről. A Minisztériumban egy mágusról súgnak össze, aki legyőzte a Nagyurat – szólalt fel Cyrus Nott fia, Victor Nott.

– Aki legyőzte a Nagyurat? – néztem a manóra meglepetten. – Valaki legyőzte Voldemortot? Lehetséges volna?

– Azt mondják minden mágust le lehet győzni. Egy párbajban nem csak a mágiád ereje dönt, hanem annak sokoldalúsága is és a technikák, meg persze a felismerőképességed és a tapasztalatod, bár igaz a Sötét Nagyurat úgy járja még senki sem győzte le – suttogta a manó.