Szabadnak lenni (Harry Potter ff.)

9: A Mardekárosok terve

Olivia beválasztása után sokkal nyugodtabb lettem. Nekünk, a már beválasztott tagoknak már csak annyi feladatunk volt, hogy segítenünk kellet Luciusnak kiválasztani az újakat. Most már én, Reg és Olivia egy zöld kviddics talárban virítottunk, miközben 1-1 kvaff-fal a kezünkben emelkedtünk a seprűre.
A hajtók után az egyik legfontosabb poszt következett, az őrző. Tavalyi csapattagunk Lucius mellett állva figyelte meg újakat, egy-egy jelentkezőhöz pár megjegyzést is oda tűzött. Amíg ők konzultáltak, óvatosan lepillantottam a pálya sarkára, ahol a kiejtett hajtó, Narcissa barátnője állt a Black lány mellett. Igaz ő is csapattaggá vált, de Lucius meghagyta a kispadon a lányt, csak akkor léphet pályára, ha valamelyikünk lesérül, ez pedig tagadhatatlanul boldoggá tett. Ravasz vigyorra az arcomon fordultam a zöldfülűek felé. Kezdődjön hát a kiválasztás.
Mi, a csapat hajtói dobtunk egyet-egyet a zöldfülűeknek. Ez egész sokáig eltartott. Nem azért, mert olyan jók lettek volna, csak nem volt semmilyen kiemelkedő tehetség, előző évünkben lévő Tyler szintjéhez fel sem értek, ez pedig nyilvánvaló volt. Végül is a leghosszabban egy évfolyamtársam bírta ki, így ő lett az új őrző. Igaz kétség sem fért hozzá, hogy még rengeteget kell tanulni. Szerencsére az 5. éves fiú, Ivan Blake nem volt olyan nagy szószátyár, mint jó barátja Avery. Ő is egy csöndesebb visszahúzódóbb tagja volt az 5. éves mardekárosoknak. Miután ő is magára öltött talárját, áttértünk a terelői posztra. Két szabad hely maradt már csak, igaz az egyik egyértelműen Thomas Nott részére volt foglalva. Az iskolában az egyik legjobb hajtónak számított, Blackkel vetekedett, igaz fájdalmas bevallani, hogy egy Griffendélessel. A válogató úgy folyt le, hogy mi hajtók egy kvaffal a kezünkben pályára álltunk őrzőnkkel, együtt, aki igazából dísznek volt csak ott, mivel a legfőbb feladat nem arra hárult, hogy kevesebb gólt kapjanak, hanem minél több támadást védjenek ki. Ez volt talán a legnevetségesebb az egész válogatóban. Reget szó szerint megdobták egy ütővel, szegény Black fiú majdnem hatalmasat esett, Oliviát többször is hasba lőtték, egyszer le is esett a seprűjéről, igaz nem egy szépen irányzott gurkó miatt, hanem egy ütő miatt, amely a seprűje nyelét törte majdnem ketté. Jó magam megúsztam a repülő ütőket, igaz egy gurkó majdnem fejbe talált, de azt csak Rabastan lőtte Thomas segítségével, akiket nem kis kivételezések árán juttattunk be.

Végül is a csapat összeállt, egy-két csere tagot is felvettünk a biztonság kedvéért, de végül is nem ütődött bagázst kaptam. Lucius tökéletese fogó volt, a két Nott testvér is jól játszik, igaz a kisebbiket nem kicsit kell majd bíztatni, viszont majd én és a fiatalabbik Black gyorsan hozzá szoktatjuk a helyzethez. Lestrange egész jó terelő lesz, igaz nem az agya miatt, de ez már részletkérdés volt. Őrzőnk meg... igazán érdekes folyamat lesz míg Ivan beleszok az új posztba, de ez már nem is fontos. A mardekár mindig a támadásairól híres, ebben voltunk mindig a legerősebbek. Nem véletlen, hogy a Griffendél rettentően nagy hangsúlyt fektet a terelőire.

Fáradtan nyújtózkodtam a pályán, ahonnan szállingóztak már az emberek. A legtöbben már rég elmentek ebédelni, csak egy-két kósza diák maradt a színen. Mi, a csapat maradtunk. Lucius egyesével egyeztetett mindenkivel az edzések időpontjáról, igaz a legtöbb csapattagnak felannyiszor sem mondta el, mint Rabastannak, akivel jó párszor egyeztetett, végül pedig a kapitányunk feladva a szenvedést Thomasra bízta az új terelőt, aki csak nevetve megveregette barátja vállát.

– Átkozd, majd ki a pályára Tom, ha kell – az említett intett egyet és barátját lökdösve elsétált. Kapitányunk fáradtan masszírozta arcát, majd végül felpillantva rám mosolygott.

– Hé, jössz Rach? – sétált mellém Olivia, de amint meglátta Lucius és az én párosomat elmosolyodva átvette tőlünk a seprűket. – Majd visszateszem őket én. Fiúk, ti átkozott idióták várjatok meg!