Mindent elárasztott. Az a hatalmas mágia, amely kiszabadult belőlem végig szántotta az egész Roxfortot, melybe hely falai fájdalmasan nyögtek bele. Sípoltak a füleim, az erőm dübörgése még a saját hangomat is elnyomta. Kínzó sikításaim csak foszlányok voltak benne. Elvesztettem a kontrollt. Miden, amelyet eddig magamba tartottam most elszabadult, kezeim között csusszant ki az irányítás fonala. Végül pedig már mindent elvesztettem. Ott állt előttem az a rém, ami eddig bennem lakozott és mindent felemésztett körülöttem.
Nem különbözők tőle. Én is pont ilyen szörnyeteg vagyok.
Térdre rogyva adtam át magam neki.
– Rachel ... – furcsán csengett a hang. Tompa volt, mintha elnyomta volna valami, mégis tisztán hallottam a sípolás mellett. Egyszerre volt közeli és távoli.
Sirius...
A fiú neve visszhangzott a fejembe. Próbáltam keresni, nevét sikítani, de torkom egy hangot sem adott ki. Nem hallottam, láttam, sem éreztem semmit a külvilágból. A fényesség és a sípoló hang mindent kizárt. Egy börtönben voltam, a saját börtönömben fetrengtem tehetetlenül.
– Elég! Ne bántsd! – suttogtam gyengén.
– Rachel, Rachel, Rachel! – egyre kétségbeesettebbek voltak a kiáltások. Minden másodpercben erősödtek, míg végül csak nem hallottam mást, mint a saját nevemet Sirius ajkaiból. Szinte láttam magam előtt az arcát, amely fájdalmasan torzul össze a kíntól. Küzdött, de teste lassan kezdte megadni magát. Mágiám mohón követelőzve szaggatta őt darabokra.
– Nem! Nem ölheted meg őt! Ne teheted! – ordítottam utolsó kétségbeesetten.
Halk puffanás kíséretében estem le a földre, ahogy a szobában minden egyes tárgy, köztük az a vaskos könyv is, amely a fejemen koppant.
– Merlinre! – Tekintetemet a szobán kapkodtam, ahol minden romokban hevert. Az eddig összestócolt papírok és az összes takarító eszközünk felborult , a bútorokkal egyetemben. – Bassza meg! Sirius!
Kétségbeesetten kerestem a fiút a szobában, de nyomát sem találtam neki.
Megöltem? Egyszerűen porrá égettem a mágiámmal?
– Ne...ne...ne... Sirius a rohadt életbe! Sirius! – kezeim remegve a hajamba csúsztak.
Mit tettem? Mit tettem?
– Nem, nem égetté porrá Rachel, de ahelyett, hogy kifakadsz kérlek szépen Merlinre nyugodj le és segíts ezt a szart leszedni rólam. – A hang a felborult kanapé alól jött, amely mellett azonnal ott termettem. A Griffendéles fiú az ülő alkalmatosság másik felén feküdt félig alászorulva. Pármásodperc múlva már kiszabadulva ült a földön és onnan nézett fel rám, szürke szemei szinte átütötték a mellkasomat.
Csönd telepedett a szobára, mély csönd, amelyből az összes kellemesség kiszállt egy másik tőlünk nagyon távoli helyre. Helyébe a feszültség költözött, amely mindkettőnkben ott bujkált. Siriuson talán csak az előző pillanatok sokkja látszódott. Tapasztalta már meg ő is az erőm, de nem ennyire halálos formában.
– Rachel...– jobb kezével a bal csuklóját dörzsölte, amelyen a horzsolás rajzolódott ki.
– Nem érdekel Sirius. Egyszerűen csak nem érdekel – léptem egyet hátrébb védekezően, nem akartam meghallgatni a fiú magyarázatát vagy megbeszélni az előző vitánkat. Belsőmben még ott tombolt az erő. Egy sziklaperemén táncoltam, amelyről leesve bekebelez magába a mágiám. Egyetlen egy rossz lépés és újra kitör, de akkor már nem fogom tudni visszaszorítani.
YOU ARE READING
Szabadnak lenni (Harry Potter ff.)
FanfictionKét fajta aranyvérű létezik. Az egyik az a fajta, amely felsőbbrendűnek titulálja magát, a másik minden ilyen eszmét megtagadva éli életét. Mindkettőnek van jó és rossz oldala is, de a kettő között van egy nagy különbség. Az egyiknél szabad vagy, de...
