Szabadnak lenni (Harry Potter ff.)

6: Kínok között

Fehér foltok lebegtek előttem. Minden olyan harsány volt és csendes. Olyan volt, mintha megállt volna az idő. Semmi mozgást vagy zörejt nem hallottam, pedig még Black idegesítő hangjának is örültem volna. Az idő szinte kínzóan lassan telt, de ahogy várakoztam az előttem lévő kép fokozatosan kezdett el kiélesedni. A pacák színesek lett, sőt tárgyak és emberek formáit is kezdtél felvenni. Nemsokára a hangok is újra beköszöntöttek, amelyek csak érthetetlen halk suttogások voltak. A szagok a látásommal és a hallásommal együtt visszatértek és valaminek a jellegzetes illatát mutatták felém, ahogy a környezet is, amely amint látásom újra tökéletes lett azonnal felismertem. Egy puha ágyban a gyengélkedőn feküdtem.

Amint gondolkodásom teljesen kitisztul elkezdtem keresni valakit, akitől megtudhattam, hogy pontosan mi is történt velem mióta elájultam. De csak nyavalygó betegeket és alvókat találtam, akik nem sok dologban tudtak segíteni. Így valaki ismerőst próbáltam keresni a szobában, bár ebben több dolog is megakadályozott, például a paravánok, amiket Madam Pomfrey állíthatott fel.

– Nem engedik őket be – szólalt meg valaki hirtelen a jobb oldalamról, mire oda kaptam a fejemet, amit persze meg is bántam.

Black lenézően pillantott felém, miközben az ágyában feküdt. Igazán nyúzott külseje volt a fiúnak. Haja kócosan állt össze-vissza, alsó ajka felszakadt, a homlokán pedig csak úgy gyöngyöztek az izzadságcseppek. Még is arcán színtisztán látszódott az undor, amelyet én váltottam ki belőle.

Mérgesen sóhajtottam egyet, miközben visszadőltem az ágyamra. A fejem lüktetett, ezek mellett az idősebb Black látványától legszívesebben elhánytam volna magamat, így inkább keresztül néztem rajta, mintha ott se lenne. Szemeimet lehunytam és megpróbáltam visszaaludni, mikor újra megszólalt.

– Amúgy jössz egy inggel Morgan – jegyezte meg könnyedén a fiú, mire én csak mérgesen kinyitottam a szememet.

– Bebírnád fogni? – morogtam kellemetlenül, miközben végig néztem rajta. Az előbbi helyzetéhez képest most a fiú a kezeit lazán a feje alá helyezte és onnan nézett rám. Ruhája tiszta volt, így csak pár pillanat múlva értettem meg, miről beszélt, mikor megláttam az ágya melletti kis asztalkát, amelyen az említett ruhadarab foglalat helyet véresen. – Hm úgy látszik a kicsi Black undorodik a vértől.

– Inkább tőled – jegyezte meg, majd ránézett az éppen távozó fiúra, de mikor meglátta csak mérgesen felsóhajtott.

– Ha még egyszer megszólalsz vagy bármilyen hangot ki adsz esküszöm kiátkozlak még a gyengélkedőről is! – szólaltam meg fenyegetően.

– Késő bánat Morgan. Elvették mindnyájunktól a pálcát és csak akkor adják vissza, ha elhagytuk a gyengélkedőt – rajzolódott kis idegesítő vigyor Black arcára.

Szemeimet megforgatva néztem a szomszédomra, akitől legszívesebben már most megszabadultam volna, de mivel nem volt más, akit megkérdezhettem volna inkább kihasználtam az alkalmat.

– Mi történt miután eltalált az a varázslat? – vettem rá magam percekkel később a társalságra.

– Azt hittem zavar a hangom.

– Az egész lényed zavar Black – vágtam rá – Mondd el mi történt vagy két kezűleg fojtalak meg!

– Az is jobban lenne, mint ez – dadsa

– Rajtam feküdtél és véreztél. Aztán elájultál és utána én is. Itt keltem és akkor Madam Pomfrey azt mondta feküdjek nyugodtan, már minden rendben, utána elsuhogott. Azóta is le-föl futkározik – bökött a fejével az éppen előttünk elsuhanó nő felé, akinek kezében rengeteg bájital féleség volt. Ez viszont rögvest meg is bánta a fiú, mert szinte azonnal a homlokához kapott és felszisszent fájdalmában. Amiben annyi jó dolog volt, hogy kiderült nem csak engem kínoz a fejfájás.