Szabadnak lenni (Harry Potter ff.)

28: Hazaút

Arcom beesett volt és megviselt. Szemeim alatt mély karikák húzódtak, ajkam cserepes volt és fel is repedt egy helyen. A körülményekhez képest, viszont még jól néztem ki, lehettem volna akár halott is, vagy esetleg cafatokra szaggatva, tele vágásokkal. Arcomon azt az egy-két kisebb sebet, pedig simán be lehetett tudni a kedd esti történéseknek. Több rétegű, fekete ruhákba bújtattam testemet, de még így sem tudta előlem elrejteni azt az egy-két elveszített kilót, amelyet kedd óta hagytam el. Tudtam, hogy vékonyabb lettem, de azt nem gondoltam, hogy ennyire meg fog látszani rajtam ez. Borzasztó gyengének és elesettnek tűntem, olyan voltam, mint egy félholt, de legalább nem keltettem nagyobb gyanút. Daniellának és a gyógyítóknak nagy eséllyel fel sem fog tűnni, hogy történt valami velem az este folyamán.

– Ha érdekel a véleményem, nem nézel ki annyira borzasztóan, mint amennyire savanyú arcot vágsz. – Még egyszer végig pillantottam a tükörben magamon, majd megfordulva egy fáradt mosolyt villantottam Wade-re, aki az ajtónak dőlve várakozott rám.

– Úgy nézek ki, mint akin áttaposott 3-szor legalább egy óriás.

– Annyira nem borzasztó a helyzet – kapta el kezemet, majd egy gyengéd csókot lehelt rá. – Ki pihented magadat valamennyire?

– Ahhoz képest, hogy három órát aludtam, egészen kipihentem magam. Igaz most itt állva eltudnék aludni – próbálkoztam kitörölni az álmosságot a szemeimből. – Te nem pihentél?

– Egy kicsit – felelte kicsit sem meggyőzően. – Biztos nem vagy éhes? Ráérünk még.

– Tényleg nem vagyok éhes. Szeretnék haladni, mert aztán nem tudom, hogy magyarázom ki Daniellának, hogy eltűntem, ha esetleg előbb érkezik. – Hazugság. Aljas hazugság, amelyet még én magam sem hittem el.

– Rendben, akkor... – fejével kiintett a folyosóra, indulásra késztetve engem.

Halk léptekkel közlekedtem, mintha attól tartanék, hogy valakit még felkeltek, pedig pontosan tudtam, hogy ketten voltunk csak az egész rejtekhelyen. Minden csöndes volt és nyugodt, semelyikünk nem szólalt meg, mindketten a gondolataink sokaságába merültünk, vagyis én biztos, Wade pedig lehet csak nem akart megzavarni, amúgy sem tűnt egy szószátyár alaknak. A története után még mindig úgy gondoltam, hogy megbízhatok benne és nem jelenet veszélyt rám nézve. Sok varázsló talán szörnyetegnek gondolta volna, s azonnal elmenekült volna, én viszont maradni akartam, segíteni neki. Másrészről pedig azért is szerettem volna még tovább itt lenni, mert nem álltam még készen az előttem lévő dolgokra, beleértve a visszatérést a Roxfortba. Túl sok dolog és probléma történt, ami elől legszívesebben elmenekültem volna ide, Wade-hez. Nagy eséllyel segített volna nekem, de nem támaszkodhattam mindenben rá, ezek az én problémáim voltak, amiket nekem kellett megoldanom. Ő sem kötötte az orrom alá minden bánatát és baját, sőt elhallgatta és eltitkolta megannyit, hogy ne keveredjek bele és ne essen bajom. A borzalmas este ellenére is, de örültem, hogy megismerhettem, mert tudtam, hogy szereztem egy új barátot és biztos pontot, aki, ha kell kiáll mellettem. Különleges kapocs volt köztünk és ezt semelyikünk sem tagadta. Sose bíztam meg ilyen gyorsan egy emberben, levetkőzve magamról az aranyvérű elveimet, de örültem neki, hogy megtettem, mert reményeim szerint szereztem egy új, igazi barátot.

Arcomat megcsapta a hideg levegő. Megborzongva húztam össze magamon a taláromat, amely aligha védett valamennyit a zord időjárástól. Hideg, roppant mód hideg október végünk volt, azon sem lepődtem volna meg, ha hópelyhek szállingóztak volna. Néhány felhő takarta el a sötét eget, amelyen még bőven a hold uralkodott. Olyan volt mintha, alig pár perce hajtottam volna álomra a fejemet, semmi sem mutatta jelét annak, hogy az idő egyáltalán munkálkodott volna. A tisztáson ugyanazok a különös fények uralkodtak, mint érkezésemkor, amely varázslatossá tette ezt a helyet. Jele sem volt annak, hogy pár órával ezelőtt itt még egy csata folyt. A mágiám okozta károkat Wade barátai mind begyógyították vagy talán csak természet műve volt az egész. Tekintetemet végig vezettem a tisztáson, majd megfagyott sóhajommal elköszöntem a helytől.