6. fejezet

2K 44 0
                                    

Pár nappal később

Egyre jobban félek. Hogy megint megtörténik vagy, hogy találkozok vele. Még az nap el mentünk a repülőtérre, ahonnan Spanyolországba utaztunk. 5 órás volt az út, de meg érte végig szenvedni, mert Madrid csodálatos volt. Igaz, sok volt a zaj, amit nem nagyon szeretek, azonban az emberek nagyon kedvesek voltak, az épületek pedig gyönyörűek. Mint ha csak egy álom lenne. Mindig is ki akartam utazni külföldre.
Nem sokáig nézelődhettem, mivel anyu rögtön fogott is egy taxit, és azzal mentünk a legközelebbi hotelbe. Azt hittem, hogy majd itt lesz apa, már mint az az ember, aki elhagyott minket, de nem.
Másnap se mentünk sehová, és az után se.
Már 4 nap telt el, de még nem mentünk sehova sem. Minden reggel el ment anyu a boltba. Ezen kívűl semmi nem történt. Inkább nem kérdezek semmit. Ha nem találkozok vele, az se lenne olyan nagy baj. Mit vár anyu? Hogy 5 év után is úgy fogok tekinteni rá mint kiskoromban? El ment. Itt hagyott. 9 évesen azt mondták nekem, hogy meghalt, és ezt el is hittem. Aztán most kiderül, hogy ja amúgy mégis él.
Már nem bírtam tovább. Reggel 7 órakor, mikor vissza jött anyu a boltból, elé álltam;

- Anyu. -szóltam neki a könnyeeimmel küszködve

- Tessék kincsem?

- Már 4 napja itt vagyunk, mikor megyünk végre már apához? -az apát gúnyosan mondtam.
- Mármint ahoz, aki itt hagyott minket. Az a seggfej. -tettem hozzá

- Hogy beszélsz apádról!? -jött felém
- Még egy rossz szó, és..

- És? Akkor mi lessz? Megversz? -folytak ki könnyeim
- Nyugodtan. Nem érdekel. De akkor legalább ne hazudj. -nem akartam fel emelni a hangomat, de sikerült.
Csak arra lettem figyelmes, hogy pofán vágott. Nagyot csattant, és fájt is

- Ne hazuttolj meg! -és akkor megyünk apádhoz, amikor én mondom! -ordításától remegni kezdett a kezem, még sohasem üvöltött így velem. Hátrálni kezdtem, de nem sokáig tartott. Megint meg ütött, de most úgy, hogy el is estem.
- Vagy talán vissza akarsz menni? -utalt arra a faszfejre. Nem tudom mi ütött belé, de ez nem ő volt. Az én anyám sohasem tenne ilyet, nem ütne meg soha. U-Ugye?

𓆗Kockázatos szerelem𓆗 /18+/Unde poveștirile trăiesc. Descoperă acum