𓆗Kockázatos szerelem𓆗 /18+/

26. fejezet

Éppen lépek ki a konyhából egész nagy nyugodsággal, erre neki mentem valaminek. Vagyis hát valakinek. Jake melkhasába ütöttem bele fejemet, ami nagyon fájt. Fejemhez nyúlok, majd csak egy kis nevetést kapok vissza

- Ez nem vicces. -mondom neki mosolyogva. Válasz képpen, ismét csak nevetést kaptam

- Ennyire fájt? -nevet tovább. Olyan jó ízűen nevetett, hogy én sem bírtam, hangosan nevetni kezdtem. Majd vége is lett a kacagásnak, amint be lépett az ajtón Luuis. Csak minket szemlélt, így ezt tettük mi is. "Vajon megint össze vesztek?"

- Luuis. -meg se hallva, jött oda hozzánk, majd Jakere nézett

- Na, mi az, már is végeztél? -kérdi Jake gúnyosan. Idegesen néz rá Luuis, viszont gyorsan vált

- Képzeld el, igen. Siettem, ne hogy még a végén el kezdj irigykedni. -mondja ördögi mosollyal az arcán

- Hát rád nem tudok irigy lenni. -válaszol kötekedően

- Miről van szó? -nézek fel rájuk, mivel mind ketten vagy 3 méter magasak. Szinte már farkasszemet néztek. - Akkor én megyek is. -utaltam arra, hogy pont leszarják a fejemet. "Ők is ugyan azt csinálják már, mint apám. Pont le szarja mit gondolok, csak neki jó legyen."

- Hová mész? -fogta meg csuklómat Luuis

- Fel a szobába. -válaszoltam unottan

- Ne menj. -csuklómról áttért a kezemre

- De, menj fel kérlek a szobádba. -nézett rám Jake ingerülten

- Mi? Nem. Gyere velem légyszi. -húzott volna magához

- Nem. -mondtam elcsukló hangon, majd el húztam kezemet. Kérdően nézett rám mind kettő. Nem vártam meg még reagálnak, csak fel siettem a lépcsőn, be csukva az ajtót, le ültem az ágyamon. Isabel pont jött le a csiga lépcsőn, mikor meg fogtam ingjét, és erősen szorítani kezdtem

- Mi a baj Lia? -hajolt le hozzám, majd kezét arcomra tette

- Nem bírom tovább. -kezdtem el sírni

*LUUIS SZEMSZÖGE*

"Még is miért..."

- Fasza vagy, mondhatom. -jegyezte meg az a fasszopó

- Mit mondtál neki? -mondtam halkan

- Mi van? -nem értette mit motyogtam

- Azt kérdeztem, mit mondtál neki?! -ordítottam rá

- Nem mondtam neki semmit!

- Valamit biztos mondtál! -mutattam rá

- Anyádat! Nem mondtam neki semmit, értsd már meg! -ordított torka szakadtából

- Velem te ne ordíts. -vettem elő pisztolyomat, majd a fejéhez tartottam

- Gyerünk, húzd meg a ravaszt. -nevetett fel

- Miért hiszed azt, hogy nem tenném meg? -már forrt az agyam, nem sok kellett, hogy ki nyírjam

- Nem hiszem, tudom. Nem teszed meg. -mondta kifejezéstelen arccal. - Mert egy gyáva féreg vagy. -nevette el a végét

- Mintha te nem lennél az. -távolodok el tőle, dobom el a fegyvert

- Nem én hagytam őt ott. Egyedül. -döntötte oldalra fejét

- Ó, most a régi szép időket hozzuk fel? -kérdem lelkesedve. - És apáddal mi újság? Ő hol van most? -tárom ki kezemet. - A föld alatt. Miattad. -nem válaszolt, csak nézett rám. "Talán ezt nem kellett volna?" -gondoltam

- Még ez mind semmi, ahhoz képest amit te műveltél. Átbasztál mindenkit. Engem is. Én még is melletted maradtam. Mindig melletted álltam, és csak annyit kértem, hogy ne csinálj semmit hülyeséget.

*JAKE SZEMSZÖGE*

- Azt mondtad 'rendben', erre már másnap mit csináltál? -kérdem zsebre tett kézzel, de nem vártam választ. Nem is kaptam. "Sejtettem." - Ugyan olyan vagy mint az apád. -mondtam, majd ki sétáltam. "Fel idegesített már megint ez a barom." -sóhajtottam egyet. Be szálltam a kocsiba, és telefonálni kezdtem

- Saverio, szervezz nekem estére egy bulit a bárban.

- Igen uram. Mennyi fő lenne megfelelő? -mondja a telefon túloldalán

- Az mindegy. Az a lényeg, hogy sokan legyenek. Nem számít hány fő. -húzom le az ablakot

- Igenis. -tettem le a telefont. Oda hívtam magamhoz Salcedot, Luuis jobb kezét

- Ne merd el mondani Luuisnak, hogy hol vagyok, meg értetted? -utaltam arra, hogy Saverioval jó barátok

- Értettem. -mondta, majd vissza ment

*LUUIS SZEMSZÖGE*

Össze szedtem magam, mivel nem tudtam le nyugodni. Fel mentem az emeletre, és be kopogtam Lia szobájába. Pár pillanat volt csak az egész, ki is nyílt az ajtó, de nem az az ember volt akit vártam. Isabel jött ki, majd be is zárta az ajtót. Meg állt előttem, és nem ment arrébb

- Menj arrébb. -löktem volna félre, de nem mozdult egy kicsit sem

- Nem akar Lia most senkivel sem beszélni. -mondta akaratosan

- Hogy mi? És ezt pont te mondod? -kérdem ki kerekedett szemekkel, majd mosolyogni kezdtem

- Igen, én mondom. -"csak nem áll arrébb"

- Mi az, el felejtetted, hogy hol a helyed? -kérdem össze húzott szemöldökkel

- Ne veszekedjetek, kérlek. -szólt Lia elcsukló hangon. "Most..ő..sírt?" Kisebb-nagyobb erővel lököm arrébb a lányt, majd Liához siettem